A múlt század nyolcvanas éveiben kaptam egy ösztöndíjat. A német szociáldemokrata párt alapítványa, a Friedrich Ebert Stiftung jóvoltából Münchenben béreltem egy padlásszobát, és az ottani filmmúzeumban megnéztem a rendező Fassbinder életművét, 45 mozidarabot. A nézőtéren ismerkedtem meg egy bajor kritikussal, aki mellesleg a helyi sajtóval is foglalkozott.

Ő vitt el ahhoz az épülethez, ahol a Münchener Post lakozott a két világháború között. Megmutatta ama sörpincét is, ahol a patinás napilap munkatársai külön asztalt tartottak fent. Az újság mindvégig szálka volt a bajor fővárosban tanyázó Hitler szemében. Tegnap a National Geographic sugározta a Hitler harca a sajtóval című dokumentumfilmet. A cím azonban félrevezető, mert az ismeretterjesztő tévé leszűkítette a témát egy hatalomra készülő politikus és egy viszonylag kis szerkesztőség küzdelmes, viharos kapcsolatára.

A Münchener Post 1887-ben 8000 példánnyal kezdte, és 1933-ban 15 ezerrel fejezte be. Igaz, hogy közben, az első világháború idején fölment 30 ezerre, majd a múlt század húszas éveiben, a Hitlerrel folytatott csetepaték csúcspontján 60 ezerre is. Számtalanszor leplezte le az Ausztriából érkezett regionális politikust, aki 1923 és 1933 között kétszer dúlatta föl a szerkesztőséget. Szétverette a kiadó lakását, akinek túszul ejtette az épp otthon tartózkodó vejét is. Rohamosztagosai pedig az utcán agyabugyálták a valóságfeltáró újság munkatársait, akik óvatosságból már nem is írták nevüket a cikkek alá.

A sajtótörténeti érdekességekben bővelkedő filmből három portré rajzolódott ki. A kiadó-szerkesztő Erhard Aueré, aki politikusi kapcsolatai révén szállított botrányos dokumentumokat a nemzetiszocialista párt titkairól, például a vezetők magánéletéről. A szerkesztő Martin Gruberé, aki cikké dolgoztatta föl a kínos ügyeket. És az újságíró Julius Zerfassé, aki kitűnő stílusban tette nevetségessé Hitlert meg az elvbarátait. A világhálón böngészve kiderült róluk, hogy 1933 után mindhármukat letartóztatták.

Gruber csak azért úszta meg további szenvedések nélkül, mert 1936-ban meghalt. Auer koncentrációs táborban kötött ki, és az ott szerzett betegségbe halt bele a háború utolsó napjaiban. Zerfass Svájcba menekült, hogy aztán álnéven írja meg a dachaui koncentrációs táborban tapasztaltakat. A Führer gondoskodott arról, hogy tönkretegye azokat a helyi újságírókat, akik müncheni előéletében annyi borsot törtek az orra alá.