Médianapló

Médianapló - Bolgárt miért rúgták ki a 168 Órából?

2018. szeptember 25. 10:08 - Zöldi László

Nem ez a kérdés tartja lázban a nyilvánosságot, bár három napig beszédtéma volt. Túl vagyunk rajta, és a neves rádiós eltávolításának van tanulsága. Bolgár György a Magyar Rádió hírszerkesztőségében tanulta ki az újságírás csínját-bínját. Anyaintézményét néhány évig az Egyesült Államokból tudósította, onnan hozott egy ötletet. Az első Orbán-kormány idején kirúgták, tekintélyt szerző műsora a Klubrádióban érte el a csúcspontját, amikor kiterjesztette hatókörét majdnem az egész országra. Ma is ő csinálja a legjobb beszélgetős műsort, de már csak Budapestnek és vonzáskörzetének.

Közben rendszeresen írt jegyzeteket a Metró nevű ingyenes újságba. Majd egyszer csak elköszöntek tőle, mert politikailag túl elkötelezettnek vélték. Csakhogy egy újságíró akkor számít jó publicistának, ha cikkeiből kirajzolódik az értékrendje. Az más kérdés, hogy egy műsorvezető nem írhat publicisztikát. Ha ugyanis nyilvánvaló a politikai értékrendje, óhatatlanul lemond a közönség azon részéről, amely a másik szekértáborba tartozik. Tőlünk nyugatra a műsorvezetőket úgy fizetik meg, hogy eszükbe se jusson véleményvezérnek lenni. A magyar nyilvánosság 2010 előtt sem jutott el idáig.

Bolgár György 168 Órából eltávolított rovata, a Hogy is van ez? összeegyeztethető a műsorvezetéssel. Ama kérdéseket tette föl benne, amelyeket a műsorában is megfogalmazott volna, ha Orbán emberei gyakrabban állnának szóba vele. A közéleti magazinban szorgalmasan leplezte le a kormányzati tényezők hazugságait, csúsztatásait, pontatlanságait. A Mester Ákos és Bölcs István alapította 168 Órában még másfél oldalnyi terjedelmet kapott három fényképpel, közülük az egyik róla készült. A tulajdonos- és szerkesztőváltás után, az új 168 Órában oldalnyira zsugorodott a rovata, és a portréja is eltűnt. Két eset lehetséges.

Az egyik az, hogy az Orbán-rendszer leleplezése az új tulajdonosnak és az új szerkesztőknek nem olyan fontos, mint a régebbieknek volt. A másik pedig az, hogy a kiadóhivatal a státuszban lévő munkatársakat sem képes fizetni, ezért megválik a külső szerzőktől. Nem zárom ki az első lehetőséget, mégis inkább a másodikra gyanakszom. Terebélyesednek a belső munkatársak cikkei, ami azt sejteti, hogy csak akkor képesek kitölteni a patinás hetilap 68 oldalát, ha megnyújtják a mondandójukat. Szükségük volna felkészült kiegészítő emberekre, mint például Bolgár Györgyre - ha a szerkesztőség változatlanul pontosítani akarná a rendszer pilléreit.            

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr7414261937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon 2018.09.25. 10:55:25

Majd a Kovi felveszi forgatókönyvet írni.

Éhesló 2018.09.26. 06:21:37

Pornóból megélhet.
A többi tevékenysége kontraproduktív.
3 bukott választást követően talán ideje belátni.
A poszternak nem sikerül.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.09.26. 11:31:26

Ezzel a névvel esélytelen. Majd ha Holland Györgyre magyarosít.

rallus 2018.09.26. 12:07:13

Ki fogja ez után a lelket tartani az elkeseredett egykori pártmunkásokban?

ulpius66 2018.09.26. 12:08:58

Bolgárt abból az apropóból rúgták ki, hogy a "FÜGGETLENSÉGÉRŐL" MÉLTÁN HÍRES 168 ÓRÁBAN a zsidó tulajdonos Köves Slomót zavarta a másik zsidó szervezetről írt Bolgár cikk.....

Magyarul "vihar egy zsidó biliben"........

nemecsekerno_007 2018.09.26. 12:18:06

Leépítés. A rendszerváltás óta sokszor, sok helyen volt ilyen. Néhányan most csodálkoznak rá.
Majd megszokják...

Kivlov 2018.09.26. 12:29:50

Bolgár is inkább a föld alá bújna már.

Ekrü 2018.09.26. 12:48:41

"Csakhogy egy újságíró akkor számít jó publicistának, ha cikkeiből kirajzolódik az értékrendje. "-Nem arról volt eddig szó,hogy a 168 óra ,HVG stb.azok egy FÜGGETLEN-OBJEKTÍV újságok? :)))) Egy jó újságíró ismérve pedig a független-objektívitás? :))))) Vagy ha baloldali akkor természetes és jó ha "kirajzolódik az értékrendje",ha viszont jobboldali akkor fúj,elítélendő dolog?

nts 2018.09.26. 12:50:19

@ulpius66: Ezen írás megalkotója le nem írta volna ezt. De akkor minek írta a cikket, ha amúgy sem akarta elmondani az igazi okot?

ulpius66 2018.09.26. 12:56:22

A 168 Óra mindig is FÜGGETLEN ÉS KORMÁNYKRITIKUS VOLT!!!!!!
(kivéve persze akkor, ha a ballibsik voltak kormányon.....)

invalid user name 2018.09.26. 12:56:32

az orbán rendszer LELEPLEZÉSE????

kapjál már magadhoz poszterina :)

a 168 óra olvasói számára még le kell leplezni az orbán rendszert?

lujo1111 2018.09.26. 12:58:41

@Kivlov: OV-t és GyF-t ne felejtse el magával vinni

ulpius66 2018.09.26. 12:59:32

Az igen-igen FÜGGETLEN ÉS TÉNYSZERŰ 168 Óra 2006-ban nem bírt eléggé ömlengeni azon, hogy a gyurcsányi-Gergényi duó milyen szakszerűen, profi módon rendezte a fasiszta-náci-nyilas csőcselék utcai zavargásait.

szepipiktor 2018.09.26. 13:01:00

Szokás szerint nem értem a szerzőt (persze, értem ám...)
1) Fikció: Egy adott újság tulajdonosa a posztoló vagy akár én magam. Egyedül dönthetünk arról, kivel és miért akarunk együttdolgozni. Ez nem közkívánat, nem népszavazás kérdése. Tehát maga a kérdésfelvetés értelmetlen.
2) Piacgazdaság: A média lényege, hogy letartja magát. Olyat produkál, amiért fizet az olvasó és van szponzor. Ha nem ilyet tesz, menjen tönkre!!!! Zárják be! Nem látom, hogy a magát ellenzékinek csúfoló "demokratikus" oldal emberkéi kilométeres sorokban állnának, hogy megvásárolják például a 168 órát. Azaz csak úgy tekintenek rá, mint agogy a szerencsétlen Sándor Máriárára is, menjen ő a tűzvonalba, mi meg lapulunk a fűben. (Tegnap meg élő műsorban hazudozott a dk és a momentum emberkéje az atvben, hogy ők mennyire segítették, mennyire sajnálják. Lófszt! SEMMIT nem tettek)
Ez van a 168 óra, a Népszabadság és a többi esetében is, a követelés létezik, a piaci eredmények meg nem. Az meg csak hab a tortán, hogy a korábban ellenségnek tartott lapokat ma barátként támogatja az ellenezék... Megéljük még, hogy az origo, a TV2 vagy a 888 lesz kedves itt, csak mert véletlenül megjelenik egy korrekt írás és ezért a csúti falábú kirugja őket.
3) Politika: 28 évvel a gengszterváltás után tényleg a tégi mszmp alapúaknak kell még bitorolniuk a médiát? Tényleg az a jó, ha egyáltalán nem függetlenek ontják magukból a "demokráciát"? Már a kukacok fogják rágni a marványaikat, de még két kézzel kapaszkodnak majd a médiába. Csak mert pár nyuggernek - kádárimádó nyuggernek - ők a kedvesek, a megszokottak és a kamuellenzékiek meg felhasználják őket a céljaikhoz.
El lehet menni mást csinálni, Bolgár, Mészáros írjon könyveket és ha érdekli az az embereket, megveszik és lesz bevételük. Ja nem! A meleg stúdió, a meleg szerkesztőség és a kockázatmentes jólét.
De ma az mszmp leszármazottak garázdálkodnak a politikában, a közéletben, a médiában...
28 év eltelt elvtársak, el lehet menni!

ulpius66 2018.09.26. 13:01:23

Az igen-igen független 168 Óra ezen mán csak 2008-ban tett túl, amikor ódákat zengett a gyurcsányi vezette MSZP-SZDSZ kormány profizmusáról, hogy MILYEN JÓL KEZELTE A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁGOT!

nookedli 2018.09.26. 13:03:51

Volt bolgárnak nemrég egy cikke, amely szerintem megsértette a zsidókat, valószínűleg azért rúgta ki a 168 tóra

ulpius66 2018.09.26. 13:20:11

A MAGYAR BALLIBSI MÉDIUMOK 99%-A A ZSIDÓK KEZÉBEN VAN!
(elég a liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs által szponzorált médiumokra gondolni....)

PERSZE A MEDIANAPLO.BLOG.HU AZ NEM ILYEN, AZ EGY FÜGGETLEN BLOG!!!!!!
(hogy egy kicsit nyaljak a Zöldi Uramnak....)

Nagyorrú Barbi 2018.09.26. 13:29:34

Úgy látom nem nagyon értenek egyet a blogger elvtárssal a kommentelők. Ebből nem lesz prémium...

monddazigazatmar 2018.09.26. 13:31:29

"A közéleti magazinban szorgalmasan leplezte le a kormányzati tényezők hazugságait, csúsztatásait, pontatlanságait." - Ja úgy, hogy hazudott, csúsztatott, pontatlankodott, csak ellenkező előjellel.

Bassza meg, ilyen műsor nincs még egy a világban, mint a bolgár fele megbeszéljük. Betelefonál a nyugger, hogy az Orbán a kórházakban csecsemők vérét szívja. Bolgárúr válasza: "Ne mondja! Tényleg? Hát én erről még nem hallottam..." és még háromszor elmondatja a nyuggerrel a marhaságát.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.26. 13:43:02

@nemecsekerno_007: Kicsit olyan csurkás vagy...
Meg a "gerincességed" is...

Zöldi László 2018.09.26. 13:48:19

@Nagyorrú Barbi: Tényleg azt gondolja, hogy ha a kommentelők nem nagyon értenek egyet a bloggerrel - ahogy Ön írja -, akkor ebből az a következtetés vonható le, hogy a hozzászólóknak igazuk? Nem akarom megbántani, de lássa be, ez így túl egyszerű volna.

MACISAJT1 2018.09.26. 13:49:45

"Bolgár György 168 Órából eltávolított rovata, a Hogy is van ez? összeegyeztethető a műsorvezetéssel. Ama kérdéseket tette föl benne, amelyeket a műsorában is megfogalmazott volna, ha Orbán emberei gyakrabban állnának szóba vele. A közéleti magazinban szorgalmasan leplezte le a kormányzati tényezők hazugságait, csúsztatásait, pontatlanságait. "

Egy időben neki álltam és én is "lelepleztem" a 168 Óra kommentjeiben Bulgár "leleplezőnek" szánt hazugságait, csúsztatásait, pontatlanságait.
Mert világosan kiderült: ő maga is ilyeneket követett el.
Mi lett ennek a vége? Nos, mint ami "demokratáknál" szokásos: tiltás és megszüntetés.

Ami pedig Bulgár rádióműsorát illeti, néha belehallgatok, főleg választások után mikor csorog a patakvér...:-)
Nos, a rémhírterjesztés megfogalmazása a BTK.-ban ilyenekre fel sem készült, az ami ott rendre elhangzik rendre meghaladja azt...

nemecsekerno_007 2018.09.26. 14:01:17

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Képezze át magát, tanuljon. Ja és legyen mobil, költözzön oda ahol a munka van. Ismerős szöveg?! :) Ja és majd a piac eldönti :)

Zöldi László 2018.09.26. 14:01:51

@Ekrü: Felfogásom szerint az a jó publicista, akinek írásaiból kiderül az értékrendje. Ebből azonban nem következik semmi a szerkesztőségre nézve, ha ad magára. Azzal az állásponttal értek egyet, amit 1990. április 2-án fogalmazott meg a Napló című veszprémi újságban Balogh Ödön (aki egyébként nem volt vádolható baloldali elfogultsággal). Szerinte "A független sajtó úgy képzelhető el, hogy a lap független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal." Az újságírót behelyettesíteném a publicistával, és a jó lap dolga, hogy a különböző értékrendű publicisták írásait közölje. Ha abból indult ki, hogy a fővárosi lapok politikailag tömbösödtek, akkor értem a kérdését. A megyei sajtó azonban a rendszerváltás után fokozatosan elveszítette tömbös jellegét. Akkor működött jól, amikor volt egy baloldali meg egy jobboldali értékrendű publicistája. Ismertem olyan szerkesztőséget is, ahol a négy jegyzetíró közül az egyik az MSZP-vel rokonszenvezett, a másik az SZDSZ-szel, a harmadik az MDF-fel, a negyedik pedig az FKGP-vel. Régen volt, ma már nincs így. Köszönöm a kérdését, megtisztelne, ha elgondolkodna a válaszomon.

MACISAJT1 2018.09.26. 14:04:45

Legutóbb akkor volt ilyen -mérsékelt- óbégatás, mikor a drágabulgárúrat, dési,mészáros,avar társaival az ATV "klubjából" is lapátra tették. Mert ott is belátták hogy a levitézlett bóherek még a székük árát sem hozták be, amin ültek.
És így fog ez menni mindenfelé ahol "piac" van.

De ha valakinek hiányérzete támadna a drága bulgárgyörgyúr iránt,( és a klubrádiót sem hallgatja mert fél hogy egyszer csak arcon csapná a rádióból egy betelefonáló kisnyugdíjas kivehető protézise), annak idézzük fő művéből, a "Vágyból", amivel az ismert rádiós a faszával kilövi a feleségét "valahová, ahonnan nincs is visszatérés":

"néhány centiméterrel a mellei fölött ütemesen verem a farkam, és elfog a kísértés, hogy verjem is ki, hogy ráfröccsentsem a felgyülemlett ondót a mellére, a nyakára, a szájára, hadd ejtsem őt kétségbe azzal, hogy bármennyire készült is, nem fog történni semmi, kielégítetlen marad, és ennél nagyobb kínzás számára el sem képzelhető".

"Háttal az ajtónak feszítettem a feleségemet, az egyik combját magasra fölemeltem, a farkamat az így megnyíló alagútba csúsztattam, és folyamatosan vertem, döngöltem, hogy zengett a folyosó".

"a fölemelkedés apró erőfeszítéséből megszületve kirepült a seggéből egy szép, férfias adag fing". Aztán nem sokkal később azt is elárulja, hogy a teniszpályán hallotta egy fiatal lány fingását is, ami "finoman, egyenletesen, hosszan kitartott hang, valamiféle normál á, amely még csak nem is a maximális fizikai erőkifejtés közepette, az erőlködés végén csúszott ki belőle, hanem pályacsere, séta közben, mint a fáradt gőz".

"arra figyelt föl, hogy dugattyúként dolgozó kezére egyre sűrűbb cseppekben hull a verejték", aztán az ablakon át észrevesz egy formátlan utcaseprő nőt, mire "a vágy sűrű folyadék formájában robban ki a testéből".

Helga Beauty Salon 2018.09.26. 14:22:46

@Zöldi László: "Tényleg azt gondolja, hogy ha a kommentelők nem nagyon értenek egyet a bloggerrel - ahogy Ön írja -, akkor ebből az a következtetés vonható le, hogy a hozzászólóknak igazuk? "

Nem, akik önnel egyetértenek, azoknak nincs igazuk!
Ismert el már tévedését az életben?

Kivlov 2018.09.26. 14:42:14

@lujo1111:
Ááá, kit hibáztatna a fél ország mindenért, ha nem lenne Orsós?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.26. 15:19:54

S elhulltanak bolgárjaink a hosszú harcok alatt

Ekrü 2018.09.26. 15:20:25

@Zöldi László: Elgondolkodtam,nem győzött meg.
"A független sajtó úgy képzelhető el, hogy a lap független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal."-A 168 órában ugyan hány jobboldali újságíró ír?Vagy akár a HVG-be?Ha egy újság tele van baloldali újságírókkal akkor az a lap bizony baloldali,még akkor is ha néha álcázásképpen lehoznak egy-egy ,persze szigorúan mérsékelten jobboldali cikket.És fordítva is így igaz.A különbség csak annyi,hogy én még jobboldali lapról/újságíróról nem hallottam,hogy függetlennek álcázza magát.Jobboldali újságírótól még azt sem hallottam soha,hogy egy újságnak/újságírónak kötelező függetlennek lennie.Ezt kizárólag baloldalról hallottam,persze mindig csak jobboldali újságokkal/újságírókkal kapcsolatban,mert szerintük amit a baloldalon írnak az persze mindig "független-objektív" .Ha meg nagyon kilóg a lóláb akkor rögtön kitalálják (mint Bolgár úr esetében is),hogy "az a jó publicista, akinek írásaiból kiderül az értékrendje".

n3spr3ss0 2018.09.26. 15:31:39

A kommenteket olvasva, megérett ez az ország a pusztulásra. Férgekkel nem lehet országot építeni, márpedig abból áll a nagy része.

Zöldi László 2018.09.26. 16:01:11

@Ekrü: A kulcs a politikai tömbösödés. Aki csak az országos lapokat olvasta, aligha érezte a különbséget. A vidéki sajtó most kezd politikailag tömbösödni. A rendszerváltás óta az országos sajtó a példányszám hetedrészét veszítette el, a megyei "csak" a harmadát.

morph on deer 2018.09.26. 16:41:43

@maxval balcán bircaman:
“Ezzel a névvel esélytelen.”

Tévedsz! Verhetetlen lenne mint ‘bolgármester’ például...

morph on deer 2018.09.26. 16:48:45

@n3spr3ss0:
“Férgekkel nem lehet országot építeni, márpedig abból áll a nagy része.”

Na de azok is laknak valahol, nem?
Hacsak nem a ‘titkos’ férgek, akiknek foga rág amúgy...

Ha komolyan nézed, itt az nem is cél!
Legfeljebb a kiskirályságoknak lesz itt még esélye egy jó ideig, aztán meg úgy is az orbáni “félázsiai türk kalifátus” készségesen beolvad majd a birodalomba, semmi kétség.

gigabursch 2018.09.26. 16:56:51

Bolgár egy retkes bolsevik féreg, szakmailag erősen kêtséges, hogy volt-e bármi, amit 20-30 év múlva (vektorék után) bárki pozitív példaként tud majd elővenni.
Ezt a szarházit (is), akit eleve szanálnia kellett volna már az Antalléknak, de főleg az első vektor kormány megfelelő pribékjének.
De mivel nem, hát buktak.
Aztán ismét hatalomra kerültek, de már ner-petfekten megoldották a levegő elvételét ês végre most már gendersrmleges módon szanálták.

apro_marosan_petergabor 2018.09.26. 18:23:07

Bogár ügynök úr - de inkább elvtárs - ideje kitelt. Elfogultabb, pártosabb, a tényeket ferdítő, torzító publicista/műsorvezető kevesebb volt, mint ő.
Valószínüleg etikailag sem tudja, hogy hol áll - finoman emlékeztetnék arra a jó néhány évvel ezelőtti porno kiadványára (így fogalmaznék finoman, mert ponyvának nem merném feldícsérni, abból Rejtő pl. egész jókat írt), - melynek főszereplője, ő maga, Bolgár György volt. E megmozdulása is azt jelezte, pénz reményében bármire képes (nem jött be...). Elkötelezett Rákosista-Kádárista, a tipikus egyelőbb az egyenlők közül szellemében. Én, mint öreg Kádár hívő és titkos, kommunista ügynök majd elmagyarázom nektek, mi az a demokrácia - ez volt a ars poeticája... Sokan bedőltek neki, de mint tudjuk nem elegen...

Nem fog - még onnan sem - hiányozni. Lengyelország már feltisztult a kommunizmus trágyájából, lassan mi is felzárkózunk hozzájuk.

morph on deer 2018.09.26. 18:26:17

@ulpius66:
“milyen szakszerűen, profi módon rendezte a fasiszta-náci-nyilas csőcselék utcai zavargásait.”

Miért, szerinted lehetett volna jobban is rendezni a fasiszta-náci-nyilas csőcselék utcai zavargásait?

Csak kiváncsiságból kérdem, hogy te hogyan rendeznéd a fasiszta-náci-nyilas csőcselék utcai zavargásait, mert nekem nincs gyakorlatom a fasiszta-náci-nyilas csőcselék utcai zavargásainak rendezésében, de te nyilván szakember vagy, azért kérdem.

nemecsekerno_007 2018.09.26. 18:39:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ne terelj! Az említett újságíró nem Orbánnak írta azokat az okosságokat hanem az ózdi kohászoknak. Szóval majd sajnáljuk ha lesz időnk rá :)

BéLóg 2018.09.26. 19:56:45

Bolgár bárkinek vállalhatatlan.

balkon-úr 2018.09.26. 20:36:49

apro_marosan_petergabor
"Lengyelország már feltisztult a kommunizmus trágyájából, lassan mi is felzárkózunk hozzájuk."
Azért erre ne vegyél mérget, a fidesz még tele van velűk, csak járj nyitott szemmel. Nekem nincs kedvem újra megírni a névsort, amit már annyiszor olvastunk, és nem cáfolta senki a valóságtartalmát. Kezdve a KISZ titkárral!

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.09.26. 21:01:14

@balkon-úr: ja, ket mszmps nagykutya volt a listan, egyik se volt soha meg fidesz tag se, csak mszp elnok az egyik

jo kis lista

nick papagiorgo 2018.09.26. 21:17:28

Végtelenül egyszerű lenne az egyik irányba elindulni (Orbán kirúgatta, újabb csapás a médiaszabadságra stb), ezt sokan teszik is.
Ezért határozottan értékelem, hogy Ön a másik irányba (szakmai/pénzügyi szempontok) indult el.

apro_marosan_petergabor 2018.09.27. 01:52:53

@balkon-úr: Interpretációs gondjaid vannak. Kevered a kommunistákat a KISZ tagokkal, stb.
Amint megjött a szabad világ, s elindultak az információk, sokan magukhoz kaptak, kinyílt a szemük és felébredtek. Azt amit eddig ösztönöse elutasítottak, de nem tudtak eltolni maguktól, azt most tudatosan elkezdtk leépíteni, s egyre jobban kiismerni. Ez volt a kommunista diktatúra, annak nomenklatúrájával. A suttyó őskommunisták, a családi-holdudvari elkötelezettek, az önállóan gondolkodni képtelenek megmaradtak MSZMP---snek, mennek az aktuális vezér-ürü után bambán, igaz egyre kevesebben...:)
Aki pici önálló gondolkodásra képes volt, az 89-ben (némi félelem és habozás után, ismerve saját pártját...) elhagyta a süllyedő hajót, még Horn Gyula előtt. A gyengébbek, értéktelenebbek maradtak.

Larrikin 2018.09.27. 04:25:36

Kivételesen osztom az illiberál trollok véleményét. Amíg Bolgár úr bármilyen módon összefüggésbe hozható a színvonalas, minőségi újságírással, ne is ábrándozzunk demokratikus fordulatról. Az újságírás gyurcsányferencének sztárolása segít meggyőzni a fidesz által magára hagyott polgári közepet, hogy nincs kire szavazni.

Helga Beauty Salon 2018.09.27. 07:20:37

@morph on deer:
"Tévedsz! Verhetetlen lenne mint ‘bolgármester’ például..."

Már "honbolgárnak" is hiteltelen!

balkon-úr 2018.09.27. 22:38:26

@apro_marosan_petergabor: Félre értettél, a Kisztitkár csak a felsorolás kezdete volt, azért sok volt MSZMP-s van a fityiszben ez tagadhatatlan, ne nekem kelljen neveket írnom, sokszor nyilvánosságra került már, és érdemben sosem cáfolták a valóságos múltat.