Médianapló

Médianapló - Mire telik a polgármesterek médiaszemléletéből?

2018. szeptember 23. 10:48 - Zöldi László

Milyen túróst? - firtatja az országos nyilvánosság néhány fóruma. A hódmezővásárhelyi cicaharcot ugyanis megint videó tarkítja. Lázár János, a volt kancelláriaminiszter, a hódmezővásárhelyi-makói választókörzet országgyűlési képviselője csípett egyet politikai ellenlábasán, Márki-Zay Péteren. Ezúttal azt tette szóvá, hogy az újdonsült polgármester Vásárhely híres túrós süteményét rétesnek nevezte, holott lepény a javából. A háromperces videó a Vásárhely24.hu-n tekinthető meg.

Igen ám, de ugyancsak tegnap ennél fontosabb és érdekesebb interjú is napvilágot látott az említett portálon. Havasi Katalin gyermekorvos, a Fidesz városi szervezetének elnöke értelmezte a sajtó szabadságát. Azt találta mondani, hogy „azért jelenti a demokrácia tartópillérét, mert az aktuális hatalmat, az éppen regnáló vezetőket ellenőrzi”. Pontosan fogalmazott. A helyi sajtónak csakugyan az volna a dolga, hogy a helyi hatalmat megszemélyesítő polgármester körmére nézzen, lett légyen az független, baloldali vagy jobboldali.  

A rendszerváltás óta a polgármesterek három típusát ismertem meg. Az első nemzedékhez tartoztak az idősebb évjáratú helyi politikusok, akik még tanácselnökök is voltak. Egyszerre atyáskodtak a helyi nyilvánosság fölött, és tartottak is tőle. Őket küldték nyugdíjba azok, akik sosem voltak tanácselnökök, médiaszemléletükből azonban csupán annyira telt, hogy ügyetlenül igyekeztek úrrá lenni a helyi nyilvánosságon. Őket váltották fel (le) a manapság negyvenes polgármesterek, akiknek már van médiaszemléletük. Nem egy közülük kommunikáció szakot is végzett valamelyik főiskolán vagy egyetemen. Ügyesen sajátítják ki a helyi nyilvánosságot, vagy inkább rátehénkednek - ha már a túrós sütemény mibenléte határozza meg a lokálpatriótaság mértékét.

De ha a vásárhelyi Fidesz-politikus, Havasi Katalin hitelesen fogalmazta meg, hogy mi a helyi médiumok feladata, akkor talán a sajtó szabadságát érdemes volna kiterjeszteni az egész országra is. Az önkormányzati választások úgy alakultak, hogy a nagyobb települések túlnyomó többségét kormánypárti politikusok uralják. A helyi szerkesztőségeknek az ő körmükre kéne nézni, igazán kár, hogy ennek épp a fordítottja megy végbe. A kormányzat a magántulajdonban lévő helyi médiumokat is állami hirdetésekkel tömi ki, nehogy véletlenül eszükbe jusson ellenőrizni a polgármestert. Kivéve persze, ha Márki-Zay Péternek hívják.         

komment
süti beállítások módosítása