Médianapló

Médianapló - A sajtópiac hány százalékát vonta uralma alá a Fidesz-kormány?

2018. szeptember 21. 10:38 - Zöldi László

Vásárhelyi Mária társadalomtudós. A hajdani Tömegkommunikációs Kutatóközpontban tett szert közvélemény-kutatói tapasztalatokra, mostanában a médiával foglalkozik. Helyzetjelentései figyelemre méltóak, általánosításait azonban olykor torzítja, hogy nem ismeri a fővároson túli sajtót. Egyébként egyike az úgynevezett snagovi gyerekeknek, akiket 1956 után a szüleikkel-nagyszüleikkel együtt tartottak fogva egy Bukarest melletti kastélyban. Emlékezéseiből sok részletet olvastam a Facebook-on, és az a benyomásom, hogy ha könyv alakban is megjelennek, szenzációvá válhatnak.

A neves médiaszociológus terjedelmes cikket írt a Népszavába, az elemzés Lakájok ideje címmel látott napvilágot a mai számban. A Nemzeti Sajtókamara ötletét ágyazta a történelmi és nemzetközi összefüggésekbe. Olvasás közben nehéz szabadulni a gondolattól, hogy nem sok jót várhatunk az érdekvédelminek beharangozott, de inkább az állami akaratot újságírókra kényszerítendő szervezettől. A látlelet pontos és alapos, bizonyára a szakirodalom része lesz. Mindazonáltal az utolsó bekezdésben van egy félmondat, amely vitára késztet. A szerző jellemzi a „Fidesz-kormány” nyilvánosságkorlátozó lépéseit, majd ezt írja: „uralma alá vonta a sajtópiac 80 százalékát”.

Az ellenzéki sajtóban találkoztam más számokkal is. Voltak, akik 97, 95, 94, 90 százaléknyi befolyást tulajdonítottak a kormányzatnak, a 80-nal először szembesültem. Leginkább újságírók és politikusok hivatkoztak konkrét arányra, közvélemény-kutatásban jártas szakember csak most állt elő ama bizonyos 80 százalékkal. Három eset lehetséges. Ha mindegyik számot komolyan vesszük, akkor feltételezhető, hogy legalább öt felmérés készült a sajtópiac állapotáról. De annyira kimaradtam volna a szakmából, hogy egyikről se szereztem tudomást? S mert a mintegy 8000 sajtóterméket nehéz volna a politikai befolyás szempontjából felmérni, a második lehetőség az, hogy akik sokallták a Fidesz nyilvánvaló túlsúlyát, nyomatékot akartak adni a véleményüknek, és jó nagyot mondtak.

A harmadik lehetőség pedig az, hogy egy médiakutató szűkítette a számításba vehető sajtótermékeket, és a néhány száz politikával is foglalkozó újság alapján megsaccolta a kétségkívül sanyarú helyzetet. A legutóbbi eshetőségre gyanakszom, ezért nem ártott volna, ha Vásárhelyi Mária úgy fogalmaz, hogy becslése szerint a Fidesz-kormány uralma alá vonta a sajtópiac 80 százalékát.        

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr8814253349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon 2018.09.21. 12:20:27

Ha már csak 20% van vissza, akkor azt gyorsan megveszik. Hamarosan NEKIK fog dolgozni Zöldi úr!

Helga Beauty Salon 2018.09.21. 14:00:47

Vásárhelyi Miklósról és leányáról, Vásárhelyi Máriáról, hogy helyén tudjuk kezelni a kérdést, hogy ki mondta és miért mondhatta és hogy mindezt a helyén tudjuk kezelni.
Vásárhelyi Miklós a rendszerváltás után az SZDSZ egyik alapító tagja, 1990–1994 között országgyűlési képviselő is volt. 1994–2001 között a Soros Alapítvány elnöki tisztét is betöltötte.
Lánya Vásárhelyi Mária (1953) szociológus, újságíró, az SZDSZ alapító tagja. Amikor apucikával SZDSZ-t alapítottak és penetráns túlsúlyuk volt a médiában, az jó volt?????

Netuddki. 2018.09.21. 14:10:09

Ha a cél az, hogy eme narancsos troll miatt kerüljem a "blogot", bejött... :/

Drizari 2018.09.21. 19:09:18

Gondolom, ideje "adathordozó" szerint megkülönböztetni a sajtót, úgymint papíralapú újságok és elektronikus úton terjesztett lapok.
Érdekes eredményeket kaphatunk, ha valaki megvizsgálná őket olvasottság szempontjából is.

Helga Beauty Salon 2018.09.22. 10:18:19

@Netuddki.: Te ezekre a rövidnadrágos hozzászólásokra specializáltad magad?
Tényleg ilyen kis horpadt fejű Pistike stílusban árulkodsz a csúnya trollokra? Vagy amúgy sincs mondanivalód és ez így jó indok?

Éhesló 2018.09.23. 23:02:07

Ez a nő nem tudós, hanem egy magyargyűlölő senki.

Zöldi László 2018.09.24. 06:45:33

@Éhesló: Írja ezt egy álnév mögé bújt valaki? Mulatságos, hogy nem érzi a helyzetéből fakadó iróniát.

Helga Beauty Salon 2018.09.24. 08:43:24

@Zöldi László: Az sem semmi, hogy még mindig nem fogta fel a blogolás, kommentelés alapvető jellemzőit és a névtelenségen lovagol. Egyszer még elment, az is szánalmas volt, de állandó pajzsként használni már tényleg igénytelenség.
Igaza van éheslónak, társadalomtudósnak (társadalom? tudós? ) nevezi ezt az őskomcsi leszármazott SZDSZ alapítót aki be van kötve Soroshoz. És ez kritizál itt pofátlanul bármit is? Jó firma maga Zöldi úr!

Éhesló 2018.09.24. 11:55:18

@Zöldi László: ironikusnak azt tartom, amikor valaki úgy merül alá a zindex blogszféra pöcegödrében, hogy annak meglehetősen egyszerű szabályaival nincsen tisztàban.
Az még ironikusabb, hogy még tanítaná is a médiahasználatot a sok szerencsétlennek.
Feltéve, ha tudna róla valamit is.

Visszatérve a bosszú népe lámpaernyőző "tudósának" tudományosságára, azt olyan momentumok jelzik, mint emez:
www.demokrata.hu/cikk/kepzelt-riport-egy-lampaernyorol-lovas-istvan-nyilt-levelei
Vagy emez:
www.demokrata.hu/cikk/hazaarulas-felsofokon

Az itt bemutatott "életmű" felénk a semmi kategóriája, egy szánalmas kommunista gyűlöletputtony vergődése.
Ez utóbbi felénk a senki jellemzésének egyik verziója.

Zöldi László 2018.09.24. 12:18:16

@Éhesló: Nem szoktam reflektálni az Ön hozzászólásaira, ezúttal azonban kivételt teszek, mert az ún kommentirodalom alapvető ellentmondását állította elő. Az álneves kommentelő ugyanis egy híján bármit leírhat, ez az egy pedig a senkiség. Ön hiába tartja magát valakinek, erről Önön kívül nem győződhet meg senki. Ön tehát ebbéli minőségében senki. Következésképpen nem tarthat senkinek olyasvalakit, aki névvel vállalja a véleményét. Nem várom el persze Öntő, hogy elgondolkozzon ezen, de a kommentelők között talán akadnak olyanok, akik magukra nézve kötelezőnek érzik ezt az egyetlen tilalmat.

Éhesló 2018.09.24. 12:41:38

@Zöldi László: nem hittem, hogy fokozni tudod.
Megleptél. :)

Helga Beauty Salon 2018.09.24. 12:49:46

A blogszférában az valaki, aki jókat ír, megindokolja és megvédi az álláspontját. Az aki csak a címe, pályafutása mögé bújik és képtelen interaktív harcra , na az a senki!