Médianapló

Médianapló - Milyen időérzéke van az egyszemélyes demokráciának?

2018. szeptember 13. 09:48 - Zöldi László

Hódmezővásárhely híres a képzőművészeti tárlatáról. Tegnap este az ATV-ben Márki-Zay Péter polgármester elmesélte, hogy a megnyitóra hivatalos volt a körzet országgyűlési képviselője is, aki nemrégiben még a miniszterelnökséget vezette. Vártak Lázár Jánosra néhány percig, de mert nem érkezett meg, nélküle kezdték az összejövetelt. Elakadt a körzet egyik településén? Nem akart egy légtérben tartózkodni az ellenzéki polgármesterrel? Nem zárnám ki a harmadik lehetőséget sem: akadnak olyan emberek, akiknek rosszul működik az időérzékük.

Ilyen volt a családunk egyik hölgytagja. Sokáig majd’ mindenhonnan elkésett, ám az egyetem után kiszerződött külföldre, és hajnalban kelt, hogy időben érkezzék a munkahelyére. Megjavult az időérzéke, a receptet ajánlanám Orbán Viktornak is. Miniszterelnökünk az egyetem elvégzése után hamarosan pártvezető lett, és nem volt alkalma a civil életben megtanulni a pontosságot. Már ellenzéki politikusként is fél órákat késett, a hívei azonban megvárták. Amióta pedig kormányfő, nélküle akkor sem kezdik meg az állami rendezvényt, ha nem érkezik meg időben.

Strasbourgi fellépését rengetegen értelmezték, egyetlen mozzanat mégis homályban maradt. Az Európai Parlament tanácskozása a kitűzött időpontban kezdődött - a magyar küldöttség nélkül. Orbán és kísérete még a hosszú folyosón közlekedett, amikor Sargentini asszony már értékelte a magyar kormány nyolcévnyi tevékenységét. Majd azt láttuk a képernyőn, hogy az ajtóban megjelent Orbán Viktor kigombolt zakóban, zsebre dugott kézzel, körülnézett a teremben, és peckes járásával megindult a kijelölt helyére. A holland politikusnő szóvá tette a „kis késést”, és újra kezdte az értékelést.

A látszólag mellékes jelenet nem tartott tovább egy-két percnél, de azóta is tűnődöm rajta. A jelek szerint ugyanis késlekedő miniszterelnökünket csak az ország határain belül várják meg. Ahogy nyugat felé kiteszi a lábát, azt tapasztalhatja, hogy a Lajtán túl komolyan veszik XVIII. Lajos francia király mondását, miszerint „A pontosság az uralkodók erénye.” Az uralkodó persze nemcsak király lehet, hanem fejedelem, császár, cár, padisah, sőt olykor kormányfő is. Mostanában azon vitatkozunk, vajon puha diktatúrában élünk-e már, vagy még erős demokráciában? Az a benyomásom, hogy leginkább egyszemélyes demokráciában. Ahol nem a rendezvények kezdési időpontjához igazodnak a résztvevők, hanem a teljhatalmú miniszterelnök legendás időérzékéhez.            

198 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr6514237883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.09.14. 15:08:57

@Szelid sunmalac:

A fiam munkahelyének címe már megvan? 2 éve ígéred...

Szelid sunmalac 2018.09.14. 15:14:45

@maxval balcán bircaman: Eddig si megvolt. De nem ertem ra veled foglalkozni drogterjesztes kozben.

Éhesló 2018.09.14. 15:20:11

@morph on deer: nem.
Hazug gazembereknek ez jár.

Szelid sunmalac 2018.09.14. 15:23:15

@maxval balcán bircaman: Ez van. Szabadidomben meg migrancs negerek faszat szopkodtam mikozben Istent gyalaztam magamban es kisfiuk seggerol almodoztam.

Szelid sunmalac 2018.09.14. 15:24:41

@Éhesló: Na mi van? Tudsz mar valaszolni? Igen vagy nem?Nem atomsilo terveket kerek, csak hogy a sajat kijelentesed megerositsd. Valoban ugy gondolod, hogy a magyar kormanynak es egyetlen tagjanak semmi lehetosege nem volt sem megnezni sem hozzaszolni ahhoz a budos jelenteshez?

alöksz róz 2018.09.14. 15:41:38

@Könnyen elkaptuk, uram!: de értem. a hamis dilemma nevezetű érvelési hibát tolod ezerrel.

Szelid sunmalac 2018.09.14. 15:48:46

@alöksz róz: Csak szeretned ha hamis lenne. Tudod-e mi volt az elode az EU-nak? Ugyan a vamunio nem azonos az EU-val, de kvazi alapfeltetele. Magyaran a dilemma valos. Ha kilepsz az EU_bol igen nagy esellye la vamuniobol is kilepsz, aztan akkor a kihelyezett gyartosoroknak is tavolrol integethetsz. Mint ahogy London sem a vilag elso szamu penzugyi kozpontja, aztan meg kis sem leptek.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 16:19:58

@Helga Beauty Salon: csak szeretted volna, szolárcica. De ami neked van, az nem pénisz.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 16:20:57

@Éhesló: nem értek jiddisül, zsidó. Ennyit a magyarságodról.

ételizésítő 2018.09.14. 16:23:14

@törppicur:
Nem csúti paraszt. Azt még lehetne tisztelni, mert az dolgozik.
Csúti tolvaj cigány. Orbán egy gecigány, hogy a klasszikust parafrazeáljuk.

Olvastad az a fércmunkát, vagy csak zsigerből nyilatkozol, seggnyaló?
Egyébként valóban lehetne alaposabb, mert a csúti cigány lopásainak csak igen kis részét sorolja fel.

"Szerintem az is egy nagy beszéd volt."
Azért gondolod ezt, mert abból sem hallottál semmit, ugyanis a fejeddel akkor is épp valakinek a seggében tartózkodtál, csak gondolom, annak a seggnek a tulajdonosa még az MSZMP-hez tartozott.

@morph on deer:
Bár a hóhér kötné már a nyakkendőjét...

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 16:23:30

@alöksz róz: cáfold. Mert én tudom bizonyítani.
Tán az sem világos neked, hogy az eu támogatások csak eu tagállamoknak járnak.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 16:25:50

@morph on deer: szerintem nem is késett sokat, ha Brüsszelbe indult.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 16:32:07

@Helga Beauty Salon: azt kérdezted: "a te nicked volt agyhalott?"
Erre válaszoltam, hogy az én nickem nem volt agyhalott.
Tudom,csak irígykedsz, hogy másnak van, ami sorvadjon. Neked nem sorvad a péniszed, sem az agyad.
Minuszba nem mehet...

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 16:33:05

@maxval balcán bircaman: Isten mondta, nem én. Hol van az a Bibliában, hogy Isten más népet választott?

ételizésítő 2018.09.14. 16:33:28

@maxval balcán bircaman:
Ja, mivel köztudottan bolgár buzi vagy, a nőktől neked csak lelankad.
De a csüngőhasú csúti cigányra feláll. A bőrszínetek is hasonló, egy akolból valók vagytok.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 16:34:44

@maxval balcán bircaman: miért, van a fiadnak munkahelye? Hiába na, a gyerekek túlnőnek az apjukon.

ételizésítő 2018.09.14. 16:44:49

@nemecsekerno_007:
"Ő még nyílván belefért a "kottába" mert kellett egy "lázadó fiatal""
Vagy inkább egy annak feltüntethető beszervezett ügynök.

@Éhesló:
Ja, a tolvajt meg kellett volna kérdezni, hogy te tolvaj, loptál te?
Nem elég ám a köztéri kamerák felvétele, amiken egyértelműen látszik a lopás és az elkövető is.

@morph on deer:
"Ezért is jegyezték meg páran, hogy “örülünk, hogy sikeresen idetalált...”"
Mivel reggel még Brüsszelbe indult megvédeni az országot meg a magyarokat, csoda, hogy csak 7 percet késett Strasbourgból.

@-JzK-:
"aki kerítést épített a füstösinvázió ellen"
Annak ellenére, hogy maga is füstös. Konkrétan cigány.

"Kokeróország nem ország, fehér ország mennyország."
Mondod ezt úgy, hogy egy kokeró fosos seggét nyalod évek óta?
Persze ahhoz agy kéne, mi, hogy felfogd az ellentmondást?

nemecsekerno_007 2018.09.14. 16:46:45

@ételizésítő: "Vagy inkább egy annak feltüntethető beszervezett ügynök..."

Megyó minek tüntethető fel. Mint beszervező...

Próbálhatjátok összemosni, de a kettő nagyon nem ugyanaz....

Helga Beauty Salon 2018.09.14. 16:48:23

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tudom miről van szó kaftán, csak meglepődtem, mert azután nyomjátok a Grétsyt ha megszopatlak benneteket, most meg sajnos nem volt rá időm.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 16:57:41

@Helga Beauty Salon: szolárcica, látod, az új csövek kiégették az agyadat...neked nincs péniszed, mivel szopatnál? Ja, hogy beindult a tejelválasztásod?

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 17:00:04

@Helga Beauty Salon: mindig öröm veled beszélgetni, értelmes érveid vannak.

Helga Beauty Salon 2018.09.14. 17:03:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: Te ima közben lestukkoltad a siratófalat, hogy hallucinálsz?

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 17:04:54

@Helga Beauty Salon: honnan tudod, hogy zsidó vagyok? Ja, amikor szoptál...

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 17:06:35

@Helga Beauty Salon: azért nem beszélsz magyarul, mert baj van a szexuális életeddel? Kis szolárköcsög, te!

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 17:08:57

@Helga Beauty Salon: menj vissza, barnulj még, a föncsi színét még nem érted el. Könyvet ne vegyél a kezedbe, olyan okos sose leszel, mint ő.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.14. 17:11:38

@alöksz róz: a cornwalli parasztok is most döbbennek rá, hogy nem lesz több támogatás...te sem vagy okosabb...

Helga Beauty Salon 2018.09.14. 17:30:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: Persze, persze kis pubi! Jobb lesz ha te is nekiállsz szolizni, hogy elvegyülj az arabok között, mert azoknak hiába antiszemitázol.

Helga Beauty Salon 2018.09.14. 17:33:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: mindig öröm veled beszélgetni, értelmes érveid vannak.

Ma eleve egysorosokban nyomom és nálad egyébként is a tarkólövés az egyetlen hatásos érv.

Éhesló 2018.09.14. 17:36:18

@Szelid sunmalac: ha nem értesz magyarul, akkor minek nyomulsz itt mahadból hülyét csinálva?
Leírtam.
Idézted is.
Ha nem érted, kérdezd a rabbit!

Éhesló 2018.09.14. 17:37:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem értekeztem a magyarságomról mesüge.
A tiedről sem.
Mire vered magadat?

Éhesló 2018.09.14. 17:40:02

@ételizésítő: hallucinálsz.
Ne engem kérdezz, hanem az ápolódat.
A jelentésben demszki rekord lopásáról van szó a 4es metró kapcsán.
Senki más lopásáról nincs benne szó.

Te mit olvastál és hol?

alöksz róz 2018.09.14. 19:23:46

@Szelid sunmalac: még tedd hozzá, hogy észak-korea, úgy lesz teljes :D

alöksz róz 2018.09.14. 19:30:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem, nem tudod bizonyítani, hogy a hamis dilemmád valós lenne.

ahhoz azt kéne igazolnod, hogy amikor nem voltunk eu-tagok, kerítés volt a nyugati határon és nem volt audi-gyár és éhen haltunk.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 06:06:36

@nemecsekerno_007: szerintem már rég be is kellett volna fejezni.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 06:08:29

@alöksz róz: nem volt kerítés???? Volt Audi gyár? Majdnem éhen haltunk.

Mellesleg miért kéne indirekt bizonyítani, ha lehet direkt is?

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 06:24:05

@alöksz róz: "társulás kereskedelempolitikai fejezete 1992. március 1-jétől, míg a többi része, a részratifikációk lezárásától – Magyarország esetében –, 1994 februárjától váltak hatályossá. A társulási megállapodás szabadkereskedelmi övezet kialakításáról, illetve a „négy szabadság” (áruk, szolgáltatások, munkaerő és tőkeáramlás liberalizálása) érvényesítéséről döntött"

Nem most volt...

vesd összeNagy-Britannia nem maradhat az Európai Unió vámuniójának tagja EU-tagságának megszűnése után, mivel a vámunió csak az EU-tagok számára nyitott, és az sem lenne előnyös számára, ha másfajta, külön vámuniós egyezményt kötne az EU-val - mondta kedden a brit külkereskedelmi miniszter":

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 06:26:07

@alöksz róz: Gondolod, hogy jövőbeni dolgokat a múlt eseményeivel kellene igazolni? Hamis érv.

Helga Beauty Salon 2018.09.15. 08:39:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: " Gondolod, hogy jövőbeni dolgokat a múlt eseményeivel kellene igazolni? Hamis érv."

A történelem rengeteg analógiát és törvényszerűséget rejt. Ezek alapján viszonylag pontos előrejelzés adható.

leponex 2018.09.15. 09:37:45

@Könnyen elkaptuk, uram!:
" Hol van az a Bibliában, hogy Isten más népet választott? "

emitten-é:

" Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését.

A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: „A fiamat majd tiszteletben tartják.”

De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: „Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.” Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték. Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?” Azt felelték neki: „A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.”

Jézus ekkor azt mondta nekik: Sohasem olvastátok az Írásokban: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben”? Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit.

Máté Evangéliuma 21,33-43"

alöksz róz 2018.09.15. 11:35:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: 1994-2004 között nem voltunk eu-tagok, nem volt kerítés, volt audi-gyár, nem haltunk éhen.

alöksz róz 2018.09.15. 11:37:18

nem tudod mi az indirekt bizonyítás.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 11:48:12

@alöksz róz: te tényleg szó szerint veszel egy képes kifejezést? Jézus a kereszten!

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 11:49:06

@alöksz róz: Ja, és kaptunk némi pénzmagot a nyugattól...

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 11:52:44

@leponex: Majdnem meggyőztél. Két gond van: ez nem isteni kinyilatkoztatás, hanem jézusi példabeszéd.
Ezen belül is, nem látom benne, hogy Isten a "kiválaszott nép" kritériumát kiterjesztené a Föld összes népére.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 11:57:12

@leponex: Ráadásul egy olyan iratra hivarkozol, ami legkorábban 80-ban, de inkább az első szásadban keletkezett. Legalább 40 évvel Krisztus halála után. Valószínűleg Markról másolva, a szíriaiaknak írva...

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 11:59:12

@alöksz róz: Az meg hamis érv, hogy a Horn kormány alatt nem haltunnk éhen. Gondolom, nem vitás, hogy szarabbul éltünk, mint most.

alöksz róz 2018.09.15. 12:03:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: csak szeretnéd, hogy hamis legyen.

papám, az az állításod, hogy az eu-tagság 'hiánya' azt jelenti, hogy kerítés van a nyugati határon és nincs audi-gyár (meg merci stb.) és éhen halunk. ezt az állításodat a világon semmivel nem tudtad igazolni. én viszont meg tudom cáfolni (és egyben rá is tudok mutatni, hogy a hamis dilemma nevezetű érvelési hibát tolod ezerrel), elég ha példákat hozok, hogy ez nem feltétlenül igaz.
a három pont bármelyikére elegendő cáfolatként példát hoznom, hogy az állításod érvénytelenségét megmutassam.
mindhárom pontod egyszerre volt hamis a múltbeli példámban.
de tudok példát a jelenből is, praktikusan a legkönnyebben ellenőrizhető pontodra, az éhenhalásra: svájc, norvégia, montenegró, szerbia, izland nem eu-tagok, mégse halnak éhen.
egy ilyen komplex rendszerben azt nem tudod megmondani, mi lesz a jövőben. a jelen helyzetből és a múlt példáiból kiindulva azt tudod megmondani, hogy nagyjából milyen valószínűséggel következik be a várt esemény. hát annak a valószínűsége, hogy a nem eu-tagok mindegyikére igaz lesz belátható időn belül, hogy éhen halnak, a nullához közelít...

különben meg: bizonyítsd be, hogy ha nem leszünk eu-tagok, akkor kerítés lesz a nyugati határon, nem lesznek itt az említett gyárak és éhen halunk!

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 12:04:24

@leponex: az meg külön szép a példabeszédben, Hogy Jézus szavait félreértelmezed. Azé a föld, aki megműveli, akinek termést hoz. Ki művelte meg? A bérlők, vagy a tulaj?
Kinek a földje? A tulajé? Akkor Jézus azt mondja, Isten elveszi és annak adja, aki megműveli.

alöksz róz 2018.09.15. 12:06:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: ha hamis, akkor meg kéne mutatnod, hogy miért hamis. :D
én a tiedről nagyon egyszerűen meg tudom mutatni: éhen haltunk horn alatt? nem. ez tény. nem tudod megcáfolni.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 12:08:10

@alöksz róz: Anglia. Olyan példát ne hozz, amelyik ország még nem volt az eu tagja.
Hamis.
Anglia kilép, határ, vám, romló deviza, az országot hagyják el a befektetők. A folyamat már most szemmel látható, pedig még tagok. Például szavazhattak Orbán mellett. Jövőre már nem.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 12:10:27

@alöksz róz: te tényleg hülye vagy?
Úgy elszállok mint a fecske, magasan a levegőbe'
mondja a nóta. Te persze azt mondanád, bizonyítsd be , hogy tud repülni.

alöksz róz 2018.09.15. 12:12:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: most ki vagy bukva, hogy nem tudtad bebizonyítani a hamis dilemmádról, hogy valódi? :D

alöksz róz 2018.09.15. 12:13:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: talán egyszerűbb lett volna egy valódi dilemmát bedobni, ahelyett hogy a faszságodat próbálod megmagyarázni

alöksz róz 2018.09.15. 12:15:58

@Könnyen elkaptuk, uram!: legyen, tekintsük azt az egyetlen példát, amely megfelel az elvárásaidnak (bár ez kicsit önkényes szemezgetésnek tűnik): mit gondolsz, anglia éhen fog halni?

alöksz róz 2018.09.15. 12:19:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: ha állítasz valamit, illene alátámasztani

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 12:20:25

@alöksz róz: gyengeelméjű nek nehéz elmagyarázni.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 12:22:17

@alöksz róz: Te képes vagy értelmezni írott szöveget?

alöksz róz 2018.09.15. 12:29:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: a hamis dilemma, a mazsolázgatás és a személyeskedés is érvelési hiba :-)

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 12:32:09

@alöksz róz: attól még igaz. Ha azt mondom, pórul jártál, te követelni fogod, hogy bizonyítsam, hogy járnak a pórok, és azt, hogy te is úgy jársz.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 12:33:21

@alöksz róz: a mazsolázgatásról meg annyit, hogy az eu-ból Anglia lesz, aki kilép. Nem lehet példa, aki benne sincs.

alöksz róz 2018.09.15. 12:38:09

@Könnyen elkaptuk, uram!: a hamis dilemmán nincs mit ragozni: nem igaz.
a mazsolázgatás azért hiba, mert csak a neked kedvező halmazt elemeit veszed figyelembe, nem az összes elemet: csak a neked kedvező esetben igaz, általános esetben nem igaz.
a személyeskedés: lehet hogy igaz, de a vitatott állítás helyességére vonatkozóan semmit nem jelent.

alöksz róz 2018.09.15. 12:44:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: szerintem meg mindegy, hogy előtte eu-tag volt-e, mert az a lényeg, hogy ne legyen eu-tag.
de mivel ez véleményes, ezen ne múljon.
legyen igazad!
engedek ebben a kérdésben.
csak angliát vehetjük figyelembe, mint olyan országot, amire igazak feltételek.
szóval mit gondolsz, anglia éhen fog halni?

leponex 2018.09.15. 14:48:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miért csak majdnem?
Ezt kérdezted konkrétan:
" Hol van az a Bibliában, hogy Isten más népet választott? "
Én meg idéztem a Bibliából, konkrétan hol találod meg.

Hogy miért nem csodálkozom rajtad ... :))

De ha már ennyire a szívügyed az Evangélium helyes értelmezése:
"Akkor Jézus azt mondja, Isten elveszi és annak adja, aki megműveli. " - mondod te.

Megművelését az előzők is megtették, csak ugye le akarták nyúlni az egész termést.
Ami ugye a kontextusból jól értelmezhetően sokkal többet jelentett:
„Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.”
(Hogy mi is lenne az az örökség, most hagyjuk...)

EZÉRT (is) veszi el tőlük, és
"a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében."

szívesen.

OFF
Ahogyan a derék Újhelyi úr is kedvére műveli a magyar nyelvet: köpönyegforgatónak nevezi OV-t, mert két éve még a frontexet követelte a görög határvédelemhez, most meg tiltakozik ellene.

Csak ugye annyit hagyott ki, hogy OV azt mondta: HA NEM TUDJA megvédeni Görögország az Eu külső határait ...
Hazudni csak pontosan, szépen ...

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 14:49:33

@leponex: na akkor miért is veszi el a földet?

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 14:50:21

@alöksz róz: Apr 2018 · Figures show 1,332,952 three-day emergency food supplies delivered to people in crisis in past year – a 13 per cent increase on last year, compared with rise of 6 per cent year before

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 14:55:33

@leponex: ne ragadj ki egy mondatot. Ott kezdődött, hogy Birca kijelentette, ő Isten igaz népéhez tartozik.
Erre megkérdeztem, hogy zsidó-e.
Mert a Bibliában az áll, hogy Isten kiválasztott népe.
Erre te jössz egy jézusi példabeszéddel. Isteni kinyilatkoztatás? Nem. Fenyegetés? Igen.
Az van leírva, hogy Isten elvette az ígéret földjét a zsidóktól, mert egy csoport bérlő gyilkolt?

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 15:03:26

@alöksz róz: A múlt azt mutatja, hogy egy piac elvesztése gazdasági visszaesést eredményez.

Magyarország erősen nyitott piacgazdaság.
Az eu-ból való kilépés azt jelenti, hogy kedvezőtlenebb feltételekkel tudnánk szerződni az eu-val, de feltehetően más országokkal is.
Túl kicsi az ország, hogy hasonló feltételekkel szerződjünk, mint az eu.
A csökkenő gdp leminősítéshez vezet. Az viszont megdrágítja a hitelhez jutást. Megnő az államháztartási hiány gdp-hez viszonyított aránya. Az állam bevételei biztosítására adót emel.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 15:18:54

@alöksz róz: unilever, Loyds, Microsoft, Goldman Sachs, Barclays elhagyják a uk-t. A japánok is. Már korábban közölték, hard brexit, és kivonulnak. A Mitsubishi nem várt tovább...nem, nem az autógyártás. Attól sokkal komolyabb cég az.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.15. 15:20:40

@alöksz róz: mondjuk Norvégia pont nem jó példa...Svájc sem.

alöksz róz 2018.09.16. 14:04:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: "A múlt azt mutatja, hogy egy piac elvesztése gazdasági visszaesést eredményez." -
ez most mi? gondolod, hogy jövőbeni dolgokat a múlt eseményeivel kellene igazolni? neked ér, nekem meg nem ér? :D

csakhogy te nem kedvezőtlenebb feltételekről meg gazdasági visszaesésről beszéltél, hanem éhhalálról hazudoztál...

meg szoktatok még apokalipszisről, észak-koreáról, stb. amiről messziről látszik, hogy büdös nagy hazugság.
a hitelességetek egyenlő a nullával.

alöksz róz 2018.09.16. 14:09:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Erre te jössz egy jézusi példabeszéddel. Isteni kinyilatkoztatás? Nem" - mér nem?
jézus isten: az atya fiú szentlélekből a fiú

alöksz róz 2018.09.16. 14:29:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: 11 ezer adag (3 naponta). 65 milliós népesség. röhögtetni akarsz?

ételizésítő 2018.09.16. 15:31:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Na baszogasd, lehet, hogy dugunk. Szóval már majdnem a csajom. :-)
Megvédem, mint ő Orbánt, pedig őt csak szopta eddig.

@Szelid sunmalac:
"mikozben Istent gyalaztam magamban"
Miért nem fennhangon?

ételizésítő 2018.09.16. 15:33:07

@nemecsekerno_007:
Tényleg nem. Megyó munkaköréből kifolyólag látott bizonyos jelentéseket.

Orbán meg egy gyáva cigány geci volt már akkor is, akit másokról jelentett.

ételizésítő 2018.09.16. 15:35:39

@Éhesló:
Jaj, buzikám, elhiszem én, hogy te meg birka az elmegyógyintézetből írogattok, ha hagyjátok, hogy sebbekúrjanak benneteket, kaptok 15 perc internetet, és mivel az egész életedet így élted le, el sem tudod képzelni, hogy mások nem elmegyógyintézetben élnek, mint te. Pedig ez a helyzet.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.16. 18:02:55

@alöksz róz: nem, te nagyonhülye! Az emelkedés a lényeg, nem az adagszám! Nem kap mundenki 3 napnyi kaját, aki nélkülözik!

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.16. 18:09:38

@alöksz róz: nem, az 31 ezer 500 adag, naponta, három napi kajából.
A számokkal is gondjaid vannak? Jó fideszes vagy!

Éhesló 2018.09.16. 18:11:18

@ételizésítő: hallucinálsz.
Ne engem kérdezz, hanem az ápolódat.
A jelentésben degesz demszkij rekord lopásáról van szó a 4-es metró kapcsán.
Senki más lopásáról nincs benne szó.

Te mit olvastál és hol?

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.16. 18:12:18

@alöksz róz: Jézus Isten,? Ne bassz! Ki mondta? Isten? Nem. Jézus?
Önmagáról????

Te meg Einstein vagy! Hisz mondtad, tehát igaz!

Istenként mondjuk elég könnyen megölték a rómaiak!!!!

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.16. 18:15:12

@alöksz róz: De ha ettől eltekintünk, akkor sem jó. Példabeszéd. Nem kinyilatkoztatás.
A föld más népnek adásáról van szó. Kánaán
Világos?
Hol van benne, hogy innentől nem a zsidó, de minden ember Isten népe????

Te tényleg félrebeszélsz.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.16. 18:20:07

@alöksz róz: A múlt eseményeiből ki lehet indulni. Csak az a baj, hogy a múltban , ha valami nem történt meg, az nem jelenti azt, hogy a jövőben sem fordul elő. Te erre alapoztad a véleményed.

De legyen, átfogalmazom: a jelen gazdasági eseményei azt bizonyítják, hogy országok külker piacainak beszűkülése gazdasági visszaesést, azon túl belső feszûltségeket okoz.
Bár félek, ezt sem vagy képes értelmezni.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.16. 18:28:20

@alöksz róz:
atya, fiú, szentlélek....látod, ez szintén baromság. Megmutatja viszont a keresztény egyház kapcsolatát a krisztusi tanokhoz.

Egy római császár dönt, aki máshogy gondolja, azt megölik, kiközösítik , vagy megtörik.

Mert ugye a jézusi jóság, a példabeszédek, a megdobnak kővel csak másra érvényes...

Dehát tudjuk, hogy az egész csak hazugság.

Könnyen elkaptuk, uram! 2018.09.16. 18:29:29

@alöksz róz:
atya, fiú, szentlélek....látod, ez szintén baromság. Megmutatja viszont a keresztény egyház kapcsolatát a krisztusi tanokhoz.

Egy római császár dönt, aki máshogy gondolja, azt megölik, kiközösítik , vagy megtörik.

Mert ugye a jézusi jóság, a példabeszédek, a megdobnak kővel csak másra érvényes...

Dehát tudjuk, hogy az egész csak hazugság.

alöksz róz 2018.09.16. 21:23:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: nekem nincsenek.
hogy jött ki a 31500?
nem látom a forrásod adatait, csak azokat a számokat néztem, amiket bemásoltál. a kb. 1.333.000 adag 1 évre az naponta csak 3652 adagot jelent. naponta 3652 adagot osztanak ki.
1333000/365=3652 nem?
nem 31500
háromnapos adagról van szó, megszoroztam hárommal, hogy lássuk, kb. mennyi ember vehette egyáltalán huzamosabb ideig igénybe (mert aki egyszer véletlenül rászorul, azt nem tekinthetjük éhenhalónak)
így jött ki a 11 ezer. egyebet a szövegedben nem találtam, amivel számolni lehet.

hány embert jelent a 13 százalékos növekedés? ezernéhányszázat?
hány százalékot jelent a 65 millióhoz képest az élelmiszersegélyt kapók száma? 0,017%
hol van ez az anglia éhenhalásához, amiről beszélsz?

alöksz róz 2018.09.16. 21:30:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: persze hogy baromság.
de te hivatkoztál az ő vallásukra.
akkor azt is fogadd el, hogy náluk jézusra istenként kell tekinteni.
és akármit is csinált, megvolt rá az oka.
új szövetséget kötött az emberekkel, akik immár a zsidók voltak, hanem az emberek úgy általában, akik követik.
azaz az új szövetséggel megszűnt a zsidók kiváltságos léte.
most te meg akarod nekik magyarázni, hogy nem is úgy van a vallásukban. de úgy van benne. ellentmond a józan észnek? persze, ilyenek a vallások. már az is ellent mondott a józan észnek, hogy a zsidók isten kiválasztott népe. azt mégse vitatod, érdekes :D

alöksz róz 2018.09.16. 21:33:32

@Könnyen elkaptuk, uram!: gazdasági visszaesés, belső feszültségek. kedvezőtlenebb feltételek.
ez még mindig nem az éhenhalás, papám.
szóval, mit gondolsz, mekkorát hazudtál az éhenhalással? nagyot?

alöksz róz 2018.09.16. 21:36:22

@alöksz róz: kimaradt egy "nem". hogy legyen értelme, kijavítom: új szövetséget kötött az emberekkel, akik immár NEM a zsidók voltak, hanem az emberek úgy általában, akik követik.
azaz az új szövetséggel megszűnt a zsidók kiváltságos léte.
így magyarázzák, ennek megfelelően szemezgettek a forrásokból is.

LucretiaBorgia 2018.09.18. 13:00:24

@ételizésítő:
.....majd, ha kedved támad lazítani ! Hagytam benne Neked finomságot, amit szeretsz.
szociesasopeauxroller.blog.hu/9999/12/31/cim-nelkul_739054

Ez az új sziget, a régi elsüllyedt...
Már mentem is.