Hódmezővásárhely híres a képzőművészeti tárlatáról. Tegnap este az ATV-ben Márki-Zay Péter polgármester elmesélte, hogy a megnyitóra hivatalos volt a körzet országgyűlési képviselője is, aki nemrégiben még a miniszterelnökséget vezette. Vártak Lázár Jánosra néhány percig, de mert nem érkezett meg, nélküle kezdték az összejövetelt. Elakadt a körzet egyik településén? Nem akart egy légtérben tartózkodni az ellenzéki polgármesterrel? Nem zárnám ki a harmadik lehetőséget sem: akadnak olyan emberek, akiknek rosszul működik az időérzékük.

Ilyen volt a családunk egyik hölgytagja. Sokáig majd’ mindenhonnan elkésett, ám az egyetem után kiszerződött külföldre, és hajnalban kelt, hogy időben érkezzék a munkahelyére. Megjavult az időérzéke, a receptet ajánlanám Orbán Viktornak is. Miniszterelnökünk az egyetem elvégzése után hamarosan pártvezető lett, és nem volt alkalma a civil életben megtanulni a pontosságot. Már ellenzéki politikusként is fél órákat késett, a hívei azonban megvárták. Amióta pedig kormányfő, nélküle akkor sem kezdik meg az állami rendezvényt, ha nem érkezik meg időben.

Strasbourgi fellépését rengetegen értelmezték, egyetlen mozzanat mégis homályban maradt. Az Európai Parlament tanácskozása a kitűzött időpontban kezdődött - a magyar küldöttség nélkül. Orbán és kísérete még a hosszú folyosón közlekedett, amikor Sargentini asszony már értékelte a magyar kormány nyolcévnyi tevékenységét. Majd azt láttuk a képernyőn, hogy az ajtóban megjelent Orbán Viktor kigombolt zakóban, zsebre dugott kézzel, körülnézett a teremben, és peckes járásával megindult a kijelölt helyére. A holland politikusnő szóvá tette a „kis késést”, és újra kezdte az értékelést.

A látszólag mellékes jelenet nem tartott tovább egy-két percnél, de azóta is tűnődöm rajta. A jelek szerint ugyanis késlekedő miniszterelnökünket csak az ország határain belül várják meg. Ahogy nyugat felé kiteszi a lábát, azt tapasztalhatja, hogy a Lajtán túl komolyan veszik XVIII. Lajos francia király mondását, miszerint „A pontosság az uralkodók erénye.” Az uralkodó persze nemcsak király lehet, hanem fejedelem, császár, cár, padisah, sőt olykor kormányfő is. Mostanában azon vitatkozunk, vajon puha diktatúrában élünk-e már, vagy még erős demokráciában? Az a benyomásom, hogy leginkább egyszemélyes demokráciában. Ahol nem a rendezvények kezdési időpontjához igazodnak a résztvevők, hanem a teljhatalmú miniszterelnök legendás időérzékéhez.