Drizari félreértette tegnapi bejegyzésemet, amelyben arról tűnődtem, hogy sajtónak nevezhető-e a propagandalap. Miközben tisztáztam, hogy nemcsak az Orbán-kormányhoz közel álló szerkesztőségekre gondoltam, hanem a Kádár-korszakbeli sajtóra is, a kommentelő bedobta a Hírlapkiadó Vállalat nevét. Ez volt az a cég, amely megjelentette a 19 megyei napilapot, és a nyereségükből eltartotta az MSZMP központi napilapját, a Népszabadságot.

Az állampárt lapkiadói gyakorlatára hajazik a Fideszé. Csak most Mediaworksnak hívják, és 19 helyett 13 megyei napilapot működtet, hogy eltarthassa a kormánypárt központi napilapját, a Magyar Időket. De a pártelnök-miniszterelnök Tusványoson beígérte a változtatásokat, és az egyelőre más cégekhez tartozó maradékból (öt megyei napilapból) újabb hármat irányítanak majd át az immár holdinggá „korszerűsített” Lapkiadó Vállalathoz. Ebből azonban nem azt vonom le, hogy az Orbán-rendszer egyre inkább hasonlít a Kádár-rendszerre. A fene tudja, mire hasonlít.

Tájékoztatáspolitikájában fölfedezem a Gömbös-kormány gyakorlatát a Horthy-korszakból. Erőszakosságában a Rákosi-korszakéra ismerek (mínusz fekete kocsi és Recsk). Ami pedig a Kádár-korszakkal való összehasonlítást illeti, legföljebb arra gyanakszom: ha egy politikai elit eljut az abszolút hatalomhoz, a nyilvánosságban hajlamos ugyanazokat a módszereket alkalmazni. Az említett rezsimeknél a közös nevezőt abban látom, amelyet Szilágyi Ákos költő-esztéta így fogalmazott meg a Népszabadság 2005. október 8-i számában: „A nem demokratikus rendszerekben csak hivatalos nyilvánosság létezik.” De akkor mi lesz a nem hivatalos nyilvánossággal?

Az lesz, hogy az első nyilvánosság mellett létrejön a második nyilvánosság is. Volt már erre példa a Kádár-korszakban. A szamizdat kitalálói úgy szerkesztettek, hogy az impresszumba beleírták a nevüket, a lakcímüket és a telefonszámukat. Úgy tettek, mintha jogállamban élnének, bár elég sok szerző álnéven írt nekik, mert tartott a hatalom retorziójától. Most kezdünk ugyanitt lenni. A tervezett Nemzeti Sajtókamarának azok lehetnek a tagjai, akik a hivatalos nyilvánosságban dolgoznak. Akiket pedig nem vesznek majd föl (vagy elvi okból nem is jelentkeznek), névvel, lakcímmel és telefonszámmal szerkesztik a portálokat, amelyekben álneves bloggerek fejtik ki az álláspontjukat.

De hogy az Orbán-rendszer nyilvánosságát ne azonosíthassuk a Kádár-rendszerével, a mostani második nyilvánosságot nevezzük el szanyizdatnak.