Médianapló

Médianapló - Kinek higgyünk: Orbánnak vagy Szájernek?

2018. augusztus 19. 09:51 - Zöldi László

A Fidesz tekintélyes Európa-parlamenti képviselője interjút adott a Magyar Hírlapnak. A tegnap megjelent beszélgetésben ezt mondta Szájer József: „A polgári oldal az elmúlt 25 évben óriási erőfeszítésekkel hozta létre azt a médiát, amelyet még Medgyessy Péter javasolt nekünk, amikor kifogásoltuk, hogy a Fidesz nem jelenhet meg a közmédiában.”

Medgyessy Péter miniszterelnök 2002-ben aligha javasolhatta, hogy az 1993-as irányváltó kongresszustól kezdve saját médiát építhessenek Orbánék. Ha bármikor kifogásolták is, hogy nem látják őket szívesen a közmédiában, jó tudni, hogy az 1993. április 16/18-án megrendezett debreceni kongresszus után még egy évig az MDF gyakorolta a hatalmat. Valami tehát nem stimmel az időrendben - de a tartalomban sem. A Fidesz ugyanis 2002. április 21-én csekély különbséggel veszítette el a választást. Orbán Viktor szívére vette a vereséget, és eltűnt a nyilvánosság elől. Csak augusztusban került elő, és 30-ára nagygyűlést hirdetett a Magyar Televízió székháza elé.

Így szólt a tömeghez: „Mi nem vitatjuk el azok jogát, akik az új szeleknek hódoló szocialista televíziót nézik szívesebben. Legyen meg az ő közszolgálati televíziójuk. Ám azoknak a millióknak is joguk van a saját szívükből beszélő, az ő lelkükhöz szóló közszolgálati televízióhoz, akik képviseletében ma itt megjelentünk. Éppen ezért olyan médiatörvényre van szükség, amely ezeknek az igényeknek maradéktalanul eleget tesz. A mai törvény nem ilyen. Olyan törvényre van szükség, amely két egyenrangú csatornára osztja a Magyar Televíziót. Már nem elég, hogy csak egy szocialista legyen, szükség van egy polgári és nemzeti értékeken állóra is.”

Az MTI szerint erre mondta másnap Medgyessy Péter Békéscsabán: „Akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának.” E kijelentés úgy értelmezhető, hogy a győztes megtagadta a gesztust az ellenzék vezérétől, aki fogta magát, és Simicska Lajossal együtt kiépítette a Fidesz médiabirodalmát. De vajon mi rejlett az elutasító válasz mögött? A Békés Megyei Hírlap szerint az újdonsült miniszterelnök „versenyképes, korrektül tájékoztató” közszolgálati médiumot látott volna szívesen, „amelynek a műsorkészítéséből a politika kivonul”. Hm.

Orbán Viktor akkori gondolatmenete nemcsak azért figyelemre méltó, mert másként érvelt, mint most Szájer József. Azért is, mert 2018. április 8-án a győztes Fideszre körülbelül ugyanannyian szavaztak, mint ellene. Bizonyára jól jönne az ellenzéknek, ha a Magyar Televízió sok csatornája közül kapna egyet. 

14 komment
süti beállítások módosítása