A visszaszerzett Hír TV-ben vitát szerveztek két politológus részvételével. A műsorvezető kérdései nyomán az ellenzéki elemző kormánypárti túlsúlyról beszélt, a kormánypárti pedig ellenzékiről. A mai médiahelyzetben elég nehéz az utóbbi értelmezésnek hitelt adni, de most arról tűnődnék inkább, hogy Nagy Attila Tibor szerint a „Botka-féle” médiabojkott azért bizonyult károsnak, mert a szocialista politikusok nem mentek be olyan szerkesztőségekbe, melyek sok embert értek el.

Annyiban elfogadom az ellenzéket bíráló ellenzéki politológus álláspontját, hogy 2018. április 8-a után tekinthető az ellenzéki vereség egyik okának a nyilvánosságban érzékelt kormányzati túlsúly. De az efféle médiafölényre talán mégse hivatkozzanak azok a politikusok, akik kirekesztették magukat a nyilvánosság számarányában jelentősebbik részéből. Azt persze nem tudhatom, hogy érdemes-é a bojkottot az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltjének, Botka Lászlónak tulajdonítani. Annyi azonban tudható, hogy az MSZP sajtófőnöke, Nyakó István jelentette be 2017 májusában: a szocialista politikusok nem állnak szóba az M1, a tv2, az Echo TV, a Magyar Hírlap, a Magyar Idők, a Lokál, a Ripost, az Origo.hu, a PestiSrácok.hu és a 888.hu munkatársaival.

Már akkor feltűnt, hogy a mellőzendő szerkesztőségek névsorából hiányzik a Magyar Rádió, és hiányoznak ama megyei napilapok, mind a tizenketten, amelyek már Mészáros Lőrinc tulajdonában voltak. A Magyar Rádiót a pártelnök, Molnár Gyula meg is magyarázta. Azért nem bojkottálták a szocialista politikusok, mert üzeneteiket el akarták juttatni a milliós hallgatótáborhoz is. A Mediaworks-lapok előnyben részesítéséről nem olvastam hitelt érdemlő magyarázatot, de az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László szegedi polgármester épp járta az országot, és bizonyára jól jött neki, ha kampányáról beszámolt a 12 megyei napilap.

A szelektív bojkottra alapozom a következtetést, miszerint az ellenzéki pártok az országgyűlési választás kampányában felemás módon használták ki a „államosított” médiában rejlő lehetőségeket. Egyetlen kivétel akadt, az LMP. Vagy azért, mert a médiairányítással foglalkozó miniszterelnöki kabinetiroda pártolta „őfelsége ellenzékét”. Vagy azért, mert az LMP-s politikusok legalább keresték a kapcsolatot az ország népével. Az időközben kormány közeli kezekbe került 18 megyei és egy városi napilap pedig nem engedhette meg magának, hogy elhallgassa Szél Bernadették mondandóját.