Médianapló

Médianapló - Ungár Péter örökségéből telik-e a vidéki sajtóra?

2018. július 31. 10:36 - Zöldi László

Furcsa fickó. Két fegyelmi ítélet között - az egyiket kapja, a másikat adja - hirdeti, hogy az ellenzék úgy viselkedik, mintha csak Budapestből állna az ország. Mondja mindezt az, aki némi öniróniával állítja magáról, hogy „Én egy rózsadombi gazdag úrifiú vagyok.” (Index.hu, 2018. június 11.) Most éppen irányítószámokat vásárol. Beszállt a szentgotthárdi portálba (9970.hu), és fáj a foga egy szombathelyire meg egy egrire is.Tegnapi székfoglalóban ezt fejtegette: „A vidéki sajtó eszköz és nem cél, de szerintem a legfontosabb eszköz.” (9970.hu, 2018. július 30.)

Hogy mennyire fontos, arról eltérnek a vélemények, én például fontosnak tartom, a felsőfoktól mégis ódzkodnék. Mindazonáltal hosszú idő után Ungár Péter az első országos politikus, aki érdemben beszél a vidéki sajtóról. Korábban egyetlen akadt a hazai mezőnyben, aki felfogta a helyi sajtó jelentőségét. Az akkor még szocialista, ám az MSZP-ben már nem ügyvezető alelnökként tevékenykedő, vagyis eszköz nélküli Csintalan Sándor. Szerinte „A nagy kiegyenlítő a médiaügyben a helyi sajtó lesz. Annál is inkább, mert a helyi ügyek nagyon láthatóak. És jó néhány olyan regionális lapról tudunk, amely nagyságrenddel több példányban jelenik meg, mint az ország fontos, vezető napilapjai.” (Dunaújvárosi Hírlap, 1998. január 21.)

Azóta több mint húsz év telt el, és Csintalan megjárta a Fideszt, jelenleg Simicska Lajos bizalmi embere, bár nem vettem észre, hogy az úgynevezett G-nap (2015. február 6.) után vidéki lapokat vásárolt volna a gazdája pénzéből. Ez a fejlemények fényében akár tragikai vétségnek is bizonyulhat. Most pedig feltűnt egy másik politikus furcsa családi háttérrel, néhány milliárdnyi vagyonnal, aki nemcsak felismerte a digitális sajtóban rejlő fővároson túli lehetőségeket, hanem tágítja is politikai közössége mozgásterét. A székfoglaló interjúban azt is mondta Ungár Péter, hogy ő nem pártsajtóban gondolkodik.

Megnéztem a szentgotthárdi portál irányultságát, és az a benyomásom, hogy igyekszik begyűjteni a mértékadó helyi véleményeket, lett légyen az fideszes, jobbikos, szocialista vagy lmp-s politikusé. Értem, hogy az LMP megvetné lábát a vidéki Magyarországon, ebben már előnyt is élvez a többi fővárosi kispárttal szemben. De azt tapasztaltam a legutóbbi három évtizedben, hogy ha egy pártember pénzt ad a szerkesztőségnek, akkor tartalmilag benyújtja a számlát.   

11 komment
süti beállítások módosítása