Médianapló

Médianapló - A magyar szocialisták miért szavaztak össze-vissza?

2018. július 19. 09:43 - Zöldi László

Az ellenzéki politikusok viselkedéséről tűnődtem néhány napja. Egy hozzászóló azt firtatta, miért kérem számon rajtuk az egységes fellépés hiányát, amikor egyik pártjukon, az MSZP-n belül is hiányzik az egység.

Az MSZP sosem volt egységes, most azonban másként mutatja a széthúzás jeleit. Annak idején a platformok szövetségeként jött létre, aztán lassacskán pártok lettek a platformokból, azóta az MSZP-n belüli különbségek inkább erkölcsi és egzisztenciális jellegűek. Ezt bizonyítja a minden korábbinál kisebb létszámú parlamenti frakció viselkedése. A frakcióvezető-pártelnök múlt csütörtökön bejelentette, hogy az MSZP nem szavazza meg a törvényalkotási bizottság ülésén az országgyűlési képviselők fizetésemelését. Másnap a bizottság szocialista tagjai megszavazták, hogy a kormánypárti törvénytervezet e héten az országgyűlés elé kerülhessen.

Nem tudom, hogy a bejelentés és a szavazás közti 24 órában mi történt. Azt sem, hogy Tóth Bertalan részt vett-e ama bizottság ülésén, amelynek egyébként tagja, és ha netán részt vett rajta, fenntartotta-e az egy nappal korábbi álláspontját. Mindenesetre magyarázattal tartozna a nyilvánosságnak. A plenáris szavazáson még furcsábban alakult a helyzet. A szocialista képviselőcsoport legtöbb tagja megszavazta a fizetésemelést, csatlakozott hozzájuk az MSZP-ben tagdíjat fizető, de a Párbeszéd frakciójában politizálós Burány Sándor is. Három szocialista politikus viszont (Gurmai Zita, Kunhalmi Ágnes és Korózs Lajos) nemmel voksolt a fizetésemelésre.

Nehéz másként elkönyvelni a faramuci helyzetet, mint hogy a nyilvánosságot okkal foglalkoztató, sőt megbotránkoztató képviselői fizetésemelést a frakcióvezetés nem tartotta fontosnak. Máskülönben kötelezte volna tagjait az egységes fellépésre. Erről árulkodik, hogy a frakcióvezető-pártelnök nem is vett részt a plenáris szavazáson. Az igen mellett azért nem kötelezhette el magát, mert ő jelentette be a törvénytervezet elleni fellépést, a nemmel voksolók mellé pedig azért nem állhatott, mert a frakciótöbbség az álláspontjával ellenkező felfogást képviselte.

Az újdonsült pártelnök épp most bizonyíthatta volna, hogy ő vezeti az MSZP-t. A jelek mégis arra utalnak, hogy az ellenzéki pártban egyelőre nem az történik, amit ő akar. A legutóbbi hét alatt történtek egyenlege, hogy a magyar szocialisták fizetése nőtt, a választási vereség után amúgy is megcsappant erkölcsi tőkéje azonban tovább csökkent.               

3 komment
süti beállítások módosítása