A hvg-s Juhász Gábor halála óta Urbán Ágnes számít a médiagazdaság legalaposabb értelmezőjének. A Mérték Médiaelemző Műhely munkatársaként értékelte a Simicska-orgánumok helyzetét. Bázisévnek 2014-et használta, amikor még a neves üzletember jóban volt Orbán Viktorral. Akkor az általa kiépített és a Fidesz rendelkezésére bocsátott médiabirodalom 20 milliárd forintnyi bevételre tett szert.

A következő év elején, a nevezetes G-napon hiába szakított a miniszterelnökkel, még 2016-ban is 12-13 milliárdnyi bevételt hozott össze, nyilván a nehezen felmondható szerződések miatt. 2016-ban már 9 milliárdra csökkent a bevétele, tavaly pedig 7 és félre. A bázisév 20 milliárdja aránylik tehát az ellenzékben eltöltött három esztendő 30 milliárdnyi bevételéhez. Egy másik táblázatból kiderül, hogy a szakítás évében kezdenek veszteségbe fordulni a Simicska-cégek, és a ’18-as választásig annyira sikerült őket kivéreztetni, hogy a médiakutató szerint gazdasági szempontból logikus volt megszüntetni a Magyar Nemzetet, felfüggeszteni a Heti Válasz megjelenését, néhány napja pedig megszabadulni a maradék portfóliótól.

Érteni vélem, hogy Simicska Lajos miért nem adta el a két mértékadó újságot. Tartott attól, hogy akik megveszik, ugyanolyan átmeneti figurák lesznek, mint Heinrich Pecina osztrák üzletember, a Népszabadság utolsó és három megyei napilap jelenlegi tulajdonosa. De ha akkori döntését az aggodalom sugallta, most miért adta át a portfólióját olyan üzletembernek (Nyerges Zsoltnak), akiről kiderülhet, hogy Orbán kezébe adja vissza a hajdan Fidesz-közeli orgánumokat? Talán ezzel magyarázható, hogy Urbán Ágnes erre futtatja ki a gondolatmenetét: „A magyarországi nyilvánosságban már alig van független szereplő.” (Mértékblog, 2018. július 12.)

Miközben elismerem pontos és fontos megállapításait, ebben az egyben azért vitatkoznék vele. Az a benyomásom, hogy a Simicska-féle portfólió 2015. február 6-a után sem lett független. A miniszterelnök helyett a tőle eltávolodott üzletember érdekeit képviselte. Akadtak persze olyan munkatársai, akik kiharcolták maguknak a szellemi függetlenséget, de nem volt egyetlen szerkesztősége sem, amely függetleníthette volna magát a tulajdonos által favorizált Jobbik-politikusoktól. Ezzel nem azt állítom, hogy hiba volt őket megszólaltatni, mindazonáltal a parlamenti súlyuknál jelentősebb mértékben fejthették ki az álláspontjukat - a többi ellenzéki párt rovására.