Médianapló

Médianapló - Digitális exkommunikáció

2018. július 02. 10:12 - Zöldi László

„Tetszik a Stíler nevű blog” - e mondattal kezdtem a tegnapi bejegyzést. Akaratlanul is beletenyereltem valamibe. Nem vettem észre, hogy két blogger (egy nő és egy férfi) megszüntette a kommentelés lehetőségét. S mert népszerű témakörrel foglalkoznak, a divattal, megsértették a potenciális hozzászólókat, akik szívesen fejtették volna ki az álláspontjukat.

Utólag már értem, hogy a szakmai páros férfi tagja azért osztályozta a kommentelőket, mert amíg engedélyezték a hozzászólásokat, meggyűlt a bajuk velük. Ezúttal már nem ismétlem meg a hét kategóriát, mindössze azt fűzöm hozzájuk, hogy a tegnapi bejegyzésem néhány hozzászólója az osztályozás helyett a listázás kifejezést használta. Nem teljesen függetlenül attól, hogy a kormánypárti sajtóban dívik a listázás. A Figyelő című hetilap például nemcsak az Orbán-rendszer vélt ellenségeit nevezte meg, hanem az állítólag kontraproduktív témákkal foglalkozó társadalomtudósokat is.

A sértett kommentelők között kialakult alkalmi koalíciót jellemzi, hogy az ellenzéki troll szóhasználatából bontották ki a kormánypárt trollok a maguk sajátos álláspontját. Mert ha a két divatos blogger közül az egyik a hozzászólásokról szerzett tapasztalatait osztotta meg a nyilvánossággal, akkor a kommentelés kizárása nem lehet más, mint egy liberális garázdálkodása. Márpedig ebben a kultúrában a „libsi” nem más, mint a zsidó kódszava. Ha efféle klaviatúra-koptató fosztja meg a potenciális hozzászólókat a megszólalás lehetőségétől, csak „buzi” lehet. Miután az indulatosabb kommentelők gyakorlottan összedobták az előítéletektől hemzsegő toposzt, a blogger állítólagos jellemvonásait, kiközösítették azt, aki már kiközösítette őket. A felgyorsult kommunikáció korában így vált teljessé a digitális exkommunikáció.

A listázással azonban van egy kis baj. A kifejezés azt jelenti, hogy a listázók olyan embereket neveznek meg, akiket elítélnek vagy elítéltetnének. Ehhez viszont vezeték- és keresztnevekre van szükség. Csakhogy a sértődöttségükben összefogó kommentelőknek nincs nevük. Álnév rejtekéből nyilvánítanak véleményt. Úgy tapasztalom, hogy felületességükért, zsigeri megnyilvánulásaikért akkor sem képesek elnézést kérni a véleményét névvel vállaló bloggertől, ha mások számára aligha derül ki, hogy álnéven bizonyultak alkalmatlannak az érdemi vitára. Amióta a Médianapló kikerült az online nyilvánosság fórumaira, egyetlen kivétellel szembesültem. Ezt írta: „Igazad van, de azért a k…a anyádat.” Ő nem pontozta ki.  

1 komment
süti beállítások módosítása