A mai Népszava legérdekesebb cikkét Nagy Attila Tibor írta. A szerző nem tartozik a divatos politológusok képernyőről ismert szektájához, de ha hébe-hóba megszólal a nyilvánosság fórumain, akkor érdemes odafigyelni a mondandójára. Ezúttal a tisztújító kongresszusra készülő MSZP-ről fejtette ki az álláspontját. Leginkább az előválasztás elmaradását fájlalta.

Azt firtatta, hogy ha a francia szocialisták és az angol munkáspártiak kivitték a szélesebb nyilvánosság elé az elnökjelöltek vitáját, akkor a magyar szocialisták miért zárkóztak a maguk belső köreibe. Az öt elnökjelölt úgy járta végig a regionális központokat, hogy válogatott közönség előtt mondták el, miként képzelik a pártjuk megújulását. Az alig nyilvános összecsapásokon nem voltam jelen, ezért nem tudhatom, hogy pontosan milyen kifejezést használtak az MSZP életre keltésére. A megújulást mégis azért használtam, mert Nagy Attila Tibor szóvá tette: „Az MSZP elnöki posztjára, illetve választmányának vezetésére jelentkező politikusok nem igazán hordozzák a gyökeres megújulás ígéretét.”

Az, hogy a megfelelő embereket választják-e meg vasárnap a kongresszusi küldöttek, csak néhány hónap múlva derül ki. A politológus okfejtése azonban ama ötletet adta, hogy megnézzek valamit a számítógép merevlemezén. Vajon a megújulás szót hányszor használták a szocialista politikusok az MSZP megalakítása, 1989. október 7-e óta? Harminchatszor. Azokat nem említem, akik csupán egyszer ejtették ki a szájukon biztatás gyanánt, ám a csúcstartó Mesterházy Attila tizenhat megújulással. A második Lendvai Ildikó néggyel, még ha olykor azt is megfogalmazta, hogy nem tetszik neki a passzivitást jelző kifejezés. A harmadik pedig kettővel a politizálástól idén, a megalázó választási vereség után visszavonult Bárándy Gergely.

Nincs ezzel különösebb baj, azon kívül persze, hogy a megújulás értelmezésem szerint azt jelenti: jó volna, ha történne valami. Esetleg azt, hogy majd csak történik valami, ami a pártunk (közösségünk) javára válik. Ellenpárja a megújítás, amely viszont aktivitást, cselekvési szándékot, tettvágyat sejtet. Arról árulkodik, hogy aki részt vesz benne, az alkot is valamit. A nekigyürkőzésre utaló fogalmat nem egészen három évtized alatt összesen hét szocialista politikus nyolcszor emlegette. Hiller István kétszer is szóba hozta. Talán azért, mert ő tanárember, és tanítás közben megtanulta, hogy mi a különbség a megújulás és a megújítás között.