Médianapló

Médianapló - Autisták vagy szocialisták?

2018. június 11. 10:24 - Zöldi László

2001 őszén ezzel a címmel írtam egy könyvecskét az MSZP kommunikációjáról. Az érintettek közül elég sokan sértődtek meg, holott az autizmus furcsa állapot. Zsenik is leledzenek benne, akik emberfeletti teljesítményre képesek. Az a bajuk, hogy önmagukkal vannak elfoglalva, és idegenül mozognak a társadalomban. Ha akkor a szocialista politikusok odafigyelnek az első, riasztó jelekre, most aligha kéne ama kongresszusra készülniük, amely talán megállítja a sokat megélt pártot abban, hogy jelentéktelenné váljon.

A Népszava figyelemmel kíséri a kongresszus előtti megnyilvánulásokat, és a mai számban idézte Ujhelyi István bejegyzését. Az Európa-parlamenti képviselő tegnap azt fejtegette a Facebook-on, hogy „az erős MSZP megépítéséhez” … „kell egy csapat a mozgalmon belül, mely egymás közti hatalmi játszmák nélkül csatárláncba állva  lebontja a romokat és a horni cölöpökre új baloldalt épít”. A szerkesztő nyelvtanilag pontosította az eredeti bejegyzést, amelyben még „Horn-i” olvasható. De ha már belekezdett a javításba, akkor a "romokat” meg az „és” közé egy vesszőt is ki kellett volna tennie.

A gondolatmenet azért késztet tűnődésre, mert miközben a bejegyző politikus elítéli a hatalmi játszmákat, meg is nevezi a csapatot, amely a június 17-i kongresszuson átvehetné a hatalmat. Tóth Bertalan majdani elnököt, Ujhelyi István majdani elnökhelyettest, Kunhalmi Ágnes majdani választmányi elnököt, Harangozó Tamás és Komjáthi Imre majdani elnökségi tagot. Még szerencse, hogy utálja a hatalmi játszmákat, ezért inkább helyezkedik. Elemezhetném persze a csatárláncot is, amelyet úgy képzelek el, hogy a libasorban állók szétszedik a használhatatlan épületet, és kézről kézre adogatják a téglákat. De mellőzöm a hasonlat további értelmezését, mert a téglának más jelentése is van a hatalmi játszmákban.

Egyébként Ujhelyi István okfejtése azt sejteti, hogy a kongresszusra készülő politikusok a megalázó választási vereség után is önmaguk pozicionálásával vannak elfoglalva. Majdnem hozzáfűztem, hogy mint annyiszor, de visszafogtam magam, mert ezt bizonyítani is kellene. Aminek azonban nincs akadálya, elvégre 1989. október 7-e, az MSZP alakulása óta 300 oldalnyi idézet gyűlt össze a számítógépem merevlemezén. Be is írtam a keresőbe, hogy belső harc, és 52 idézet jött ki. A szocialista politikusok ennyiszer állapították meg a pártjukról, hogy most már elég a befelé fordulásból, és végre a társadalom irányába kéne kanyarodni.             

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr5114040274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.