Van egy szállóige-gyűjteményem, mintegy háromezer szellemes mondatot tartalmaz. Az élmezőnyben kevés politikus található, közülük emelkedik ki Orbán negyven szájról szájra terjedő aforizmával, aranyköpéssel. Azért használom a latin kifejezést és annak népnyelvi változatát is, mert ha miniszterelnökünk kiejt egy idegen szót, azonnal magyarra fordítja. E tulajdonságával magyarázható egy kontraszt (bocs: éles ellentét, szembeötlő különbség). Hajlamos kétértelműen fogalmazni, az értelmezést pedig ráhagyja a beosztottjaira.

Megtekintette például a DVTK-stadion munkálatait, és látogatásáról beszámolt az üzenőfalán, mondván: „Magyarországon két város veszélyeztetett igazából, ha olyan kormány alakul, amely migránsbarát, és beengedi a bevándorlókat: Budapest és Miskolc.” (Facebook.com, március 1.) Utalt az avasi lakótelep sötétebb bőrszínű lakóira, akik a közeli falvakból más kulturális beidegződésekkel és szokásokkal vándoroltak be a megyeszékhely fölötti dombra épített tízemeletes házakba. Gulyás Gergely parlamenti frakcióvezető magyarázta el, hogy igen, a miniszterelnök úr az „avasi romákra” gondolt.

Orbán Viktor ösztönösen, jó stílusérzékkel magyarra fordítja tehát az idegen szavakat, majd a délről érkező, többnyire iszlám vallású menekülteket azonosítja a migránsokkal, sőt a terroristákkal, most pedig a hazai cigányokat is belemossa az idegen, szerinte ellenséges közegbe. Ezt a gondolatmenetet másnap (tegnap) megismételte a Magyar Rádióban is. 12 mondatát jegyeztem föl, ám egyik sem gyanúsítható azzal, hogy szájról szájra terjed a kocsmákban és kávéházakban. Azért nem, mert észrevettem még egy ellentmondást. Ama negyven szállóige közül 28 az ellenzéki korszakából származik, amikor nem kellett sejtelmesen, kétértelműen fogalmaznia.

Mondataiból egyet szántam az egyik portál számára készítendő heti összeállításba, így hangzott: „Utcai harcos vagyok.” (Mindig tudtam, hogy Orbán az utcán van otthon.) Kár, hogy ugyanazon a napon ugyanabból a médiumból csak egy gondolat emelhető ki, márpedig tegnap a Magyar Rádióban elhangzott egy sokkal szellemesebb is. Szilágyi Zsófia beszélt az irodalmi barátságokról, és Petőfi meg Arany kapcsolatát Ady és Móricz Zsigmond barátságához hasonlította. Ekkor mondta: „Mindenki először Petőfi akar lenni.” Bár írókra és költőkre utalt, mégis a fiatal Orbán Viktor jutott eszembe 1989. június 16-áról, a pesti Hősök teréről. Miniszterelnökünk ebben a pillanatban szenvedett vereséget egy irodalomtörténésztől.