Médianapló

Médianapló - A miniszterelnök-jelöltek hogyan beszéltek a kampányindítón?

2018. február 19. 10:06 - Zöldi László

A hétvégi fejlemények értelmezésében nem versengenék a politikai elemzőkkel. Van azonban valami, amit idestova három évtizede művelek: gyűjtöm a közéleti szereplők mondatait. Szállóigéket és ütős vagy „csak” följegyzésre érdemes gondolatokat. Négy miniszterelnök-jelölti megnyilvánulást hallgattam végig, illetve olvastam el. Szél Bernadett és Karácsony Gergely mellett a kormányfőségre jelentkezőnek tekinthető Orbán Viktor jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is.

A két utóbbit nemcsak azért érdemes összehasonlítani, mert az egyik hatvan percig, a másik pedig háromnegyed óráig beszélt. Azért is, mert nem a közönség szintjén szónokoltak. Fölmentek egy pódiumra, és a magasból néztek le az övéikre. S bár a két időtartamot elég nehéz összevetni, a mondatok száma így is meglepő: Orbáné 13, Gyurcsányé viszont csupán kettő. Ez még akkor is feltűnő, ha a volt miniszterelnök a múlt hét első felében, február 14-én beült az InfoRádió stúdiójában, és ötven perc alatt 11 figyelemre méltó mondatot ejtett ki a száján. A rádióban a választópolgárokat igyekezett meggyőzni, a kampánynyitón azonban félszavakból is megértette magát a híveivel.

A két hivatalos miniszterelnök-jelölt már könnyebben hasonlítható össze. Szél Bernadett félórányi beszéde nagyjából megfelel Karácsony Gergely csaknem újságoldalnyi terjedelmű Népszava-cikkének. Az LMP-s politikustól 15 mondatot jegyeztem föl, a párbeszédestől négyet. Karácsony programpont-sűrítménye enerváltnak hatott. Hiányzott belőle a férfias báj, amely a szocialista listavezetőt jellemzi, ha látjuk és halljuk. Két eset lehetséges. Vagy a stábjára hagyatkozott, amelynek tagjai nem dolgozták ki (elfelejtették cikkesíteni) az elképzeléseit. Vagy maga vállalkozott a megírásra, és mire elkezdődött a hivatalos választási kampány, elfáradt az országjárásban.

Máskülönben a többi jelölt egy-egy szállóigével vétette észre magát. Szél Bernadett ezzel indokolta az LMP különállását: „Ha mindenki ugyanazt csinálja, akkor nem látszanak a különbségek.” Orbán Viktor így győzte le immár sokadszor a határon túli ellenfeleit: „A szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek és a pórázt az IMF-nek.” Gyurcsány Ferenc pedig imigyen fogalmazta meg országunk politikai helyzetét: „Nem a nép ellenőrzi a hatalmat, hanem a hatalom a népet.” Igaz, hogy az utóbbi megjegyzés nem a kampányindító összejövetelen hangzott el, hanem az InfoRádióban.                

3 komment
süti beállítások módosítása