Médianapló

Médianapló - Magyar katolikus főpapok a nyilvánosságról

2017. augusztus 31. 10:20 - Zöldi László

A múlt század ötvenes éveiben hittanra jártam. Magukkal ragadtak a Biblia meséi, a plébános úr föl is ajánlotta, hogy vasárnaponként ministráljak. Neki köszönhetem, hogy a mise után kakaót ihattunk, és megismertem egy furcsa süteményt, a kuglófot is. Aztán elköltöztünk Kiskőrösről, és a kapcsolatom…

Tovább
13 komment

Médianapló - A vidéki sajtó csakugyan Mészáros Lőrinc kezébe került?

2017. augusztus 30. 10:24 - Zöldi László

Tegnap este ismerős arc tűnt fel a képernyőn. Ugyanaz a hajviselet, ugyanaz a hanghordozás, talán csak a szemüveg kerete változott. Hajdu Nórát, az Együtt alelnökét tanítottam a szegedi egyetemen, nálam írta a szakdolgozatát. Aztán eltűnt a szemem elől, csak annyit tudtam róla, hogy jogi diplomát is…

Tovább
3 komment

Médianapló - Kinek a javára billentek el a médián belüli arányok?

2017. augusztus 28. 10:51 - Zöldi László

Egyetértek azokkal, akik kormányzati túlsúlyról beszélnek. Nem értek egyet azonban senkivel, aki a túlsúlyt számmal jelöli. Erre ugyanis nincsenek felmérések. Miközben az ellenzéki véleményformálók 90 és 100 százalék közötti számokkal szórakoztatják egymást, a kormánypárti oldalon is kezd…

Tovább
14 komment

Médianapló - Mi az igazság a szegedi értelmiségi találkozó ügyében?

2017. augusztus 27. 10:02 - Zöldi László

Régóta szervezik a szocialista miniszterelnök-jelölt és a magyar értelmiségiek találkozóját. Állítólag sok értelmiségit hívott meg a szegedi polgármester, de kevesen fogadták el Botka László meghívását. Állítólag elég sokan mennek el, de kritikusan nyilvánítanak majd véleményt. A latolgatásban élen…

Tovább
3 komment

Médianapló - Putyin után lehetne-é Kósa Lajos a debreceni egyetem dísze?

2017. augusztus 25. 10:59 - Zöldi László

Olvasom, hogy Putyin elnök mégse megy el a „kálvinista Rómába”, hogy a debreceni egyetemen átvegye a díszpolgári címet. Kínos ügy. Hiába utazott ki Moszkvába a rektor meg a kancellár, hogy a Roszatom nemzetközi hálózatának vezetőjével együtt aláírják a Paks 2 debreceni atommagkutatóra vonatkozó…

Tovább
9 komment

Médianapló - Egy digitális megosztás hány évnyi börtönt ér?

2017. augusztus 24. 09:19 - Zöldi László

Kedvezménnyel szabadult Andrej Bubejev. Az orosz mérnök két év és három hónapot kapott, de jól viselkedett, ezért negyedévet elengedtek neki. Egy közösségi oldalon megjelent üzenet megosztásáért csukták le, amely így hangzott: „Krim Ukrajna része.” Nem azért ítélték el, amit ő írt, hanem amit…

Tovább
9 komment

Médianapló - Vannak-e még újságírók a kormánypárti sajtóban?

2017. augusztus 23. 11:10 - Zöldi László

Hargitai Miklós környezetvédelmi témákban szinte utolérhetetlen újságíró, de a média helyzetéről is sokat ír. Töprengő alkat, aki nyilvános helyzetekben megrágja minden szavát. Az ATV-stúdióban elhangzott egyik mondata mégis felemás érzetet keltett bennem. Ezt mondta: „A magyar sajtó kétharmadában…

Tovább
11 komment

Médianapló - Hány százaléknyi a kormányzati médiafölény?

2017. augusztus 22. 10:27 - Zöldi László

Krekó Péterrel a Vasárnapi Hírek készített interjút kedvenc témájáról, a szélsőséges pártokról. Miközben a közismert szociálpszichológus fölvetette az eretnek gondolatot, miszerint a cukisodó, középre húzó Jobbik nélkül a demokratikus ellenzék aligha váltja le az Orbán-kormányt, futólag megjegyezte,…

Tovább
5 komment
süti beállítások módosítása