Médianapló

Médianapló - Gyula, a soros

2017. december 21. 11:11 - Zöldi László

Végre eljutott hozzám A csabai című könyv. Lapozgatom a karácsonyfa alá való nagyalakú, tartalmas szövegekkel teleírt és rengeteg fényképpel tarkított kötetet. A körülbelül ötven lokálpatrióta alapos munkája mutatja be mindazt (tájat, embert, szokást, kolbászt és fesztivált), ami csabainak vélhető.…

Tovább
6 komment

Médianapló - Koalíciós párt-e a KDNP, demokratikus-e a Jobbik?

2017. december 19. 10:41 - Zöldi László

Idestova három évtizede foglalkozom a közéleti személyiségek megnyilvánulásaival. Több tízezer mondat gyűlt össze, és az a benyomásom, hogy kirajzolódik belőlük az ország közérzete. Az utóbbi időben két olyan toposzt (közismert fordulatot, átvitt értelemben félreértést) vettem észre, amely zavarja a…

Tovább
10 komment

Médianapló - Molnár Gyulának hogy jött ki a 94 százaléknyi túlsúly a médiában?

2017. december 17. 10:18 - Zöldi László

A szocialista politikus méltósággal viseli a másodhegedűsséget. Tavaly nyáron választották az MSZP elnökévé, aztán jött Botka László, és a 197 centijével eltakarta előle a Napot. Most pedig itt tornyosul előtte Karácsony Gergely, a zuglói miniszterelnök-jelölt a szintén 197 centijével. Ülve…

Tovább
6 komment

Médianapló - A Klubrádióból lehet-e átigazolni a Hír TV-be?

2017. december 13. 10:48 - Zöldi László

Ritkán nézek reggeli műsorokat, de ma rácsodálkoztam a Reggeli járatra. Lampé Ágnes tűnt fel a képernyőn. A szőke, finoman öltözködő, kulturáltan beszélő, rokonszenves újságírónőt még Debrecenből ismerem. A híres orvoscsalád sarja, professzor nagyapja vasárnap délelőttönként megjelent a Bem téri…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása