Médianapló

Médianapló - Molnár Gyula vagy Kovács Zoltán tartja-e a csúcsot a mégegyszerezésben?

2017. november 30. 09:29 - Zöldi László

Egy régi motoros azt fejtegette, hogy az ellenzéki pártelnöknek nincs szüksége szóvivőre. Csak elvenné előle a megnyilvánulási lehetőségeket. Amint azonban hatalomra kerül, érdemes szóvivőt szerződtetnie. Sosem lehet tudni, mikor kell elbújni a nyilvánosság elől, és amíg ő tanácskozik a stábjával, jól jön egy kommunikációs szakember. Az sem baj - fűzte hozzá -, ha a hátsó szobában olyan döntés születik, amely épp ellenkezője annak, amivel a szóvivő traktálta az újságírókat, elvégre azért kapja a fizetését, hogy szükség esetén elvigye a balhét.

Molnár Gyula, az ellenzéki MSZP elnöke személyesen számolt be az elnökség döntéséről, miután a 106 választókörzetről kiszivárgott a Demokratikus Koalícióval kötött megegyezés híre. Vagy álhíre. A megegyezés mibenlétéről most nem foglalnék állást, mert a kommunikációs folyamat érdekel: vajon a kínos helyzetben lévő pártelnök hogyan készült fel (vagy miként készítették fel) a tévéstúdióban rá váró kérdésekre. A jelek szerint úgy, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is azt válaszolja, hogy… Ha pedig újra kérdezik, akkor sem hagyja magát kizökkenteni az ismételgetésből.

A 17 perc 38 másodpercnyi ATV-beszélgetés eredménye: tizenháromszor mondta, hogy „Még egyszer mondom.” Ha valaki ellenőrizné az állítást, pontosítanám: csupán tizenkétszer. A vége felé ugyanis Molnár Gyula elszégyellte magát a unos-untalan emlegetett félmondat miatt, és így válaszolt: „Azt szeretném még egyszer mondani.” A pontosítás nemcsak a történeti hűség kedvéért fontos. Azért is, mert eldöntendő, vajon a szocialista politikus országos csúcsot döntött-é meg.

Kovács Zoltán ugyanis, az Orbán-kormány szóvivője 2016. január 21-én, szintén az ATV stúdiójában 15 perc 24 másodperc alatt tizenháromszor mondta ki, hogy „Még egyszer.” Ő gyakorlottabb mellébeszélő, ezért megspórolta az egyhangú tőmondat harmadik tagját. Az országos csúcs pedig azért kétséges, mert az ő verklizésében is akadt egy pillanat, amidőn elszégyellte magát, és a vissza-visszatérő szókapcsolat helyett így fogalmazott: „Akkor megismétlem a mondatomat.” Ráadásul az se mindegy, hogy valaki 17 vagy 15 perc alatt jut-é el a nyilvános társalgás mélypontjára.

Eredményt nem hirdetnék. Inkább azzal foglalnám össze az egyhangúságért vívott küzdelmet, hogy Kovács Zoltán kormány-szóvivő azóta sem szokott le a mégegyszerezésről, a szóvivő nélküli Molnár Gyula ellenzéki pártelnök pedig mostanában szokott rá.          

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr2413405677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.