Médianapló

Médianapló - Lehet, hogy mégis az Orbán-kormány tartja életben a baloldali sajtót?

2017. november 21. 10:05 - Zöldi László

A hvg.hu tegnap figyelemre méltó cikket közölt az újságok hirdetési bevételeiről. A magukat meg nem nevező szerzők arra összpontosítottak, hogy az állami reklámok és a piacon szerzett hirdetések milyen arányban vannak egymással. Az összeállításból az derült ki, hogy az állam jelenlegi működtetői közpénzből befolyásolják a médiapiacot.

Például a hozzájuk közel álló kiadóhivatalok szinte kizárólag a bennük közölt propaganda-anyagok ellenértékéből élnek. Ez akár izgalmas téma is lehetne, engem azonban egy másik szál foglalkoztat: a XXI. század Média Kft részesedése az állami apanázsból. Mielőtt azonban idézném a számokat, néhány értelmező mondat a cég gondozásában megjelenő újságokról. A Szabad Föld jól bejáratott hetilap a vidéki gazdálkodók körében. Hajdan négyszázezer példányban látott napvilágot, és bár most jóval kevesebbel kénytelen beérni - nyolcvanezerről tudok -, színvonalát és politikai visszafogottságát megőrizte.

A Vasárnapi Hírek szintén jól szerkesztett hetilap, inkább városlakóknak szánt újság lévén egyértelműbb politikai irányultsággal. A sors iróniája, hogy a vasárnapi zárvatartás miatt átállt a szombati megjelenésre, és terjesztési okból a buta törvény visszavonása után sem tért vissza hajdani napjához. Most mintegy húszezer eladott példányt tudhat a magáénak. A Népszava a megszüntetett Népszabadság örökébe lépett, a széttagolt baloldal immár egyedüli napilapjaként jelenik meg. Tavaly október óta csaknem megkétszerezte a példányszámát, de még így sem éri el a húszezret.

Összesítve tehát: a leginkább MSZP-hez kapcsolható Puch László volt párt-kincstárnok cége a hirdetési bevétel 56 százalékára állami forrásból tett szert. A miniszterelnökhöz közel álló üzletemberhez, Mészáros Lőrinchez köthető Pannon Lapok Társasága 50 százalékot könyvelhet el, a hasonló státuszú Mediaworks 46-ot. Ez akkor is feltűnő, ha a két utóbbi kiadóhivatal alacsonyabb arányszáma sokszorosan magasabb bevételt takar. Még érdekesebb eredményt mutat egy másik összevetés. Ha az állami hirdetések arányát egyenként vesszük szemügyre, akkor a Népszava 56, a Vasárnapi Hírek 42, a Szabad Föld 25 százalékot könyvelhet el. A Magyar Nemzet viszont öt, a Heti Válasz pedig mindössze négy százalékot.

Vajon levonható-e az a következtetés, hogy a médiapiacot állami hirdetésekkel eltorzító kormányzat kisebb veszélyt lát a baloldalhoz sorolható újságokban, mint a Simicska-médiabirodalom napi- és hetilapjában?

4 komment
süti beállítások módosítása