Idestova két évtizede gólyatábort szerveztünk a Balaton partjára. A szegedi egyetem Kispestre kihelyezett tagozatára fölvett diákokat láttuk vendégül a fonyódtelepi úttörőtáborban. Szórakoztatásukra a menő Kispál és a Borzot hívtuk meg. Akkor döbbentem rá, hogy Lovasi Andrásék olyasmit művelnek, ami több a puszta szórakoztatásnál. Tegnap egy tartalmas Index-interjúban azt fejtegette az immár ötvenéves rocker, hogy „A popzene olyan, mint az irodalomban az újságírás.” A hasonlat első felét nem merném értelmezni, a másodikról viszont van véleményem.

A minap több mint húszévnyi késéssel kaptam egy csomagot. A volt feleségem rendet teremtett a házi könyvtárban, és elküldte a nekem dedikált köteteket. Leginkább az Írók, színészek, börtönök című interjúválogatásnak örültem. Bertha Bulcsu beszélgetett például Csurka Istvánnal, Darvas Ivánnal, Eörsi Istvánnal, Göncz Árpáddal, Mensáros Lászlóval, Nagy Attilával. Bizonyára nem véletlen, hogy a karcsú könyvet Végh Antal adta ki, aki 1956 után maga is megjárta a kistarcsai internálótábort. Most pedig, miközben olvasom az interjúkat, hallom a hangjukat. Gondoztam a kézirataikat, hallottam az önálló estjeiket, néztem a filmjeiket, amelyekről írtam is.

Beszélgetőpartnerük tíz évvel volt idősebb nálam. Tudomásul vettem, hogy Bulcsu a második u-t ékezet nélkül írta, és nem engedtem, hogy a szerkesztőségben bárki is átírja egyen magyarra az előszeretettel használt dunántúli tájszavait. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben ő volt a legegyénibb hangú közíró - a legirodalmibb újságíró és a legújságírósabb író. Azért kedveltem, mert az interjúalanyaival addig ismerkedett, amíg el nem találta a hangvételüket. Ha újra kiolvasom az egyéni hangokban bővelkedő kötetet, a B betűnél helyezem majd el, az 1972-es Meztelen a király, az 1973-as Írók műhelyében és az 1978-és Délutáni beszélgetések mögé.

Egyébként a kommunikáció szakos diákokról már az első szemináriumon kiderül, hogy újságíró lesz-é belőlük. Ha magukról írják a dolgozatot, ráadásul érdekesen, akkor nem érdemes erőltetniük az újságírást, mert író-költő lehet belőlük. Ha viszont észrevesznek valamit a körülöttük lévő valóságból, ráadásul ügyesen szólaltatnak meg valakit, érdemes próbálkozniuk az újságírás mesterségével. Abból lesz az újságírás művésze, aki megtalálja a maga hangját, és képes másokat is a hangvételükkel jellemezni. Mint például Bertha Bulcsu, a literátus újságíró. Vagy inkább a zsurnaliszta író.