Médianapló

Médianapló - Orbán meg a kappanpánik és a szemöldökcsipesz

2017. szeptember 19. 10:37 - Zöldi László

Üdítő színfolt a közösségi oldalon Gábor György üzenőfala. A kitűnő vallástörténész a politikusok furcsa megnyilvánulásait kommentálja. Ha kiadó volnék, ajánlatot tennék neki, mert könyvéből kirajzolódna az a szellemi sivárság, amely a jelenlegi döntéshozóinkat jellemzi.

Hol van már Antall József, Boross Péter, Isépy Tamás, Pető Iván és Torgyán József műveltsége? Manapság azok uralják a terepet, akik az egyetemi padokból igazoltak át az országgyűlési székekbe, a parlament az első munkahelyük, és minden idegszálukkal arra törekednek, hogy az utolsó is legyen. Őket alázza meg Gábor György a műveltségelemektől hemzsegő glosszákkal. Néhány órája Orbán Viktor kapuzárás előtti pánikjáról értekezett. A korosodó miniszterelnök „libidójának” tulajdonította, hogy ha nem akarjuk befogadni a migránsokat, a brüsszeli bürokraták „megerőszakolnak és rákényszerítenek bennünket”. Majd a kormányfő „jópofizva buzizott egy kedélyeset”, „Vona Gábor vélt szexuális orientációjára célozgatván”.

Általában élvezettel olvasom a szellemes széljegyzeteket, most azonban tévedésben találtam az ország egyik legműveltebb állampolgárát. Az általa használt Torschlusspanik kifejezés ugyanis nem hozható összefüggésbe egy öregedő férfiú kappanpánikjával. Orbán Viktortól 350 oldalnyi, 300 ezer karakternyi megnyilvánulást gyűjtöttem, a breviárium mintegy 2500 mondatot tartalmaz. Közülük az egyik 1993. szeptember 22-éről való. Az akkor még csak 30 éves ellenzéki honatya Szegedre látogatott, és ezt fejtegette a Reggeli Délvilág című napilapban: „Európát sajnos nem tudjuk megerőszakolni, mert nagytestű, és mi kicsik vagyunk.” A tegnap elhangzott megerőszakolás idestova negyedszázada lappang tehát Orbán Viktor tudatában, csak akkor még nem ő lett volna a szenvedő fél. Libidónak ez is libidó, de aligha magyarázható a korosodó férfiak kappanpánikjával.

Ami Vona Gábor szexuális szokásait illeti, engem a politikusok derékon alul nem érdekelnek, csak nyakon felül. A rá vonatkozó orbáni jellemzés - „A kormányzáshoz komolyabb eszközökre van szükség, mint egy szemöldökcsipesz.” - épp azt sejteti, hogy milyen könnyű tévedni. Föl sem ötlött, hogy a miniszterelnök tegnap egyik férfitársára utalt. Azon tűnődtem inkább, hogy miért bántja Szél Bernadettet, az LMP társelnökét. Lám, helytelenül föltételeztem, hogy e macsó megjegyzéssel a frissiben megválasztott miniszterelnök-jelöltet, egyik lehetséges kihívóját próbálta nevetségessé tenni. A másikat akarta.         

28 komment
süti beállítások módosítása