Médianapló

Médianapló - Pártlap-e a Népszava?

2017. július 16. 10:28 - Zöldi László

A korral jár, hogy ragaszkodunk a beidegződéseinkhez. Amidőn a digitális bevándorlókról tűnődtem, mindig ama felmérést idéztem, miszerint a hatvan fölöttiek 3,9 százaléka használ számítógépet. Százból tehát négyen. El-elborzadtak az olvasók, de csak egy kérte számon, vajon az arány megfelel-e még a valóságnak. Emlékeztem ugyan, hogy a felmérés 2009-ből való, de csak ekkor tudtam meg, hogy nemrégiben a 4 Life Direct 600 ezer nyugdíjasnál talált Facebook-profilt. Azóta 20 százalékra hivatkozom.    

Hasonló cipőben jár Németh Péter, a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője is. Amikor csak teheti, ragaszkodik a bűvös 90-hez. Tegnap például azt fejtegette volt lapjában, hogy a Soros György elleni gyűlöletkampány „a média több mint kilencven százalékán” terült szét. Olyan felmérést nem ismerek, hogy a Fidesz ekkora mértékben uralná a nyilvánosságot. De ha volt is, Németh Péter miért nem hivatkozik rá - növelné a hitelességét. Aztán beugrott, hogy Molnár Gyula két hete kimondta: „A média 94-95 százaléka nem szabad.” (ATV, 2017. 06.28.)

Az MSZP elnöke sem nevezte meg a szám forrását, de ha nincs ilyen felmérés, csak abból indulhatott ki, hogy mekkora a médiafelület, amelyet a pártja közvetlenül befolyásolhat. Márpedig a Népszava, a Vasárnapi Hírek és a Szabad Föld kiadóhivatala közös, és a pártlogika alapján akár még ki is jöhet az öt-hat százalék. A szocialista politikus ellenséges felületnek nyilvánította a Jobbikot nyilvánossághoz juttató Simicska-féle médiabirodalmat, a jóindulatú semlegességet tanúsító RTL Klubot és Indexet is. De a Népszava nyugállományú főszerkesztőjének miért kéne őt e közelítésmódban követnie? 

Idestova hat éve mosolyogtunk Gyurcsány Ferenc szocialista politikus fészbukos bejegyzésén: „Enyém a Népszabi, Klárié a Népszava.” (2011.10.20.) Azon már kevésbé, hogy Andrassew Iván fölelevenített egy beszélgetést Gyurcsány miniszterelnöki időszakából: „Amikor szembesítettem azzal, hogy a Népszavának valamilyen módon mégiscsak illene támogatást kapnia, azt mondta, nem adok nektek lopott pénzt.” (Balpart.hu, 2012.09.03.) Szanyi Tibor szocialista politikus pedig elénk tárta: „A Népszava pártlap, akárhogy is színezzük.” (Index.hu, 2014.04.18.)

Németh Péter nem tagadja, hogy néhány hete korántsem önszántából vonult vissza, az okról azonban nem beszélt. Ha azért kellett nyugdíjba mennie, mert a Népszava nemcsak az MSZP, hanem az egész baloldal lapja szeretne lenni, érdemes volna felülvizsgálni a több mint 90 százalékot.

18 komment
süti beállítások módosítása