Médianapló

Médianapló - Gyurcsány képes-e vízen járni?

2017. július 10. 10:18 - Zöldi László

Amióta a volt miniszterelnök Orbán Viktor külföldi bankszámláival bíbelődik, gyakran szólaltatják meg a nyilvánosság fórumain. A 168 Óra című közéleti magazin múlt heti számába például interjút készítettek vele, és óhatatlanul szóba került fél évtizednyi kormányfői tevékenysége is. Gyurcsány Ferenc némi öniróniával vallotta be: „Ma már világos, hogy nem tudok a vízen járni.” A közismert szókapcsolat nyomába eredtem. Gyökerei a Bibliába és nagyon régi értelmezésekbe nyúlnak vissza.

Jézus elvonult imádkozni egy hegy (domb) tetejére, és azzal búcsúzott alant, egy csónakban (hajóban) várakozó tanítványaitól, hogy várjanak rá. Csakhogy közben szél kerekedett, és az úszó alkalmatosságot öt-hat kilométernyire sodorta a tengeren. Ám ez nem zavarta a leleményes Jézust. Lement a partra, és a vízen járva közelítette meg a tanítványait. Követői ekkor hitték el, hogy csakugyan Isten fia. A történet sokfelé ágazott a legutóbbi két évezredben. A részletektől azért kímélem meg az olvasót, mert az alapsztori megmozgatta a XXi. századi magyar értelmezők képzeletét is. Néhány példa a gyűjteményemből. 

Erdélyi S. Gábor kritikus írta Orbán Viktorról: „A szemünk előtt lett virgonc lázadóból, minden hájjal megkent ravasz rebellisből miniszterelnök, népvezér, próféta, kacsázva vízen járó.” (168 Óra, 2006.06.01.) Daróczi Dávid volt kormány-szóvivő ezzel a mondattal búcsúzott Gyurcsány Ferenctől: "Amikor azt láttam, hogy ha vízen jár, akkor azt kérdezték tőle, hogy miért nem tud úszni, éreztem, hogy itt a vége." (Népszabadság, 2009.05.09.)  Orbánról pedig ezt állította Farkasházy Tivadar újságíró: „Az egyetlen focista a világon, aki vízen is tud járni.” (Népszava, 2013.05.11.)

A teljesség kedvéért Csuhaj Ildikó újságíró megjegyezte: „A jobboldali értelmiségiek azt látják, hogy Orbán Viktor nem tud a vízen járni.” (ATV, 2015.03.18.) Havas Henrik műsorvezető ezt találta mondani Gyurcsány Ferencről: „Már majdnem hogy a vízen jár.” (ATV, 2017.04.01.) Balla D. Károly ungvári költő imigyen tágította ki a bibliai történetet: "Ahol szétnyílt a tenger, ott nem lehet vízen járni.” (Facebook.com, 2017.06.15.) Végezetül a politológus Galló Béla ennyi esélyt adott az MSZP-nek a jövőre esedékes országgyűlési választáson: „Ha csak valami csoda folytán a győzelemre ittas Botka László nem tanul meg járni a vízen.” (Mozgástér.blog, 2017.06.27.)

A költő kilóg a mai politikusértelmezők sorából. Úgy különbözteti meg a halandókat Isten fiától, hogy nekünk széles sávot kéne víztelenítenünk a tengerben, máskülönben aligha juthatunk el az ígéret földjére. A múlt héten az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy Gyurcsány Ferenc végre közénk sorolta magát.        

3 komment
süti beállítások módosítása