Bodnár Lajos újságírói életművéről az a benyomásom, hogy a jogi témájú cikkek szerzői közül ő a legjobb. A Népszava mai számában is továbbgondolásra késztető okfejtése jelent meg „a tüntetések hiábavalóságáról”. Arra jutott, hogy a vidéki szavazópolgárok mozgósításában „vannak komoly tartalékok”. Szerinte azonban a tízezernél csekélyebb lélekszámú településeken „objektív akadályok” tornyosulnak a lakosság előtt. Őket „igen nehezen éri el a független sajtó. Ma a tájékoztatás minden hullámhosszán a kormány közeli média uralja a vidéket.”

A legutóbbi negyedszázadot szombathelyi, székesfehérvári, szegedi, egri és nyíregyházi felsőoktatási intézményekben töltöttem. A helyi médiaviszonyokról írattam néhány ezer szemináriumi dolgozatot és néhány száz diplomamunkát. A kommunikáció szakos diákok tapasztalatai úgy foglalhatók össze, hogy inkább szubjektív akadályok tornyosulnak az úgynevezett kistelepülések lakói előtt, bár kétségtelen, hogy a tájékoztatás majd’ minden hullámhosszán a kormány közeli média uralja a vidéket. A néhány száznyi vagy egy-két ezernyi lélekszámú településeken például utoljára az MSZMP-nek volt alapszervezete. A rendszerváltás óta többnyire pártoktól független helybélit választottak polgármesteré, aki uralja a helyi nyilvánosságot.

A helyi médiafogyasztók a legolcsóbb műsorcsomag választékát nézik és hallgatják, amely mindig közel volt a kormányhoz, de nem hatott eléggé rájuk. Amidőn nemrégiben egy kormány közeli cég a 18 megyei napilap közül 12-őt megvásárolt, újjászervezte a tudósítói hálózatot, hogy a legeldugottabb zug is magáénak érezhesse a regionális újságot. Azóta az Orbán-kormány üzenetei sokkal nagyobb erővel jutnak el a zsákfalvakba is. Ezt nem vette észre az ellenzék, vagy ha észrevette is, semmit sem lépett. Pedig nem volna teljesen eszköztelen.

Például az „államosított” napilapoktól kirúgott újságírók több megyében is online portálokat alapítottak. Valóságfeltáró írásaikat azonban nem látom a közismert ellenzéki orgánumok papír vagy digitális felületén - javítva ezzel a potenciális vidéki tudósítók sanyarú anyagi helyzetén is. Azt se látom, hogy az ellenzéki pártok kihasználnák a Facebook-jelenségben rejlő lehetőségeket. Ha ugyanis a független polgármester kiszorítja a helyi nyilvánosságból az ellenzékét, akkor egy-egy értelmiségi hajlamos megírni tapasztalatait a közösségi oldalra. Konkrét példáim vannak arra, hogy azok is módot találtak az ellenvélemény elolvasására, akiknek nincs otthon számítógépük.