Húsvét hétfő. Ülök az asztalfőn, szemlélődöm, körülöttem a gyerekek és a hozzájuk tartozók. Tizenketten vagyunk, íme, az életművem. Hárman az ablaknál állnak. Közgazdász fiam, HR-tréner nagyobbik lányom és projektmenedzser kisebbik lányom beszélgetnek a háziasszonynak hozott növényről. Vajon mi lehet a neve? Böngészik az okostelefonjukba telepített applikációt, de nem találják ama fényképet, amelynek alapján azonosíthatnák az ajándékot. Ekkor fiam oldalra fordítja a cserepet, és megnézi az alját. Oda van írva latinul a növény neve. Kitör a röhögés, én pedig eltűnődöm a digitális helyzetünkön.

A világhírű lengyel riporter és médiatanár, Ryszard Kapuscinski szerint én volnék a digitális bevándorló, aki a gyerekeitől tanulgatja a befogadó ország nyelvét. Ahhoz képest, hogy a korosztályomban lévők 3,9 százaléka használja a számítógépet, elég jól haladok, bár a digitális bennszülöttek érzik kiejtésemen az akcentust. Ma már meg se mozdulnék a számítógép nélkül, a gyerekeim azonban alkotóbb módon használják. Az okostelefont például boszorkányos gyorsasággal kezelik. X-szel, Y-nal és Z-vel kezdődő generációjuk értékelésébe bele sem fognék, mert a médiakutatók Kapuscinskinél árnyaltabban látják a digitális nemzedékeket.

A múlt század hetvenes éveiben született két idősebbik gyerekem az X-generációhoz tartozik, kishúguk a nyolcvanas években jött a világra, ő Y-nemzedékbeli. A Z-generációhoz sorolható a langaléta unokám, de vele se merült ki az osztályozók képzelete. A középső unokámat már az Alfa-nemzedékbe helyezik, elvégre egyre ügyesebben használja az okostelefont, az iskolában pedig a pad alatt olvasgatja a Harry Potter-sorozatot. És ott van még a négyéves unokám, aki esténként fölhív okostelefonon, mert egytől tízig ismeri a számokat, és tudja, hogy a Mama meg a Papa után következem a „kicsitévé” képernyőjén. Az ö nemzedékét még nem nevezték el, bár talán lehetne bétás.

Szeret nálam lenni, mert az okostelefonomon van autós applikáció, és ennél jobban pillanatnyilag semmi sem érdekli. Néhány napja épp zártam be az ajtót, ő pedig a szomszédos lakás előtt álldogált. Annak ajtaján egy vízszintes vájatot vett észre (azon dobja be a postás az újságokat és meghívókat). A szöszke fiú nézegette a szemmagasságban lévő betűket, és szótagolta: „Le-ve-lek.” Meghökkenve kérdeztem: „Te tudsz olvasni?” A Béta-nemzedék képviselője sértődötten válaszolta: „Miért ne tudnék?”