Orbán Viktor minapi beszédéből egy mondat vágta ki a biztosítékot. Kezdték is magyarázni a beosztottjai, hogy voltaképpen mit mondott. Nem azt, hogy „Az etnikai homogenitást meg kell őrizni.”, hanem hogy A kulturális homogenitást meg kell őrizni. Az utóbbi gondolatot azért nem tettem idézőjelbe, mert a videofelvétel tanúsága szerint nem hangzott el. Némi purparlé után a miniszterelnökségi sajtóiroda vezetője elnézést kért, és a „szó szerinti leiratban” a kulturális jelzőt visszajavította etnikaira.

Akik zokon vették a kormányfő nacionalista megnyilvánulását, tévednek abban, hogy antiszemita húrokat pengetett volna. A Magyar Kereskedelmi- és Iparkamarában a neveik alapján a „bunyevácoktól a svábokig” minősítette a meghívottakat, akiket azonban a magyar nemzetbe sorolt. Okfejtése a „migránsok” ellen irányult, akiknek vallását és kultúráját veszélyesnek vélte a kereszténységre és az európai kultúrára (az utóbbiba beleértette a nem keresztényeket is, akikkel a magyarság évszázadok óta él együtt).

Orbán alighanem megemésztette Auschwitz tanulságát, de van egy másik tanulság is, amely meg sem érintette. Előadásán végighúzódott a vezérfonál, hogy nem vagyunk ugyan nagy nép, de a Kárpát-medencében mi számítunk nagynak, „függetlenül attól, hogy most éppen össze vagyunk zsugorodva”. Ez bizony az a szemlélet, amelyet a történészek szupremáciának neveznek; a latin szó felsőséget, felsőbbrendűséget, vezető szerepet jelent. Az uralkodó szemlélet döntötte romba a történelmi Magyarországot, és torkollott a trianoni csonkításba. Talán nem kéne föléleszteni azzal, hogy miniszterelnökünk harminckétszer használta a magyar jelzőt egy nem túl hosszú beszédben, körülbelül percenként egyet az „etnikai homogenitás és a kulturális egyneműség” jegyében.

Obsitos szerkesztőként pedig az a benyomásom, hogy nem ártana, ha a kormányzati kommunikációért felelősek hamisítás helyett pontosítanák a főnökük szavait. Miközben Orbán Viktor fölényünket vágyta vissza a Kárpát-medencében, ezt találta mondani: „Nagyon fontos az is, hogy a nagyság iránti vágy ne tűnjön el Magyarországból. Az olimpia ebből a szempontból is egy bordatöréssel ér föl.” Csillagot biggyesztenék ide, és lábjegyzetben fejteném ki, hogy a rögtönzés hevében pontatlanul fogalmazott a szónok. A nagyság iránti vágy szempontjából nem az olimpia ér fel egy bordatöréssel, hanem az, hogy 266 ezer aláírás miatt Budapest önkormányzatának vissza kell vonnia az olimpiai pályázatot.