Németh Szilárdot néztem a tévében. Ma reggel az volt a benyomásom, hogy több figyelmet érdemelne tőlünk, berzenkedő értelmiségiektől. Kimondja azt, amit politikustársai legföljebb sejtetnek. Egyik ellenfele, Szigetvári Viktor „a Fidesz beszélőgépének” nevezte. Ebből annyi igaz, hogy amit Orbán Viktor pártelnök és miniszterelnök a maga cizellált, kenetes módján körülír, azt ő lefordítja a nép nyelvére. Nem is az a továbbgondolásra ingerlő, hogy a birkózó külsejű férfiú „kitakarítaná” az „álcivileket” a közéletből. Ez csupán mitesszer a rendszer ábrázatán. Arra érdemes figyelni, ami a tudatában csapódik le a kormánypárti államelméletből.

A képviseleti demokrácia túlhajtása úgy foglalható össze, hogy az számít, akit megválasztottak. Akit nem választottak meg, mint például a fennálló viszonyok elemzésétől (bírálatától) sem idegenkedő civilt, az ne szóljon (pofázzon) bele a nép nevében döntő hiteles (legitim) személyiségek dolgába. Az érvelés azért érint érzékenyen, mert a megválasztott politikusok az „álcivilek” elmarasztalásával azonos eszmefuttatással tartanák távol az újságírókat is. Elvégre bennünket sem választott meg senki, mindössze a médiumtulajdonos választott ki, hogy bírjuk szóra a döntéshozókat. De ha ennyi elismerhető Németh Szilárdék filozófiájából, miért nevezzük az újságírókat a nyilvánosság képviselőiének?

Azért, mert egy politikai csoport túlhatalomra tett szert, és ellenőrzése alá vonta a parlamenti ellenzéket. Ha viszont a törvényhozás nem ellenőrizheti a végrehajtó hatalmat, az igazságszolgáltatás pedig csupán szórványosan minősíti a tevékenységét, a nyilvánosság kétségkívül nem választott képviselői és intézményei: a szerkesztőségek és civil szervezetek veszik át a két hatalmi ág ellenőrző funkcióját. Innen nézve érthetőek igazán Németh Szilárd ismétlődő kirohanásai a társadalmi kontrollt pótló szakemberek ellen. Mindazonáltal fölindulásaiban, dühkitöréseiben ellentmondás rejlik.

Azt követeli például, hogy a törvényhozás vesse alá vagyonvizsgálatnak az „álcivileket”. Csakhogy vagyonbevallásra a nép választott képviselőit kötelezi a törvény. Logikus is, hogy adjanak számot arról, vajon nem a közpénz megcsapolásából gyarapítják-e az ingatlanjaikat és az ingóságaikat. A civileket (és újságírókat) azonban a kormánypárt nem tekinti megválasztottnak. Oké, de akkor nem is kérheti számon rajtuk a rájuk nem bízott közvagyon megsarcolását.