Bosszant, hogy nem tudom, mikor született Bruck András. Nem találtam szócikkét a Wikipédián, ráadásul a Péter László szerkesztette Új Magyar Irodalmi Lexikonban sincs benne. Úgy hatvan körülinek saccolom, valószínűleg Ratkó-gyerek. Ha a mai olvasó esetleg nem tudná, Ratkó Anna, a Rákosi-kormány egészségügyi minisztere tiltotta be az abortuszt, aki költő unokaöccse, R. József szerint „a tárgyragot két t-vel írta”. Verséért ki is zárták az ország összes egyeteméről.

Azért érdekel Bruck András véleménye, mert ott van publicisztika, ahová ő ír. Például a Facebook-on, ahová követte az olvasótábora. Rengetegen szóltak hozzá legutóbbi eszmefuttatásához is, amelyet Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatójához fűzött. Okfejtése kemény, keserű jellemzés a durvuló rendszerről, a nyilvánosság korlátozásáról. Vannak részletek, amelyeket másként fogalmaznék meg, szerkesztőként azonban megtanultam, hogy nem én írom a szerzők cikkeit, és úgy adtam közre a gondolataikat, hogy magamban vitáztam velük. Bruck András nálam engesztelhetetlenebb ellenfele a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, s mert pontosan azt írja, amit gondol, továbbgondolásra ingerel. Ennél többet nem is várok egy publicistától.

Ugyanilyennek ismertem meg a múlt század nyolcvanas éveiben, amikor első cikkeit behozta az irodalmi hetilap szerkesztőségébe. Sajnáltam, hogy aztán eltűnt a szemem elől. Kiderült, hogy emigrált, akkori kifejezéssel élve disszidált Amerikába. A kilencvenes években írt is erről egy keserű, kiábrándult, önmagával szemben is kérlelhetetlen hangvételű regényt New Yorkba zárva címmel. Azóta íróként tartom nyilván. Hazatérve gyakran foglalkozott az itthoni összefüggésekkel, ezért közírónak is vélem, a szó bálintgyörgyi és baloghedgári értelmében. (Lám, megint két név, amelyet meg kéne magyarázni a mai olvasóknak, bocs fiúk és lányok, nincs rá helyem, de csakugyan nagy nevek voltak.)

Él köztünk egy írástudó, aki írószemmel látja a világot, és pocséknak tartja. Világlátása emlékeztet Bertha Bulcsúéra a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiből, talán csak az a fogvacogtatók kedély hiányzik belőle, amely annak idején elviselhetővé tette az egyszerre nyomasztó és felvillanyozó olvasmányélményt. A különbség nem bennük rejlik, hanem a korban. Bulcsu a puhuló diktatúrában sikerrel tágította a nyilvánosság falait. András a keményedő (illiberális) demokráciában szintén tágítaná, ha nem szorult volna vissza a sajtószabadság digitális szigetére, melyet egymás közt fészbukos üzenőfalnak nevezünk.