Szemináriumon egyszer megemlítették a kommunikáció szakos diákok, hogy sosem csatlakozom hozzájuk, ha tévében futó sorozatról vitatkoznak. Bevallottam nekik, hogy nem nézek sorozatokat. De nem azért mellőzöm a szériákat, mert bármit kifogásolnék bennük, hanem sajnálom rájuk az időt. Ha egy rész hatvan percig tart, akkor a száz rész száz órát spórol meg az időmből. A legutóbbi két napban kiderült, hogy rosszul számoltam.

Tegnapelőtt szörföltem a képernyőn, és az egyik program új sorozatot harangozott be. Quantico a címe, és pályakezdő ügynökök sorsán keresztül mutatja be az amerikai titkosszolgálat tevékenységét. New York-ba elszármazott sógorom Gabi fiát is a virginiai Quantico-ban képezték ki, és azóta furdal a kíváncsiság, vajon mi a csudát csinálhat egy FBI-ügynök. Csakhamar megtudtam, hogy a sorozat főszereplője egy indiai származású színésznő, akit valaha a világ szépének választottak. Elismerésem azoknak, akik kiválasztották a filmezésre is. Hazájában milliárdnyian élnek, és ha bemutatják a sorozatát, garantált a tömegsiker.

A kaján gondolatot azonban elnyomta a számolgatás, a hatvan perces első rész ugyanis nem tartott egy óráig. E drámai felismeréssel magyarázható, hogy tegnap este belenéztem egy másik sorozatba, és a Gyilkos elmék: Túl minden határon alkalmat teremtett arra, hogy méricskéljem az időközöket. Négy reklámblokk szakította meg a kétségkívül fordulatos cselekményt, és a hirdetéseket körülbelül négy-öt percig sugározta a tévé. Vagyis az epizód mindössze negyven percig tartott, legföljebb háromnegyed óráig. A széttördelés mindennapi tapasztalata több millió magyar tévénézőnek. Közülük e rovat olvasói talán csodálkoznak is, hogy csodálkozom ezen.

De vajon miként azonosuljunk az Alex Parrish, illetve a Jack Garrett nevű hősökkel, akik szükség esetén értünk halnak meg, ha reklám-szakemberek állandóan kizökkentenek bennünket az azonosulásból? Bertolt Brecht dolgozta ki az Entfremdungseffekt-et, az elidegenítési hatásmechanizmust, amely arra készteti a nézőt, hogy kívülről szemlélje a színpadi cselekményt, rálásson a dráma összefüggéseire. A világhírű író épp hatvan éve halt meg, amidőn a reklámipar még fejletlen volt, országában, a Német Demokratikus Köztársaságban például alig létezett. Lám, elméletéből még arra is telik, hogy 2016-ban elhidegüljek az ismétlődő hirdetések közé szorított FBI-ügynököktől.