Ha jó bluest akarok hallgatni, Bill Wyman valamelyik koncertjét töltöm le a világhálóról. 1992-ig volt a The Rolling Stones basszusgitárosa, majd zenekart alapított, és járja a világot. Inkább feldolgozásokat ad közre a rá jellemző hangzással. Olyan szólógitárosa van, mint Albert Lee, aki még Grammy-djat is kapott. Na, vele gyűlt meg tegnap a bajom.

Hetven fölött is törékeny alkatú, ősz, vállig érő, lobogó hajkoronával. Van benne valami nagypapás, ő számomra a megöregedett és megszelídült rocker. Mindig a zenekarvezető mellett áll, és ha szólózik, előtérbe lép, ha viszont csak kísér, a háttérbe húzódik. Aztán találtam egy olyan koncertet, amelyet Wymanék legalább három évtizede adtak Párizsban, és a főnök mellett megjelent a jellegzetes fürtű, de jóval fiatalabb Lee. Rázni kezdte a fejét, hullámzott utána a haja, és erős hangon, olyan fergetegesen játszotta el a Hey Joe-t, hogy beleborzongtam. Gondoltam, megosztom a zabolátlan és a megállapodott Lee egy-egy felvételét ismerőseimmel a közösségi oldalon. Néhányan visszaigazolták a lelkesedésemet, az idős gitáros felvételét azonban senki sem lájkolta.

Kíváncsiságból szörföltem egy kicsit a világhálón. Ekkor figyeltem föl arra, hogy a halk, visszafogott Bill Wyman mintha más nevet harangozott volna be ama bizonyos koncerten. Louis Pertignac-ot értettem, kisvártatva kiderült azonban, hogy Louis ugyan, de Bertignac. Kísértetiesen hasonlít Albert Lee-re, mégsem ő, hanem egy francia rockzenész, aki a Shakin Street ének-gitárosaként közismert Nyugat-Európában. Az azonosítás megtörtént, immár Bertignac-kal ismét meghallgattam a Hey Joe-t, és majdnem olyan jónak találtam, mint Jimi Hendrix híres előadását.

Erről ugrott be, hogy nemrégiben fölfedeztem egy kolozsvári bandát, a Nightlosers-t. Románnak nem mondanám, mert van ugyan benne két román zenész, de egy temesvári német, Hanno Höfer is, a zongorista pedig Grunzó Géza és az erősítővel meghosszabbított hegedűs Jimi Lako (a keresztnevét Hendrixtől örökölte, a vezetéket láttam Lako-ként, sőt Laco-ként is, mellesleg köze van Nagyváradhoz és a közeli kisvároshoz, Margittához is). Munkanyelvük az angol, nos, ők majdnem olyan zseniálisan adták elő a Hey Joe-t, mint Jimi Hendrix. Azt nem bánom, hogy néhány órára összetévesztettem Albert Lee-t Louis Bertignac-kal, az viszont zavar, hogy milyen keveset tudok egy kolozsvári bandáról, amelyben magyar, német és román zenészek erdélyi dialektusban játsszák a bluest.