Médianapló

Médianapló - Az elkésett valóság

2016. augusztus 09. 10:52 - Zöldi László

Rendkívüli napokat élünk. A magamfajta tanárember, akinek nyáron nem kell bemenni a munkahelyére, ilyenkor már este nyolckor nyugovóra tér. Előtte azonban beállítja a csörgőórát hajnali háromra, a döntők akkor kezdődnek a dél-amerikai olimpián. Három és négy között örömködik Hosszú Katinka második aranyérmén, meg azon, hogy a pillangózó Kenderesi Tamás az esti, még lapzárta előtti selejtező után az éjszakai, már lapzárta utáni középfutamban is lehajrázza a tizenkilencszeres olimpiai bajnok Phelps-t. Aztán visszafekszik, bár előtte még beállítja az órát reggel nyolcra, hogy elolvashassa az újságokat, majd megírhassa ezt a bejegyzést.

A mai napilapokban természetesen szó sincs Katinka második aranyáról, Kenderesit is csak a középdöntőre esélyesként emlegetik a helyszínről tudósítók. A kiküldött riporterek a második nap eseményein rágódnak, miközben tévénézőként már túl vagyunk a harmadikon is. Annyira nyilvánvaló az újságnyomó papíron megjelenő sajtó működési zavara (diszfunkcionális jellege), hogy a magamfajta médiatanárnak kárörvendezni, de sajnálkozni sincs kedve. Elég pontosan megállapítható, hogy mikor kezdődött nálunk a leépülés folyamata. Idestova másfél évtizede, 2001. szeptember 11-én.

Az úgynevezett 9/11-én, délután három körül érkezett meg a hír New Yorkból, hogy a manhattani kettős torony összeomlott, és maga alá temetett néhány ezer embert. Akkor derült ki számunkra, hogy amit egy McLuhan nevű kanadai tudós félbe maradt irodalomtörténeti disszertációjában megjósolt, az bekövetkezett. A világfaluban elkiáltotta magát valaki a felvégen, hogy Tűz van!, és lám, itt, az alvégen is meghallottuk. S mert bennünket is érintett a veszély, értesíteni próbáltuk a szomszédokat. Magyar idő szerint este tízig működött a hagyományos mechanizmus, csakhogy lapzártakor az óceán túlsó partján még csupán délután négy volt. A másnap reggeli újságunkból mindaz hiányzott tehát, ami az Egyesült Államok keleti partján délután négytől megtörtént, és befolyásolta (vagy befolyásolhatta volna) a világ sorsát.    

Ez volt az a pillanat, amikor nálunk is felgyorsult az online (lapzárta nélküli) sajtó kiépülése. Manapság pedig a papírt és a szállítási költséget megtakarító, gyorsabb és olcsóbb sajtó percről percre számol be az olimpia harmadik napjáról. Miközben a hagyományos sajtó Rióban időző munkatársai a második nap kis és nagy színeseivel igyekeznek elkendőzni, hogy időzavarban vannak, amelyből aligha lehet kikecmeregni. 

1 komment
süti beállítások módosítása