Médianapló

Médianapló - Hadd védjem meg az ifjabbik Knézyt önmagától is

2016. augusztus 08. 10:55 - Zöldi László

A hazai nyilvánosságban e tévériporter számít pillanatnyilag az első számú közellenségnek. Tragikai vétsége, hogy az olimpiáról közvetítve „elfelejtette” megemlíteni egy szír kislány nevét, aki a 100 méteres pillangóúszás egyik előfutamában indult.

Azt állították az ellenzéki médiumok jegyzetírói, hogy átsiklott az úszólány neve fölött, máskülönben ki kellett volna mondania róla, hogy menekültként érkezett Rióba. A kormányoldal hírcsatornái úgy mentegették a közszolgálati televízió riporterét, hogy technikai okok miatt nem említette meg a hontalanok csapatában versenyzőt. Maga a tetemre hívott pedig ezt mondta az egyik digitális portálnak: „Semmi szándékosság nem volt abban, hogy egy előfutamban nem mondtam ki valaki nevét, aki menekültként jött az olimpiára.” Ritka az újságírók között, aki úgy védekezik a támadások ellen, hogy még inkább kiteszi magát az elmarasztalásnak. Most már ismerek is egyet. Ifjabb Knézy Jenő csakugyan elfelejtette, hogy az ellenzéki és a kormánypárti értelmezésekkel, továbbá a saját magyarázkodásával ellentétben kimondta Yusra Mardini nevét.

Ezt bárki megállapíthatja, aki veszi magának a fáradságot, és még egyszer megnézi, sőt meg is hallgatja az interneten hozzáférhető közvetítésrészletet. A nyolcsávos medencében csupán öten vetették magukat a vízbe, mert az első előfutamban mindig azok úsznak, akik a legrosszabb eredményekkel érkeztek az olimpiára. A riporter kötelességszerűen eldarálta a nevüket, mind az ötét. Mindazonáltal Mardininak csak a vezetéknevét mondta ki, azt nem részletezte, hogy menekültként tengeti az életét. Nem föltétlenül azért feledkezett meg az úszólány hontalanságáról, mert utasították Budapestről, hogy azokat a fránya „migránsokat” még csak véletlenül se hozza szóba. Azért inkább, mert az úsztak még kategóriába sorolhatók egyszerűen nem érdekelték.

A két percből ezért szánt egyet arra, hogy a resztli helyett Szilágyi Liliána honfitársnőnk esélyeit latolgassa. A magyar pillangókisasszony sorsa jobban érdekelte, mint a szétbombázott Szíriából menekült kislányé. És ez még a jobbik indulatú feltételezés. Azt a lehetőséget se vetném el, hogy az ifjabbik Knézy örökölte ugyan a keresztnevét szintén tévériporter édesapjától, de a legendás felkészültségét nem. Talán jobban járt volna, ha bevallja a méltatlankodó és őt mentegető nyilvánosság előtt, hogy miközben kimondta a Mardini nevet, nem jutott eszébe semmi. Rutinosan el is terelte róla a szót.

28 komment
süti beállítások módosítása