Médianapló

Médianapló - Hány tagot számlál az MSZP?

2016. július 29. 09:51 - Zöldi László

Tegnap elgondolkoztató cikkre leltem. A Mediaworks nevű céghez tartozó nyolc vidéki napilap országos kitekintése gyakorlatilag a Népszabadság Online kínálta írásokkal kecsegtet. A Kezd összeesni az MSZP című eszmefuttatásban olvastam: „A Jobbik öt év alatt ötezer taggal gyarapodott, a szocialisták már adatot sem adnak arról, hányan vannak.”

Nem vonom kétségbe Kálmán C. Attila kesernyés megállapítását, de a papír alapú Népszabadságban mintha nem láttam volna ezt a mondatot. Az összehasonlításból ki is derült, hogy július 27-én reggel a hagyományos újság enyhébb címmel hozta ama szöveget, amely néhány órával később, 12.28-kor keményebb címmel látott napvilágot az online kiadásában - ennek utolsó mondata hiányzott a lájtos változatból. Azt viszont mindkét változatban olvastam, hogy az MSZP „sajtófőnöke azt mondta, nem adnak ki ilyen adatot”. Hadd segítsek a bizonytalanságban hagyott és a legütősebb mondatától félig-meddig megfosztott kollégának.

Szűrös Mátyás „félmillió fölötti tagságra” számított. (Népszabadság, 1989.10.09.) Fábry Béla 15 ezer belépett tagról beszélt (Kelet-Magyarország, 1989.10.31.), Kovács Jenő 35 ezerre becsülte a létszámot. (Népszabadság, 1989.11.04.) Vitányi Iván 50 ezerről nyilatkozott (Népszabadság, 1989.11.17.), Katona Béla 51 ezerről (Magyar Hírlap, 1989.12.04.), Nyers Rezső alapító-elnök pedig 62 ezerről (Népszabadság, 1990.03.20.) Szekeres Imre már csak 35 ezerről számolt be. (Népszava, 1993.08.21.)

A ’98-as választási vereség után a vezetők helyett leginkább a szóvivők nyilatkoztak. Olvastam 40 ezer tagról (Magyar Narancs, 1999.10.06.), épp ugyanennyiről (InfoRádió, 2006.05.03.), 33.200-ról (Magyar Távirati Iroda, 2011.05.14.) Gyurcsány Ferenc nekidurálta magát, szerinte „Az MSZP-nek nyilvánvalóan nincs 30 ezer tagja.” (Facebook.com, 2011.06.27.) Megint csak egy szóvivő mondta, hogy „30 ezer körüli” a létszám (M1, 2014.06.13.), az eddigi utolsó adat pedig „20 ezer körüli”. (Blikk.hu, 2015.06.13.)

Szanyi Tibor elnökjelölt azonban bedobta a köztudatba: „A meglévő 10 ezer szavazókörben nagyjából 3-4 ezer helyen van fix emberünk.” (InfoRádió, 2016.06.15.) Szerinte a Fidesz 15 ezerre számíthat, és a Jobbik szintén talált embert minden szavazókörbe. Ez annyira érdekes gondolat, hogy ha Kálmán kolléga a pártok közti erőviszonyokról készülne újabb cikkre, figyelmébe ajánlanám a saját lapjából is kiolvasható adatokat. Hiteles következtetés vonható le belőlük az MSZP lejtmenetéről.          

komment
süti beállítások módosítása