A Médianaplót afféle posztgraduális újságíró-szemináriumnak képzelem. Ezúttal arról tűnődnék, vajon mit engedhet meg magának a tollforgató. A kérdés előzménye, hogy Horn Gábor a Népszabadság mai számában az ellenzéki pártok előválasztásáról szóló cikkét egy anekdotával kezdte. A múlt század ötvenes éveiben a sztálinvárosi gyárlátogatásra érkezett Örkény Istvánról „a főmérnök kiderítette, hogy az általa ismert patikus gyermeke, és így szólt hozzá bizalmasan: ’Elárulom, író úr, lófasz fog itt folyni, nem acél.’ ”

Az irodalmi berkekben közismert történetet magam is értelmeztem vagy másfél évvel ezelőtt. Akkor még csak azt tudtam, hogy eredetileg Tamás István írta meg a Magyar Nemzet 1960. június 10-i számában, Örkény pedig másnap helyreigazítást kért, az újságíró ugyanis tapintatosan nyavalyával helyettesítette a lószerszámot. Később egyperces novellát is kanyarított belőle, amely több kiadásban látott napvilágot Az a bizonyos sztálinvárosi anekdota címmel. Tavaly óta azonban két figyelemre méltó mozzanattal egészíthető ki a korjellemző epizód.

Az egyiket Sztálinváros-Dunaújváros krónikásától, Miskolczi Miklóstól tudom, aki feltárta az egyperces novella hátterét. Úgy vélte, hogy Örkény kétségkívül járt a Vasműben, de vendéglátója aligha tájékoztatta keresetlen szóval az acél folyásáról, a megnevezett Nagyolvasztóban ugyanis a nyersvasnak kellett volna folynia. Műszaki szempontból bizonyára igaza van, mégis megvédtem az írót, mondván, hogy az olvasóra tett hatás csattanósabb, ha acél kapcsolódik a lómicsodához. Ám azt csak most tudtam meg, hogy az egyperces novellát nem is Örkény István írta, hanem az özvegye „állította össze a rendelkezésére álló dokumentumok alapján”. Márpedig ha lehetséges a társalkotás, akkor csatlakoznék a hagyaték kezelőjéhez. 

Jobban hat a történet, ha nem a főmérnök, hanem a párttitkár kalauzolja a vendégeket. Épp sorolta, hogy a szocialista Magyarország mi mindent köszönhet a Sztálin Vasműnek, amidőn a tekintete megakadt az egyik arcon. Mintha ismerős volna. Aztán visszazökkent, és rutinosan befejezte a dicshimnuszt, majd félrevonta a vendéget. „Mondja író elvtárs, önt mindig Örkénynek hívták?” „Nem, Österreichernek.” És akkor a párttitkár elmesélte neki, hogy a pesti Nagykörút és Rákóczi út kereszteződősénél álló Csillag-patikában, a papájánál segédeskedett. Átkarolta Örkény István vállát, és bizalmasan közölte vele: „Lófasz fog itt folyni, nem acél.” Vagy nyersvas.