Civil szervezet tagjaiként évekig a Parlament közelében lévő pincehelyiségben találkozgattunk. Olykor a szomszédos országgyűlésből képviselőket hívtunk meg. Érdekes tapasztalatra tettem szert. Ha előadónak invitáltuk őket, szívesen jöttek, a hallgatóság soraiba azonban nem szívesen ültek be. Imádtak beszélni, de utáltak hallgatni. Azért fogalmaztam múlt időben, mert tegnap mintha új szelek kezdtek volna fujdolgálni. A Deák Ferencről elnevezett kör hívott a Soroksári útra, egy művelődési központtá átalakított malomépületbe.

Körülnéztem a tágas üzemcsarnokban, és hatvan körüli átlag-életkort állapítottam meg. Legalább tucatnyi volt miniszter és államtitkár, de két hajdani pártelnök is tartózkodott a teremben. A vendéglátók nevében egy politizáló fiatalember azzal fogadott bennünket, hogy azért vannak itt a közismert személyiségek, mert kíváncsiak a szakemberek véleményére. Mérföldkőhöz érkeztünk tehát, az ellenzékbe szorult politikusok jegyzetelni fognak. Ha kormányzati tényezőként hordtak volna magukkal papírt és ceruzát, talán sok minden másként alakul ebben az országban.

A csaknem négyórányi beszélgetés némi derűlátásra ad okot. A politológus, szociológus, közgazdász, szociális munkás és diákszervezeti vezető helyzetértékeléséből kirajzolódtak az Orbán utáni Magyarország körvonalai. Az alaphangot Pulai András kölcsönözte, aki szerint a széttagolódott ellenzék soraiban „több az egyetértés szakpolitikai szinten, mint a politikai kommunikációban”. A hallgatóságból pedig jegyzeteikbe pillantva, élénken kérdezősködtek azok, akik döntési helyzetben ritkán hallgattak a szakértelmiségiekre. Kár, hogy kései, bár őszintének ható kíváncsiságukat mérsékelte az egyik előadó.

Papp Réka Kingát civil aktivistaként szoktam emlegetni, ha idéztem néha a digitális sajtónak készített heti összeállításokban. Tegnap kiderült, hogy tévedtem. Civilnek civil ugyan, de nem aktivista, hanem hiperaktivista. Többet mozgott és beszélt, mint a többi előadó együttvéve. Nem lepődnék meg, ha kiderülne róla, hogy néhányszor felvételizett a Színművészeti Egyetemen, mert oda való produkcióval szórakoztatta a demokratikusan malmozó ellenzéket. Föl is jegyeztem egyik örökbecsű mondatát: „A férfiak nézték, hogy hol hordom a szakállamat.” Elképzeltem a bizonyára nudista strandon játszódó jelenetet, és azon tűnődtem, vajon a jegyzetelő politikusok ezt is szakértelmiségi megnyilvánulásnak tekintik-e.