Médianapló

Médianapló - Miért szűnt meg az ifjúsági Pulitzer-díj?

2016. április 20. 11:07 - Zöldi László

Két magyar fotóriporter megkapta az újságírás legrangosabb kitüntetését. Csakugyan megrendítőek az újdonsült Pulitzer-díjas Szabó Bernadett és Balogh László fényképei a menekültek magyarországi hányattatásairól. Miközben az elismerő sorokat olvastam róluk, ugyanaz a hiányérzet kerülgetett, mint néhány nappal ezelőtt. Április 10-én volt Joseph Pulitzer 169. születésnapja, és ebből az alkalomból a Média 2.0 című szakmai blog egyik szerzője, Turzó Lívia tekintette át a Pulitzer-díjak történetét.

Kitágította a kört, és az amerikai újságírást megújító sajtócézárról elnevezett nemzetközi díj mellett szóba hozta a magyar változatot is. A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben alapította egy amerikai magyar emigráns és egy itthoni bank, utoljára pedig nemrégiben vette át az Átlátszó.hu szerkesztősége, szerintem megérdemelten. A blogger megemlítette, hogy anyagi gondokkal küszködnek az alapítvány fenntartói. Na, itt kellett volna még egy bekezdést szentelni a harmadik Pulitzer-díjnak is. Az ifjúsági változatnak, amelynek sorsa médiatanárként foglalkoztat.

Ama bizonyos Joseph 1847-ben Józsefként látta meg a napvilágot Makó városában. Egy helybéli tanárnak, Molnár Lászlónak jutott eszébe, hogy kezdeni kéne valamit az Amerikába elszármazott újságíró szellemi örökségével. Ötletéhez társat talált Csillag András történész személyében, aki a szomszédos Szeged egyetemén foglalkozott Joseph Pulitzer életművével, illetve Buzás Péter makói polgármesterben. Csatlakozott hozzájuk Sarnyai Tibor szegedi újságíró, aki az elképzelés kivitelezésében működött közre. Négyük nélkül aligha jött volna létre az a hagyomány, amely tartotta a lelket az újságírással kacérkodó főiskolásokban és egyetemistákban.

Az oktatási kormányzat és az amerikai nagykövetség anyagilag is támogatta a makói önkormányzatot a pályakezdő tollforgatók pátyolgatásában. Mígnem hivatalba lépett a második Orbán-kormány, és 2010 őszén megszűnt a minisztérium anyagi hozzájárulása. A térség kormánypárti országgyűlési képviselője pedig szűk körben ki is fejtette, hogy talán nem kéne egy zsidó ember kultuszát ápolgatni. Ezt azonban nem tekinteném a Fidesz hivatalos álláspontjának. Arra gyanakszom inkább, hogy „csak” a szocialista polgármestert akarták megfosztani egy nemes ügy erkölcsi hasznától, ami 2014-ben sikerült is. Azóta nagy csönd van az ifjúsági Pulitzer-díj körül, a nyilvánosságot tanuló főiskolások és egyetemisták egyik éltető forrása elapadt.         

komment
süti beállítások módosítása