A címben található helyesírási hibával ismerem el, hogy a hatvanadik évében járó szocialista politikus fejlődésről tett tanúbizonyságot. Végre megtanulta azt, amit már a pesti Berzsenyi Gimnáziumban kellett volna tudnia: felkiáltójelet csak a felszólító mondat végére érdemes kitenni. (Ha a kijelentő mondat második felében felszólítás van, akkor bizony a végére pontot illik biggyeszteni.)

E rovatban Szanyi Tibor három írását széljegyzeteltem. Decemberben egy Népszabadság-közleményét, januárban és februárban egy-egy Népszava-cikkét. Összesen 102 hibát fedeztem föl bennük. 33 arra vezethető vissza, hogy a szerző nyakra-főre használta a felkiáltójelet. S mert közösségi oldalán korrekt módon jelentette be, hogy igényli szerkesztői tapasztalataimat, kivágtam a három cikket, hogy megmutathassam neki a javításokat. Nem jelentkezett, talán mert talált valakit, aki immár átnézi a nyilvánosságnak szánt üzeneteit.

Ma reggel egyszerre két írása is megjelent. A Népszabadságban Gúr Nándorral együtt foglalta össze az Uber-jelenséget, a Népszavában pedig az Európai Parlament képviselőjeként fejtette ki, miért nem szavazza majd meg Cameron brit miniszterelnök különalkuját az Unióval. Mindkettőben óvatosan bánik azokkal a fránya felkiáltójelekkel. Az Uber-cikkben amúgy sem érheti szó a ház elejét, mert az okfejtés szakmai jellegű. Ami az uniós eszmefuttatást illeti, örvendetes, hogy Szanyi Tibornak sikerült kigyomlálnia a lehetséges hibák harmadrészét. Kezdődhet végre az elodázott stílusgyakorlat, amelyet eddig elfödtek a fölösleges felkiáltójelek.

A Brüsszelben időző magyar politikusnál „vigyorogtak” a miniszterelnökök, ők ugyanis a „kormányfői bőrbe bújt gengszterek”. Azt is kifejti, hogy „mi minden agyamentséget hoztak össze a ’bölcs’ kormányfők.” Ezután részletezi az „egyre nacionalistább európai miniszterelnökök gyatra produkcióit”. Például Cameronét, aki „nem képes ésszel felérni a hosszabb távú következményeket”. Ostorozza Putyin „roskatag Oroszországát”, a magyar miniszterelnöknek pedig két mondat is jut. Az egyikben „Orbán agyalágyult kelet-imádatáról” értekezik a cikkíró, a másikban „Orbán ’nyert’ egy buktát, hogy akár egy másik buktát is bekönyvelhessen.” (Ha már bukta, botladozó kormányfőnk miért nem könyvelhette volna inkább el?)

Az ellenzéki körökben korántsem szokatlan hangvétel arról árulkodik, hogy könnyebb minősíteni, mint érvelni. Csakhogy a publicisztika ott kezdődik, ahol a minősítés helyett az érvelés dívik.