Médianapló

Médianapló - Miért van bekötve Justicia szeme?

2016. február 02. 11:11 - Zöldi László

Amikor e sorokat pötyögtetem, 34185-en olvasták a Lagzi Lajcsiról írott bejegyzést. A legtöbb kommentelő azt kifogásolta, hogy a neves előadóművész kamaszkori stiklijéből következtettem arra, amiért mostanában négyhónapnyi vizsgálatos fogságot szenvedett. Félő, hogy nem olvasták figyelmesen a soraimat, ama bizonyos epizódot ugyanis nem az ujjamból szoptam. Maga az érintett mesélte el, s mintha a mellette ülő ügyvéd tekintete elfelhősödött volna. Védence olyasmit mondott, ami aligha használ az ügyének.

Mindezt csupán azért idézem föl, mert a szombathelyi napilapban terjedelmes tudósítás jelent meg a Vas Megyei Jogász Egylet konferenciájáról. Média és igazságszolgáltatás összefüggéseit boncolgatták ügyvédek, ügyészek, bírák és újságírók. A tudósító leginkább Kónya Istvánt, a Kúria elnökhelyettesét szólaltatta meg, aki a bíróságok előcsarnokában látható Justiciát említette: „Az igazság istennőjének a szeme van bekötve, nem a szája.” Az ügyész kiszivárogtathat, az ügyvéd beszélgethet az újságírókkal, (még megrovó pillantást is vethet védencére a kamera előtt), csupán a bírónak kell befogni a száját, mert folyamatban lévő ügyről nem fejtheti ki az álláspontját. Hozzáfűzte, hogy a bíróságoknak vannak ugyan szóvivői, akik azonban hiába végeztek jogot, nincsenek annyira benne a konkrét ügyben, mint az eljáró ügyész és a védencét jól ismerő ügyvéd. Ők ketten elmondhatják a maguk verzióját az újságíróknak, és a média „képes az ártatlanból bűnöst, a bűnösből ártatlant csinálni”. Nyilvánvaló, hogy az idézet első tagmondata az ügyészekre, a második a védőügyvédekre jellemző.

Miközben olvasom a berzenkedő főbíró-helyettes okfejtését, felötlik, vajon miért van bekötve Justicia szeme. Úgy tudom, szemkötője a tárgyilagosságot, időszerűbb megfogalmazásban a pártatlanságot jelképezi, vagyis a politikai pártoktól való függetlenséget. Az igazság istennőjének csak akkor nem szabad látnia a körülötte burjánzó érdekeket, amikor ítélkezik, nehogy részrehajló legyen. Azon tűnődöm, vajon helyes-e, hogy boldog-boldogtalan kinyithatja a száját, csak éppen a folyamat végén lévő bírónak kell visszafognia magát. Elfogadom, hogy kényszerű önmegtartóztatásában van logika, csakhogy a nyilvánosság fórumain versenyt fut a kiszivárogtató ügyész és a védence bizonyítványát magyarázó ügyvéd. S mire a bíró dönthetne, közülük az ügyesebbik már meg is dolgozta a közvéleményt.      

2 komment
süti beállítások módosítása