Tegnap délután meghallgattam a volt miniszterelnök évértékelőjét. Gyurcsány Ferenc ötvenvalahány percig beszélt úgy, hogy néha a vázlatába pillantott. Ugyanennyit töltött el néhány nappal ezelőtt az InfoRádió stúdiójában is. Az időtartamot gondolatban azonnal átszámítom kolumnára, a Demokratikus Koalíció nevű párt elnöke a stúdióban és a szállodai ülésteremben két-két újságoldalnyit beszélt. Jellemző a teljesítményére, hogy itt is, ott is öt-öt ütős mondatát jegyeztem föl.

Az évértékelőben jutott idő múltra, jelenre, jövőre, még a taxisok és az uberesek összecsapását is szóba hozta a szónok. A kormány magatartását így értékelte: „Mintha Gutenberg világába akarnánk beleragadni.” Megjegyzését tovább gondolhatnám, elvégre szűkebb érdeklődési köröm, a papíralapú sajtó akár zokon is vehetné a digitális sajtó előretörését. Munkatársai segítséget kérhetnének a kormánytól, hogy teremtsen egyenlő feltételeket a szabályozott, tisztességesen adózó offline és a papír-, nyomda- és terjesztési költséget mellőző online sajtó között. Ez azonban bennünket, a hagyományos sajtóban felnőtt újságírókat és szerkesztőket meg sem kísértett, vagy elhessegettük, noha a szemünk láttára sorvadoznak a lapok.

Elismerem persze, hogy a kínálkozó párhuzamot nem föltétlenül egy politikusnak kellett volna kibontania, elég, ha én gondolom tovább. Ami zavar a Gyurcsány-beszédben, az más. A közismert személyiség kifejtette, hogy miként vélekedik a gazdaság-, a szociál- és a kultúrpolitikáról, két ágazatot külön is kiemelt, az oktatást és az egészségügyet, ráadásul időszerű példákkal tarkította az okfejtését. A médiára viszont mindössze egyetlen mondatot vesztegetett, azt is a taxisok és uberesek összecsapása ürügyén.

Hiányérzetem nemcsak a volt miniszterelnöknek szól, e rovatban az évértékelők és a kongresszusi beszédek hallatán nem először fogalmazom meg. Mintha abban az egyben közös nevezőre jutottak volna a civakodó, marakodó, pörlekedő, torzsalkodó, vetélkedő politikusok, hogy a médiáról való gondolataikat eltitkolják a nyilvánosság elől. Úgy kerülik róla az állásfoglalást, mint ördög a tömjénfüstöt. Ennek két oka lehet. Az egyik az, hogy lebecsülik a médiát, ezért föl sem ötlik, hogy az elképzeléseiket médiapolitikává kéne lényegíteni. A másik ok pedig az, hogy túlbecsülik, és olyan eszközrendszernek vélik a médiát, amelynek révén megragadhatják és megtarthatják a hatalmat. Ezért nem kötik az orrunkra, hogy mit terveznek vele.