Ha volna még egy életem, újabb könyvhöz gyűjtenék anyagot. A hamis toposzokról írnám. Mindegyiknek alaposan utánanéznék, és a feltárás folyamatát olvasmányos esszékben adnám közre. Félő, hogy a kötetnek leginkább a kommentelők körében volna sikere.

A legutóbbi bejegyzésben például a kormányzati kommunikáció egyik baklövését tettem szóvá, közben pedig a Rogán-féle újdonsült kormányzati intézményt „propaganda minisztériumnak” tituláltam. Az egyik kommentelő rögvest nácizásnak minősítette az elnevezést. Azt hitte ugyanis, hogy Goebbelsre gondoltam. Némi tápot adott feltételezésének, hogy néhány héttel ezelőtt az ellenzéki sajtóban is fel-felbukkant: a Hitler-kormány propaganda minisztériuma után Rogáné a második ilyen tevékenységű intézmény volna. Akik ezt állították, tévedtek - a merőben más értékrendszerű kommentelővel együtt. A magyar közéletben is voltak (nemzeti) propaganda minisztériumok, az elsőt Antal István vezette 1942. április 17-től 1944. március 22-ig, a másodikat 1944. október 16-tól a bukásig Kassai (Schallmayer) Ferenc. Ha a kommentelő minden áron minősíteni akarná bejegyzésemet, legföljebb nyilasozással vádolhatna, de azt is inkább a második említett politikus miatt.

Most már csak sorolom a valószínűleg soha el nem készülő könyv fejezeteit. A közhiedelemmel ellentétben 1989 őszén nem Orbán Viktor döngölte agyagba a kommunistákat, hanem Zalaegerszegen Németh Zsolt. 1990. május 23-án nem Hankiss Elemér MTV-elnök keverte le a képernyőről Antall Józsefet, a bemutatkozó miniszterelnököt,  akkor ugyanis éppen nem volt elnöke a Magyar Televíziónak. Nem sokkal később a parlamentben nem Orbán Viktor liberális politikus kiáltotta a kereszténydemokrata képviselők irányába, hogy „Csuhások térdre, imához!”, hanem a frakciójából egy mindmáig azonosítatlan honatya. A kilencvenes évek végén nem Kósáné Kovács Magda mondta először, hogy „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.”, hanem 1993-ban Pallagi Ferenc újságíró. S amit a leggyakrabban feltételeznek, nem Gyurcsány Ferenc mondta elsőként az őszödi beszédben, hogy „Hazudtunk reggel, éjjel meg este.”, hanem Örkény István író 1956-ban. Végezetül szintén sokak feltételezésével ellentétben Orbán Viktor nem Felcsúton született, hanem Székesfehérvárott.

Egyelőre ennyi hamis toposz (szóbeszéd, városi legenda, vándormotívum, szájról szájra terjedő félreértés) cédulái gyűltek össze egy üres kávésdobozban. Ahogy elnézem a kommentelőket, továbbra sem hagynak majd cserben.