Régóta foglalkoztat valami, amit eddig nem tudtam hová tenni. Úgy fogalmazható meg, hogy a szellemi életben akad néhány írástudó, aki ügyesen aknázza ki a világhálóban rejlő egyik lehetőséget. Közéjük soroltam Ceglédi Zoltánt és Török Gábort is, akik most helyet kaptak egy figyelemre méltó eszmefuttatásban.

A Nyugati fény blog álneves szerzője, Spiritual bejegyzést adott közre A hat legnyomasztóbb megmondóember címmel. Sorrendben Vuity Tvrtko-t, Konok Pétert, Török Gábort, Ceglédi Zoltánt, Schobert Róbertet és Bayer Zsoltot hozta szóba. Okfejtésében találó és értelmezhetetlen mozzanatok keveredtek, ennél többet azonban nem írnék róla. Engem ugyanis nem nyomasztanak az úgynevezett megmondóemberek, legföljebb nem olvasom őket. Nem ismerem például a tévés műsorvezető, a történész, a fitneszguru és a publicista bloggeri arculatát, a két politológushoz viszont hozzáírnám a harmadik, Lakner Zoltán nevét is, noha az ő digitális jelenlétét se gondolom nyomasztónak. Másért említem meg őket.

Azt vettem észre, hogy mielőtt a nyilvánosság fősodrába kerültek volna, digitális mellékösvényen gyakoroltak. Pályakezdő társadalomkutatóként indítottak blogot, és alapozó éveket töltöttek azzal, hogy a digitális napló műfajában mindent kipróbáltak. S miközben maguk köré gyűjtöttek néhány száz követőt és néhány ezer olvasót, megállapodtak abban, hogy milyen időközönként, milyen terjedelemben és milyen stílusban érdemes kifejezni önmagukat. Mondandójukat közérthetően megfogalmazó elemzőként hívták fel magukra a figyelmet, majd úgy robbantak be a szélesebb nyilvánosságba, mintha teljes fegyverzetben Pallas Athéné agyából pattantak volna ki, holott sok tévút és rengeteg aprómunka áll mögöttük.

Érteni vélem Spiritual ellenérzését, ha abból indult ki, hogy nem lehet valaki mindenhez konyító megmondóember. Nekem is az a benyomásom, hogy Ceglédi Zoltánnak nem áll jól, ha a Heti hetes című tévéműsorban humorizál - az asztaltársaságban majd’ mindenki profibb nála. Török Gábornak is inkább csak a hiúságát legyezgethette, hogy beválasztották az MLSZ elnökségébe, és ebbéli minőségében nyilatkozgat össznépi témánkról, a magyar fociról. Mint ahogy Lakner Zoltán eredeti hangvételéhez sem illik hetente egyszer megjelenő tárcarovata a Népszabadság hasábjain. Eme kitüremkedésektől eltekintve azonban „megmondóemberségük” kimerül abban, amiben hozzáértővé és érthetővé művelték önmagukat: a politikai elemzésben.