A minap írtam valamiről, és az egyik kommentelő rögtön meg is rótt. Mondván, hogy nem én találtam föl a spanyolviaszt, már vagy húsz blogger elírta előlem a témát. Lehetséges, a húsz bejegyzésből azonban legalább minden másodikat nem olvastam. Erre nem vagyok büszke, nem is értékítéletnek szánom. Csupán tényként rögzítem, hogy kizárólag azokat a bloggereket kísérem figyelemmel, akik névvel vállalják a véleményüket. Tudom, hogy vannak (ál)neves személyiségek, akik sok olvasóra tettek szert, talán nem is indokolatlanul, de hanyagolom őket.

Azt még értettem a múlt század nyolcvanas éveiben, a digitális korszak előtt, hogy Bodor Pál miért Diurnusként jegyzi napi szösszeneteit a Magyar Nemzet hasábjain. Tanúsíthatom, hogy Romániából zörgő műanyag szatyorral jött át, benne fogkefe meg egy csíkos pizsama, és a budapesti szerkesztőségben úgy talált munkára, hogy álnév mögé rejtőzött. Bukarestben rekedt ugyanis a lánya, és kinézte a Ceausescu-rendszerből, hogy ha saját névvel közli az írásait, akkor a tizenéves túsznak baja esik. (Ezt a képtelen helyzetet Bodor Johanna tavaly nagy visszhangot kiváltó regényben írta ki magából.) Azt viszont föl nem foghatom, hogy évtizedekkel később, amikor már és talán még nem vetül ránk a diktatúra árnyéka, vajon miért bújnak ügyesen megválasztott álnév mögé jó tollú értelmiségiek.

Feltételezhető, hogy van indokuk rá, nem is beszélnék le senkit arról, hogy olvassa őket, és higgyen nekik. Mégsem élnék e két lehetőséggel. Maradnék ama bloggereknél, akikről van képem, bár némelyiküket nem is ismerem személyesen. Például Berkecz Balázsról, Béndek Péterről, Ceglédi Zoltánról, Domokos Lajosról, Erdődy Gáborról, Föld S. Péterről, Galló Béláról, Gazda Albertről, Jámbor Andrásról, Kalmár Mónikáról, Kóczián Péterről, Lakner Zoltánról, Mátyás Győzőről, Nagy Bandó Andrásról, Puzsér Róbertről, Sándor Alexandra Valériáról, Seres Lászlóról, Tamás Gáspár Miklósról, Tóta W. Árpádról, Török Gáborról.

Ha jól számolom, véletlenül épp húszan vannak. Akad köztük újságíró, politológus, közgazdász, mérnök, filozófus, humorista, háztartásbeli, világnézetileg is sokfelől kínálják a szellemi portékájukat. Gondolatban, néha írásban is jókat vitatkozunk, érveik tűnődésre és olykor meghajlásra késztetnek. Miért hiányoznának azok a bloggerek, akik álnév mögül, halált megvető bátorsággal előbb értelmezik az adott témát, mint e sorok írója?