Médianapló

Médianapló - Mi a különbség a cenzorálás és a moderálás között?

2015. augusztus 02. 10:25 - Zöldi László

Nem szoktam hozzá a túl sok kommenthez. Blogom szakmai jellegű, és ha száznál több hozzászólás övezi, érdemes kutatni az érdeklődés okát. Ezúttal azt vettem észre, hogy a kommentek kétharmada (66) két álneves hozzászólótól származik. A bejegyzés már egy napja lekerült az utánközlő portál felületéről, de ők még győzködték egymást. Félszavakba kapaszkodtak, és a másik mamáját is keresetlen szavakkal illették. Ekkor kértem tőlük, hogy most már fejezzék be. Az egyik méltányolta soraimat, de a másik visszapöntyögött, írván, hogy a világháló szabad hely.

Elismerem, hogy mérges lettem, és töröltem a bejegyzés témájától eltérő magánvitát. Erre a pöntyögő úgy reagált, hogy „Te pöcs.” A számítógép képernyőjén, a jobb felső sarokban feltűnt azonban az e-mail címe. A kukac után freemail következett, amit ismerek a falun vagy kisvárosban élő tanítványaim digitális levelezéséből. Hirtelen kíváncsi lettem. Vajon ki lehet a tegeződő pöcsöző? Mivel foglalkozik? Akkor is goromba-e, ha beszélek vele telefonon? Megadtam a számom, amire villámposta-fordultával érkezett a válasz: az ő telefonszáma. Szóval még hiú is, de üsse kő, csakugyan érdekel ez a valószínűleg vidéki értelmiségi.

A vonal másik végén ötven és hatvan közötti hang szólalt meg. Nem zavarná - kérdeztem -, ha a digitális csendőrperturól, amelyben ő tegezett engem, én pedig magáztam öt, az önözésre váltanánk? Így beszélgetésünk kevésbé fajulna kocsmai veszekedéssé. A kulturált percekben pedig kirajzolódott előttem egy sors. Újdonsült ismerősöm éppen lábadozik, mert túl van egy operáción. Szegről-végről szakmabeli, mert egy nehézségekkel küszködő horgászportált üzemeltet. A hajója egy folyó deltájában ringatózik, innen kapcsolódik be a netes eszmecserékbe. Ezt például elrontottam, mert nem szóltam közbe. Helyettem kellett visszautasítania a fasiszta kommenteket, akár meg is köszönhetném neki.

Köszönet a felismerésért, ekkor értettem meg ugyanis, hogy mi a különbség a cenzúra és a moderálás között. Bár bennem nem ötlött fel, hogy közbe kellett volna lépni, de ha egy nappal később világnézeti alapon töröltem volna a 66 „fasiszta”, illetve „komenista” kommentet, akkor cenzúráztam volna. Ha viszont a lepöcsözés után azért töröltem az aránytalan és durva magándiskurzust, mert eltorzította a bejegyzés vitáját, akkor moderáltam. Mellesleg az utánközlő szerkesztőség is csupán erre hatalmazott föl.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr347673208

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zöldi László: Mi a különbség a cenzurálás és a moderálás között? 2015.08.02. 15:39:01

Hirtelen kíváncsi lettem. Vajon ki lehet a tegeződő pöcsöző? Mivel foglalkozik? Akkor is goromba-e, ha beszélek vele telefonon?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Szokolai 2015.08.02. 16:26:59

Ha Zöldi László töröl, az moderálás. Ha más világnézetű töröl az cenzura. Micsoda különbség.

fidesz a mutyipárt 2015.08.03. 09:06:46

Nem tök mindegy, hogy a nem tetsző hozzászólás eltávolítását melyik ideillő, hasonló jelentésű magyar szóval nevezzük el?
A lényeg ugyanaz, egyéni döntés alapján eltűnik a szabad vélemény.

fidesz a mutyipárt 2015.08.03. 09:10:27

Troll az, aki ellent mer mondani a blogban leírtakkal, és nem élteti a kemény maggal együtt a blog szerzőjét. Ez sajna ennyire egyszerű. A tartalom, és az igazság lényegtelen, a szerző akár hazug mondanivalója a fontos, másé nem számít.

Rövid G. atya 2015.08.03. 09:49:38

Tisztelt Zöld úr! A posztjával kapcsolatban két megjegyzés:
1. A netikette szerint az internetes kommunikációban a magázódás = sértés
2. Cenzúráról én elsősorban akkor beszélek, amikor azt látom, hogy "hozzászólásod előzetes moderáció utánjrlenik meg", de azt sem tartom különbnek, ha valaki a normális hangvételű, de a bloggazdáéval ellentétes véleményeket törli.

Én is írtam már megjegyzést az _ön_ blogjára, de ezután a poszt után... és én tartom magam az 1. ponthoz: a magázódás sértő. :D

Rövid G. atya 2015.08.03. 09:51:04

@fidesz a mutyipárt: ez nem teljesen igaz. Én ismerek politikust, akinek a blog.hu-s blogja önmagában trollkodás. ;)

fidesz a mutyipárt 2015.08.03. 12:08:41

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Ha értenéd a két szót, nem firkáltál volna ekkora baromságot.

megettem az aranybornyút 2015.08.03. 12:28:25

"de üsse kő, csakugyan érdekel ez a valószínűleg vidéki értelmiségi"

Látom, az igazi tahók azért továbbra is arrafelé teremnek, amerre a posztoló él :)