Médianapló

Médianapló - Hogyan lesz a főmondatból mellékmondat?

2015. július 29. 11:19 - Zöldi László

Van ezer ismerősöm a közösségi oldalon. Azt vettem észre, hogy a legtöbben nem veszik jó néven, ha az MSZP-ről tűnődöm. Azt elismerik, hogy jót nem nagyon lehet írni róla, azt viszont zokon veszik, hogy a rosszat nem hallgatom el. Lehet, hogy igazuk is van. Betegünk kómában fekszik, csövek lógnak ki belőle, illene körülötte halkan beszélni, és lábujjhegyen járni, erre én azt elemzem, hogy miként agonizál. Soraimból nem a rosszindulat süt ugyan, mégis elképzelhető, hogy rosszul látom az MSZP helyzetét. Aligha árt ellenőrizni a benyomásaimat.

Szerencsére a Magyar Szocialista Párt több mint negyedszázadáról van egy ötszáz oldalas idézetgyűjteményem, meg is néztem benne, vajon tavaly, az első hét hónapban hány mondatot szenteltek neki a hivatásos elemzők. Lám, július 27-ig 168 mondat lelhető fel, ami azt sejteti, hogy sokan és sokszor próbálták megfejteni az akkor még csak két választási vereség és nyomában a lejtmenet okait. A dátum pedig azzal magyarázható, hogy tegnapelőtt este két politológus ült be az InfoRádió stúdiójába, és értékelte 2015 eddigi fejleményeit. A néhány nap híján hét hónapban 24 mondatot jegyeztem föl az MSZP megítéléséről, 168 aránylik tehát a 24-hez. Az idei érdektelenségen talán már érdemes eltűnődni.

Mindenesetre a műsorvezető igyekezett szóra bírni Magyar Kornéliát és Mráz Ágoston Sámuelt. Az elemző hölgy azzal rázta le, hogy figyelmeztette: „Nemcsak az MSZP-ből áll a baloldal.” Majd az újabb kérdésre ezzel intézte el a témát: „Az MSZP-ben nem látom az intellektuális többletet.” Kollégája meg sem említette az MSZP nevét, csupán ennyit mondott: „A pártelnök nem szerepel, a párt üzeneteit nem közvetíti.” Csakhogy ellentmondásba keveredett önmagával, mert kifejtette, hogy Tóbiás József nevéhez nem fűződnek megjegyezhető mondatok. Tényleg nem fűződnek, de ha az egy éve megválasztott pártelnök eredménytelenül kísérletezett azzal, hogy ütős mondatokkal ragadja meg a közvélemény figyelmét, akkor aligha állítható róla, hogy nem szerepel. Legföljebb az, hogy nehézkesen, ügyetlenül közvetíti a Magyar Szocialista Párt üzeneteit.

Kelletlen, kikényszerített eszmefuttatásuk három percet vett el a csaknem egyórás és egyébként figyelemre méltó műsorból. A hivatásos elemzők ennyi időt szántak 2015. július 27-én az országgyűlés legpatinásabb pártjára. Ama MSZP-re, amely sokáig főmondat volt a hazai nyilvánosságban, most azonban már csak mellékmondat.      

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr17662902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jogalany 2015.07.30. 02:49:37

Nincs baloldal. Így, egyszerűen. Ezt már nemcsak érzik, hanem tudják az emberek. Persze még vannak vakok és süketek és közülük sem gyógyul meg mindenki, a buták meg még mindig csápolnak az Mszp öregeinek, akik többet ártottak a dolgozóknak, mint a Horthy időszak. Persze magukat jól megszedték, így normális országban hitelük sincs.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.30. 03:54:06

"az országgyűlés legpatinásabb pártjára"

A MASZOP, mint patinás párt... LOL.
Ez jó, ezt fogom terjeszteni.

Potyka Kálmán 2015.07.30. 07:13:47

Az MSZP-s politikusok még mindíg egy álomvilágban élnek, ahol nekik "jár" a választási győzelem. Horn Gyula és Kovács László egy kicsit elkényeztette őket. No persze ők az 1990-es 11% után megértették az idők szavát.

Egy éven át magyaráztam az MSZP-nek a Kapcsolaton a blogomban mi a politika. Minden nap kint voltam a főoldalukon. Nem érdekelte őket.

Inkább szívtak a DK-val és Szigetvárival.

röf 2015.07.30. 07:52:36

Lehet írni az MSZP-ről, hogyne....
Mostanában a legfontosabb tudnivaló, hogy a visszavonult vén kecske,
Kovács Miniszterelnökakaroklenni László megint talált valami repedtsarkút, akit feleségül vett.

bekerült 2015.07.30. 08:17:49

@jogalany:
Halvány gőzöd sincs az egészről !
Az igazi baloldali, ha meggazdagodik,azt se lopással teszi.

A baloldal, mint amit az átkosban is tanultunk, az megsemmisült, mellesleg az is vita tárgya lehet, hogy mennyire nevezhető baloldalinak egy vezérelvű illiberális állam !

A baloldalnak meg kell változnia és új utakat kellene találni, a mindenkori helyzet tudomásul vételével.
Ebben nem értenek sokan egyet.
Még addig csak, csak elmennek, hogy mit nem akarnak, de, hogy mit szeretnének, ami működőképes is, azt már nem tudják.
Egy ilyen környezetben az MSZP prominenseinek rehabilitálni kellene Gyurcsányt és visszahívni a pártba vezetőnek.
Neki volt ugyanis igaza és neki van most is.
A baloldalnak is alkalmazkodni kell és kisöpörni az élősködőket a pártból.
Minden erejükkel a demokrácia kiszélesítésére kellene törekedni, szövetkezve az erre alkalmas civilekkel.
A baloldal, csak a demokráciában tud létezni, a többi esetben csak az üldözött szerep jut nekik.

Ehhez néhány fafejű nagyokosnak háttérbe kellene vonulni és azzal segíteni az átalakulást.
Itt a fafejűségen van a hangsúly, mert pl. a 90 éves Vitányi képes volt a változást is felvállalni , Kósáné, Kovács Magdával együtt. Elgondolkodhatnának az MSZP-ben , hogy ez mit jelent.

Gyurcsányt rehabilitálni kell és 2018-ra egy ütőképes ellenzéki formáció alakulhat ki, amely már komoly fejtörést okozhat a FIDESZ köré tömörült sisere hadnak.

Nehéz ezt belátni azoknak, akik úgy gondolják, hogy őket ez nem érinti és ők nem változtak.
Mindnyájunknak változni kell, még a FIDESZNEK is, ha élve meg akarja úszni ezt az ámokfutást !

Kalmár 2015.07.30. 08:30:35

@bekerült:
Egyetértek veled! A szocik hozzák vissza Gyurcsányt!!

2018-ban újra Fidesz!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

HowAreYouOneAVetésün? 2015.07.30. 08:37:22

Az MSZP-t és vele együtt a baloldalt Gyurcsány elintézte még 2006-ban. A pökhendi, pofátlan civilverésével, és a következményeken való arcátlan keresztülnézésével. Az a hülye azt hitte hogy 3 és fél év elég lesz, addigra a tyúkeszű kétbites agyú választók úgyis elfelejtik az egészet.
A másik a Bajnai féle "ingatlanadó márpedig lesz" amit ugyan az IMF kényszerített ki, de Bajnaiék nem hogy ellenkeztek, hanem mintha sóvárogva kívánták volna ők is. A görög Sziriza legalább pávatáncol hogy meglegyen a látszat.

HowAreYouOneAVetésün? 2015.07.30. 08:42:12

Az MSZP egy olyan dzsentri aki addig jót murizott, míg a zsidó hitelezett neki, mihelyt megjelentek a végrehajtók, inkább kussol és a Fideszre sandít, ha majd ő kitakarít, és már tiszta minden, majd visszajön és beleül a készbe.

♔bаtyu♔ 2015.07.30. 09:02:42

Az MSZP-t a libsik keltették életre azért, hogy kirabolják az országot. Ez sikerült, de a libsiknek és az MSZP-nek is vége, túlették magukat.

A libsik most új gazdatestet keresnek. A civilek nem jöttek össze, az LMP pedig jól ismervén a libsiknek ezt a különösen agresszív, szélsőséges megélhetési zsidókkal teli Sorosék által támogatott csoportját, távoltartja magát tőle, ne fertőződjön.

Az MSZP-nek vége, amúgy is az SZDSZ és Sorosék csináltak belőle komolyabb pártot. Maguktól maradtak volna 8%-on, a volt kommunisták szemlélete nagyon távol áll a demokráciától, nem tudnak alkalmazkodni.

Itt van pld. Gyurcsány. Demokratázza magát, de mondva csinált indokokkal simán brutálisan elverte a népet, amely még csak nem is ellene ment ki tüntetni. Az SZDSZ-esek és a többi MSZP-s pedig totál természetesnek vette, hogy szét lehet veretni egy fideszes gyűlést, hiszen hatalmuk örökké tart.

Kell még ezeknek olyan 15-20 év, amíg ezek a szélsőséges zsidó struktúrák Heller és tsa. végleg kihalnak.

♔bаtyu♔ 2015.07.30. 09:05:05

@röf: Igen. Kovi szereti ezt a kurvás típust.

Blogger Géza 2015.07.30. 09:05:36

Az MSZP akkor lesz ismét érdekes, ha Mesterházy megpróbál visszatérni, és legalább lesz egy jó kis belső pártharc, mint Gyurcsány idejében. Addig az emberek ásítanak egyet és tovább lapoznak. Az olimpiával kapcsolatos kommunikációjukban amúgy ismét hozták a formájukat.

♔bаtyu♔ 2015.07.30. 09:08:57

@bekerült: Ha az MSZP-SZDSZ ugyanezt az "ámokfutást" megcsinálja mint Orbánék, ma Gyurcsány lenne a miniszterelnök.

Nem tudom észrevetted e, egy "apróság", de hatodik éve (veletek ellentétben) nem verette el Orbán az ellenzékét.

♔bаtyu♔ 2015.07.30. 09:13:25

@Blogger Géza: Van egy gyanúm, amíg Sorosék és az USA nagykövetsége próbál egy magyar miniszterelnököt találni, addig ballibsiék maradnak a kukában.

Ez addig működött, amíg az első komolyabb válság ide nem ért.

Potyka Kálmán 2015.07.30. 09:43:48

@♔bаtyu♔: nem tudom észrevetted-e de egy apróság: ez az ellenzék nem a B-középpel gyútogatta a hangulatot, mint Kubatov.

Potyka Kálmán 2015.07.30. 09:44:42

Összefoglalnám: jelen vannak: DK, Fidesz.
Hiányzik: MSZP.

konrada 2015.07.30. 10:54:58

@Kéne egy nick...:
Hát terjeszd, de ne csodálkozz, ha más nem lepődik meg ezen.
...hiszen egy párt nem attól datálódik, amikor a nevén módosít, hanem onnantól, amit a névváltoztatáskor szellemi örökösként, jogutódként a párt származtatja magát.

Ez meg 1918 októbere, azóta létezik átmenetekkel, névváltoztatásokkal jogutódként.
Ebből 1945 óta folyamatosan parlamenti pártként.

Azaz: létezik tán patinásabb párt - nevében (MSZDP) - de az se jogutódként (az a 1947-es egyesülés után az MSZP akkor aktuális elődformációja lett), se parlamenti pártként nem számon tartható.

lavór 2015.07.30. 11:25:08

Teljesen mindegy, milyen betűszavak mögé rejtőznek a kommunista vezetők és sleppjük. Nem véletlenül nem akarják az ügynöklistát sem nyilvánossá tenni. Bármerre nézünk, a valamikori KISZ, MSZMP tagjaiba ütközünk, elvtársak.

nniicckk 2015.07.30. 11:25:14

Mszp illegitim part, be kell tiltani. A tagok a teljes vagyonelkobzasa mellett az alampolgarsag megszuntetese, es orokos kiutasitas az orszagbol. Ezek a tetves hazaarulok olyan undoritoak, hogy meg azt sem erdemlik meg, hogy egy Magyar bortonben dogoljenek meg. Takarodjanak, a bevandorlokkal egyutt.

Anyád a baráthal 2015.07.30. 12:01:33

@Potyka Kálmán: "... gyújtogatta ..." - inkább a beépített ballib provokátorok, akiket majd minden jobbos tüntetésen fel lehetett fedezni. A tömeg persze hülye volt, hogy bedőlt ennek és hallgatott rá.

DFK 2015.07.30. 12:06:58

Az a helyzet, hogy a teljes baloldalnak van akkora támogatottsága, mint magában a Jobbiknak.

Anyád a baráthal 2015.07.30. 12:35:06

@DFK: És mindez úgy, hogy a Jobbik a legerősebb párt az egyetemi ifjúság körében. A fiatalok körében valószínűleg általában az 1. vagy 2.
Az maszop és a dk pedig a kihalóban lévő nyugdíjasokban találja meg a szavazói többségét. Szerencsére.

bekerült 2015.07.30. 19:43:53

@♔bаtyu♔:

Ha nem vetted volna észre, a mai ellenzék nem akart puccsot csinálni eddig, mint akkor Orbán !

A különbség az a két eltérő politika között, hogy Gyurcsány a baloldal szempontja alapján szerette volna a reformokat véghezvinni, míg Orbán, egyértelműen a saját oligarcháit eteti.
Ehhez persze kellett az MSZP hathatós támogatása is, mert ők meg a saját oligarchái miatt aggódtak.
ezért nincs is hitelük, eljátszották.

bekerült 2015.07.30. 19:45:42

@Kalmár:

Azt hiszem, hogy alaposan meg lennél lepődve !
Nagyon sok embernek tele van már a töke ezzel az Orbán féle rablóbandával !

jogalany 2015.07.31. 13:32:39

@bekerült:
A jelenkori magyar politikában nincs igazi baloldali. Persze a baloldalit én azon tétel alapján mérem, milyen közel van a dolgozókhoz.
Gyurcsány soha többé nem lesz magyarország választott vezetője. Amíg gründolja a DK-t az is csak addig tűri meg, mert Ő a fék a párt népszerűségi mutatójában. A migráns kérdésben elfoglalt poziciója kifejezetten undoritó a nép számára.
Gyurcsány hiteltelensége nem erősíti a fideszt már. A választók majd fele elfordult a politikától és akik a jobbikban bíznak, rossz lóra tesznek. Kiderült az antiszemita pártnak zsidó a vezetősége nagy része és a bomlást semmilyen hatalom technikai manipulációval nem tudják megállítani.
Tartom: nálunk nincs balodali párt, a porondon ( a fideszben több a baloldali elem, mint az egész ellenzékben együtt)

bekerült 2015.07.31. 22:08:26

@jogalany:
Igazi BALOLDAL ?

Tessék mondani mi az a mai korban ?
Hol találod meg ehhez a jogalanyokat, akik maguk is odavalónak érzik magukat !

A dolgozók annyi félék, amennyi jövedelemszerzési lehetőség adódik !
Ha csak valaki nem lopásra rendezkedik be, de még az is dolgozik azon, hogy sikeres legyen.

Gyurcsány , a hiedelmeddel ellentétben, nem vágyik különösebben a miniszterelnöki pozícióba í!
Ma is választott vezető és az is marad ! Ennyit a te politikai látásmódodról.
Azt a baromságot, hogy Gyurcsány gründolja a DK-t, jobb , ha elfelejted, a FIDESZ már a kisebb adományokért is az EU-hoz fordult !
Amikor a "fék" megalapította a DK-t, nem egyedül tette, egy egész csapat követte, szinte az MSZP egyik legelszántabb krémje, akiknek elegük volt a mutyizgatásból.
Egyre többen jönnek rá, hogy nekik volt igazuk.
Nem a Gyurcsány rehabilitációja itt a lényeg, hanem ennek az elvnek a feladásáról és a tisztességes megújulásról.

A mingráns kérdésben elfoglalt pozíciója azonos az EU-éval, az, hogy ez nem tetszik nagyon sok embernek, az még nem jelenti azt, hogy Orbánnak van igaza ! És azoknak se, akik átveszik az ő gyűlöletkeltő szólamait.
Egyébként jó példa arra, hogy mennyire törekszik a nézeteivel, népszerű választott vezető lenni !

Volt már undorító sokak szemébe, nagyon szeretném látni azt, hogy most , hogy néznek a tükörbe, ha van bőr a képükön.
Gyurcsány hiteltelenségét az ilyen barmok szeretnék fenntartani, mint amilyen te is vagy, mert félsz az igazsággal való szembenézéstől, esetleg a saját pártos szempontod érdekeit véded.
Nem fog sikerülni !
A JOBBIKOT hamar leírod, talán igazad van, de ez se olyan egyszerű, mint ahogy elképzeled.

TARTOM: halvány gőzöd nincs a baloldalról, pláne a mai baloldalról !
Attól, hogy szlogeneket pufogtatunk, meg rezsit csökkentünk látszólag, közben meg kilopjuk a szemüket a "dolgozóknak", attól még nem lesz baloldali senki, csak egy maffiázó rablóbanda.

Ha ezeket támogatod, akkor ezt kell megírnod, nem össze vissza beszélned !

jogalany 2015.08.02. 02:26:32

@bekerült:
Gurcsány már bármit mondhat, tudjuk, hogy hazudik. Mint a többi politikus, de a többi nem verette meg a népet. A tisztességéhez kétség nem fér, a gyanú viszont ott van vele minden kilóméterkőnél, illetve bankszámlánál. Persze én is a 850 millió $-ra gondolok. Hol van?
Lehetne beszélni a 99% -ról a franciáknál, a németeknél, nálunk csak lefizetett bal van, ami sokkal jobbra van, mint a fidesz. Ettől a fidesz sem baloldali, de mérték mutatónak jó. Virág et. azt mondja a nemzetközi helyzet fokozódik. A hátér biztosítás egyik eleme a homogenizálás. Ez most megy, de aztán már nem lehet kontrolálni az emberket, lesz baloldal. Talán jövőre.

bekerült 2015.08.02. 19:41:03

@jogalany:

Természetesen, ha abból indulsz ki, amit Orbán a szádba rágott, akkor nincs nagyon miről vitázni.
Pláne, ha az egészet mergváltoztathatatlannak látod és akarod tudni.

Olyan mintha elaludtál volna valamikor 2006-ban és most ébredezve nem akarsz hinni a szemednek.
Azóta KIDERÜLT EGY S MÁS, illene figyelembe venned.

Megvert bennünket a jó isten az ilyen balfaszokkal, mint te is vagy, meg a hozzád hasonló politikusok !
Nem kell ide még a Pintér rendőrsége, mert pont vele kellene kezdeni a verést.

Na, a gyanú, meg a "hallottam valahol", elmész te a sunyiba, ez a terület nem komoly téma.
Még, hogy a FIDESZ a mérték ?
Meg vagy te húzatva.
A rablók között lehet valamiféle mérték a rangsorba, de ez bennünket nem hinném, hogy boldogítana.

Tény, hogy a baloldal keresi a helyét a szocializmus bukása után.
Ezt az út keresést akarod te beállítani, mindenféle rossznak, meg hülyeségnek.
Tény, hogy nem könnyű dolog, de nem lehet megúszni, végig kell csinálni.

Szerintem ne várj egy állandó valamire, inkább egy örökké változó, de mindenképpen demokratikus alapon fog kiteljesedni.
Nix ugri bugri !
Nincs illiberális állam ! Ebben a környezetben, egy ilyen elképzelés halálra van ítélve.
Orbán, akiről tudjuk, hogy soha nem hazudott, ezért igyekezet Keletre, de hát, a pénz, az visszatartja.

jogalany 2015.08.06. 11:52:57

@bekerült:
Válaszod 90 %-ban engem fikázol, de érdemben nem írsz semmit. Viszont történelmi hiányosságaid vannak.
Sosem volt sem kommizmus , sem szocializmus sehol a világon, azt hazudták, hogy azt építjük. Építették? 45 évig, mégsem lett kész. Államkapitalizmius volt. Erős szociális hálóval. Nem volt a mienk a gyár, az országot nem magunknak építettük. Nem volt személy sem akinek (Kádár és a PB többi tagja, egy sem volt és lett gazdag).
De J.A.-val élve lesz még testvér segítsd a lebukottakat. Az már kemény harc lesz és sok vérrel. Lenin-nek igaza volt abban a korban, mikor a visszahúzó erő likvidálását elrendelte.

bekerült 2015.08.06. 12:59:55

@jogalany:
Távol áll tőlem, hogy fikázzalak, egyszerűen nem veszed észre, hogy eljárt az idő a gondolkodásod felett és erre írtam azt, hogy megvert bennünket az ilyen gondolkodásúakkal / balfaszokkal/a jó isten.

Alapvetően ugyanis jót akartok, csak az már nem működőképes.
Nagyon jó példa erre az Orbán féle rezsicsökkentés, ami egy tipikus baloldali megoldás, csak sunyi háttérrel.
Csökkent a rezsi? Csökkent, csak máshogy, másként, és a tízszeresét behozza rajtunk, stb.

A kommunizmus, mint cél volt kitűzve és senki nem állította, hogy az volt is valamikor.
Ez olyan cél volt, mint a hívőknek a mennyország, vagy a paradicsom.
Abban egyetértünk, hogy szocializmusnak nevezett illiberális államberendezkedés volt, baloldali gondolattal, míg most az Orbán féle illiberalizmus megy, jobboldali vezérlettel.
Remélem, hogy tudod, hogy ez mit jelent ?
Vezérelvű, irányított gazdálkodás és ezzel együtt az emberek gondolkodásának, cselekvésének, tanításának, stb irányítása is folyik.
Pont úgy, mint az átkosban , csak most a jobboldal és a köré gyűlt oligarchák mondják meg a tutit !!
Ezért érdemes volt rendszert váltani ?

Ráadásul ma már nem bűn a gazdagodás, meg is teszik ezt rendesen a soha nem hazudó, de nem is dolgozó politikusaink !

Nem élünk a J A korában és ne kívánjuk a sok vért, mert arra ügyelni fognak, hogy addig ne jussunk el.
A mai melósokat már megveszik kilóra és a gőzt is tudatosan eresztgetik le, nehogy feszültség keletkezzen.
A jobboldal is tanult ugyanis a saját hibáiból és ráadásul nekik pénzük is van.

A baloldal egyik legnagyobb hibája, hogy az olyan pénzes embereket is el akarják üldözni, mint a Gyurcsány, meg a többi, mert úgymond, egy baloldali nem lehet oligarcha. / Szanyi/

Jól nézett volna ki, ha ez így lett volna a kezdetekben is !
Marx soha nem írt volna semmit Engels oligarcha nélkül !
Ő pénzelte ugyanis !

Lenin se boldogult volna a német Tőkések támogatása nélkül , még a forradalomra is tőlük kapott pénzt !

Elárulom, hogy az AURÓRA ágyúi nem fognak még egyszer eldördülni és a baloldalnak ezt is figyelembe KELL venni !

Jobb, ha te is ezt teszed !

A visszahúzó erők likvidálása is ép most folyik, az Iszlám Állam részéről !
Ha ezt vágyod, akkor tanulhatsz belőle !

jogalany 2015.08.08. 02:41:03

@bekerült:
Az Isis egy kreálmány, eléggé más, mint a "vécén ülő" híres terror szervezet. Azt egy angol újságíró találta ki, az Isist az usa hozta létre és a moszad üzemelteti. Biztos igazad van, hogy likvidálnak, de nem azt amit kéne.
Lenin valóban kapott pénzt a németektől akiknek akkor már tizen éve az ügynökük volt. De később amerikai bankok adtak neki pénzt - sokat. A. Pike elméletét váltották gyakorlati valósággá.
Az Auróra ágyúi, csak legemda, hogy akkor eldördült, mert ez nem igaz, nem lőttek vele.
Engels nem volt oligarcha, bár egy német gyáros gyermeke volt, elég szép apanázzsal és ebből segített Marxnak, aki cikkeket írt, pl amerikai lapokba is. A jobboldaliban a gazdaság nem írányított, csak a tulajdon joga van befolyásolva, gondolok itt az évi 3 -440 olyan cégre amelyek szinte erőszakkal kerülnek fideszes emberek tulajdonába. A Kádár kor nem illiberális volt, ez tény.
Te mint DK-s természetesen nem magyarpárti vagy, én mint elátkozott faj tagja, meg szeretem ezt az országot. Anyám sem élne és így én sem, ha nem itt lett volna.

bekerült 2015.08.08. 08:38:26

@jogalany:

Az ISIS -ről és a más dolgokról alkotott véleményed is igen sok tévedést tartalmaz.
Mint általában azoké, akik helytelen következtetéseket vonnak le bizonyos dolgokból.

Az ISIS megjelenése úgy tűnhet, hogy az USA tevékenysége okán alakult ki, de ennek sokkal mélyebb okai vannak.
Elsősorban vallási okok, ezen belül is a vallás és az állam viszonya.
Az iszlám államok se úszhatják meg a gazdaságuk modernizációját, aminek a következtében a társadalmukat ehhez kell igazítani.
Mára már a vallás a gazdaságuk fékjévé vált és bár az olaj még gazdagságot biztosít az egyes országoknak, de a feszültségek egyre nyilvánvalóbbak.
Elfognak jutni oda, ahova az Európaiak is, hogy a gazdaságot és az államot le kell választaniuk a vallásról.
Kemény meló lesz és sok vér fog még ezért folyni, de ez elkerülhetetlen.
Az USA ebben a játszmában olyan, mint az elefánt a porcelánboltban, de az tény, hogy a kavarásaival gyorsítja ezt a folyamatot, miközben úgy véli, hogy segíti azt.
Jobban tenné, ha kimaradna ebből, de persze az olaj azért még mindig érdekelté tudja tenni a játszmában, de az iszlámországoknak is szükségük van olyanokra, akik megveszik az olajukat.

Örülök, hogy Leninnel kapcsolatban kezdesz tisztábban látni, mert az előző hozzászólásod igen csak elrugaszkodott volt.
Az Auróra ágyúira való célzásom csak egy jelkép volt és azt fejezte ki, hogy még egyszer ilyen birodalom aligha fog létrejönni.
Ha nincs ilyen külső környezet, akkor egy ilyen pici ország mint a miénk se fog megállni a saját lábán, akárki is vezeti. Egy demokratikus környezetben is be kell állni a sorba és mi se lehetünk másabbak, mert megszívjuk.

Az illiberális állam egy irányított, vezérelt államot jelent, amely végül is a szocializmusban is működött, csak megspékelve a baloldali eszmékkel és gyakorlattal.
Most is ez van, csak most a jobboldali eszmékkel és gyakorlattal megspékelve.

Mind a kettőben még azt is szerették volna és szeretnék most is, hogy mikor menjél ki szarni !
Mindent irányítani szeretnének, még azt is, hogy a gyerekek mikor fakadjanak dalra és mit énekeljenek !
Az agyalágyultak !

A szokásos hülyeséged jön ki a magyar pártisággal kapcsolatban.
Hát mi a lófasz lehetnék, ha nem magyar párti ?
Gondolod, hogy a DK-ban ellensége valaki a saját családjának és magának ?
Ekkora baromságot el se tudok képzelni !

Attól, hogy valaki nem döngeti a mellét, hogy ő magyar, miközben minden szélsőséges diktátort a barátjának tart, attól én és mások is magyarnak tartjuk magunkat, csak nem úgy, hogy közben erőszakkal kirekesztünk másokat a magyarságból !
Miért is ?
Hogy saját magatokat fel tudjátok emelni a hatalom csúcsára, ahol, mint ahogy Vona is teszi, ti se tudtok majd mást tenni, mint a DK-ok, meg a szocik !
Mert ilyen környezetben élünk és együtt KELL működnünk.

Aki ebből kimarad, az lemarad !
Ezért káros a JOBBIK és a FIDESZ EU ellenessége !
Bár ez csak a hülye gyerekeknek szól, szigorúan belföldre !

A nemzet állam meséje is azért KELL a FIDESZNEK és a JOBBIKNAK, hogy a saját pecsenyéjüket tudják sütögetni !
Erre szolgál minden rezdülésük, az országot, meg a "nem magyarokat" meg, egye meg a fene !

Ha igazán szeretnéd az országot, akkor nem azon munkálkodnál, hogy szétválaszd és letaposs más itt élő magyar embert, hanem segítenéd a felemelkedésüket és nem a rabszolgaságukat óhajtanád.

Attól, hogy itt születtél, attól még erre nem hatalmaz fel senki és semmi !
Más is itt született és szereti is úgy a hazáját, mint te, csak veled ellentétben nem érzi magát felhatalmazva arra, hogy megmondja, hogy ki a magyar és ki nem !
Mert még úgy járhatnál te is, mint Szeged Csanád, aki mikor kiderült, hogy bizony zsidó, rögtön levágott egy kanyart az elképzeléseiben.
Mert az anya az biztos, de az apa, az már nem és így jobb, ha ezt is átgondolod !
Rengeteg magyarról kiderült már, hogy nem is magyar születésű volt, hogy csak PETŐFIRE emlékeztesselek, de Kölcsey is zsidó volt és mégis büszkék vagyunk rájuk !

Jobb lenne, ha a zavaros elképzeléseidet egy kicsit jobban átgondolnád és nem próbálnád másokat is etetni a hülyeségeiddel !