A pesti Oktogon közelében, a Jókai és az Ó utca sarkán van egy ház. Szocreál stílusú, és az egyik szakszervezet székháza lett. Amikor dolgoztam benne, a kilencvenes évek közepén, már a szegedi egyetem kihelyezett tagozata bérelte. Csodálkozva hallottam, hogy később az MSZP vette meg, mert nagyon sokba kerülhetett az átalakítása. A párt kétmilliárdos adóssággal küszködik, és már ki is költözött a sarokházból, azt azonban cáfolják a vezetői, hogy a közmű-cégek kikapcsolták belőle a villany- és a gázszolgáltatást.

E háttér-információknak azért van némi jelentőségük, mert valakinek kipattant az agyából, hogy amíg pénzzé teszik az épületet, a menekülteket segítő civilek rendelkezésére kéne bocsátani. Közel van a Nyugati pályaudvarhoz, ahol önkéntesek áldatlan körülmények között fogadják az átmenetileg Magyarországon tartózkodó menekülteket; az üres székházat akár logisztikai központként is használhatnák. Szép gondolat, bár nem mindegy, hogyan kommunikálják. A nyilvánosságot a budapesti pártszervezet elnöke vállalta, és tegnap este Kunhalmi Ágnes ezt találta mondani egy tévéműsorban: „Hideg vizet tudunk biztosítani a civileknek.”

Bizonyára nem így akarta mondani, a hideg víz ugyanis nem jót jelent a népnyelvben. Ha valakiről azt hallani, hogy hideg vízzel öntötték le, akkor azt állítják róla, hogy kijózanították. De valószínűleg azt sem akarta mondani a szocialista politikus, amivel Balogh nagyanyám intézte el a világ dolgait: ’Ihat már arra hideg vizet.’ Vagyis oda van, vége, kampec; ami megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni. Elismerem, hogy nem könnyű a nyilvánosság előtt rögtönözni, de a gyakran rögtönző politikusoknak mégiscsak végig kéne gondolniuk, miként fejezik ki magukat, ha az interjút készítő újságíró ezt vagy azt firtatja. Ebből a szempontból nincs rossz véleményem a politikai elitről, mert a tagjai egyre inkább feltalálják magukat a nyilvános helyzetekben.

Elődeik azonban megszenvedték a rendszerváltás nyomán táguló nyilvánosságot. A legmulatságosabb elszólás az Antall-kormányban belügyminiszterként is szolgáló Horváth Balázs nevéhez fűződik. Szűkebb pátriájában értelmezte a vezető kormánypárt mélyülő válságát, és imigyen próbált hatni a vele rokonszenvezők lelkületére: „Magasabb hőfokon kell égetni az MDF-tagságot.” (Veszprémi Hét, 1993. április 30.) A félrebeszélés eme szintjét Kunhalmi Ágnes nem érte el, de ha bedolgozza magát a kommunikációba, talán még belügyminiszter is lehet belőle.