Médianapló

Médianapló - A kormánynak sikerült-e teljesen elfoglalni a nyilvánosságot?

2015. július 15. 10:39 - Zöldi László

Ujhelyi István hetente két-három napot tölt Brüsszelben. S hogy ne maradjon ki a hazai nyilvánosságból, hasznosítja azt, amit itthon tanult. Vagy évtizede, az MSZP-elnökség legfiatalabb tagjaként ő kapta a médiafelelősi szerepkört. A legkevésbé fajsúlyos vezetőként nem veszélyeztethette az erős embereket abban, hogy minél nagyobb szeletet hasítsanak ki a nyilvánosságból. Az egyéni érvényesülés jegyében minden héten igyekszik tehát bedobni valamit a hazai nyilvánosságba, hogy beszéljenek róla. Most például összegezte a médiahelyzetünket elemző uniós megnyilvánulásokat.

Egy független kutatás szerint a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét súlyos kockázat fenyegeti, egy másik szerint az átlagosnál nagyobb kockázati mutató jellemzi a média pluralizmusát. Ebből vonta le Ujhelyi azt a következtetést, hogy „a médiapluralizmus megszüntetése, a nyilvánosság teljes elfoglalása” lett az eredmény. Elfogadom, hogy az Orbán-kormány folyamatosan szűkíti a nyilvánosságot, egy hajdani médiapolitikustól azonban elvárható, hogy pontosabban használja a fogalmakat. Például a médiapluralizmust. A latin plurális, ugye, azt jelenti, hogy többszörös. A médiapluralizmus pedig azt, hogy a magyar választópolgárok több forrásból tájékozódhatnak.

A hazai média pluralizmusa 1997/98 fordulóján alakult ki, amidőn az 1995. december 21-án elfogadott törvény nyomán létrejöttek a kereskedelmi rádiók és tévék. A közszolgálati médiumok mellett azóta is működnek kereskedelmiek, az RTL Klub jelentékeny hatásfokkal, ezért nem beszélhetünk a médiapluralizmus megszüntetéséről. De ha nem beszélhetünk erről, akkor a nyilvánosság teljes elfoglalása sem történt meg. Azt persze nem vonom kétségbe, hogy egy magyar médiafogyasztó ma nehezebben tájékozódhat, mint tizenvalahány éve.

Aligha értjük az Orbán-rendszer médiapolitikáját, ha elfogadjuk Ujhelyi István leegyszerűsítő magyarázatát. A jelenlegi kormány háttérbe szorította a tevékenységét bíráló médiumokat, ezért nincs elég választópolgár ahhoz, hogy kormányváltás következzék be. A felelős szavazáshoz szükséges információk megszerzését azonban más ok is hátráltatja. Ha az ellenzéki pártok képesek volnának kihasználni a médiapluralizmusban rejlő lehetőségeket - például azt, hogy a digitális nyilvánosságot nem sikerült a peremre szorítani -, akkor kiderülne, hogy még az „illiberális demokráciában” is több forrásból lehet tájékozódni.       

komment
süti beállítások módosítása