E rovatban többször is figyelmeztettem arra, hogy nem érdemes egy kalap alá venni a megyei lapokat. Vannak ugyan közös vonásaik, de ahány, annyiféle újságírást tart mérvadónak. Akad köztük tíz perc alatt végigböngészhető, de olyan is, amelynek hétvégi mellékletében a munkatársak kiírhatják magukból mindazt, ami foglalkoztatja őket. Addig mondogattam ezt, amíg kis híján belesétáltam abba a kelepcébe, amitől másokat óvtam.

A menekültügy figyelemre méltó mozzanata ama lázongás, amely a debreceni táborban tört ki. A rendészeti hatóságok kétszer annyi külföldit zsúfoltak össze benne, mint amennyire méretezték, és két ágról szakadt fiatalember összeveszett. Nem derült ki, vajon egy Koránon vagy a szent könyv lapjai közé rejtett papírpénzen, a lényeg azonban az, hogy a többi fogva tartott is bekapcsolódott az összecsapásba. Ahogy lenni szokott, ha sok fáradt és ingerült menekült szorul kerítések közé. Megnéztem a Hajdú-bihari Napló online kiadását, vajon mi olvasható a megyeszékhely országos visszhangot keltő eseményéről. Nem találtam mást, mint a Magyar Távirati Iroda közleményét, márpedig az állami hírügynökség enyhén részrehajló módon adta vissza a történteket.

Le is vontam a tanulságot, amely hajazott a megyei lapok olvasása közben szerzett tapasztalataimra. Ha olyasmi történik, ami kellemetlen, kínos, nyomasztó, nyugtalanító, akkor a szerkesztőség nem küld ki saját munkatársat. Hajlamos beérni az MTI anyagával, abból ugyanis nem lehet baj. De ha már egyetemistaként a debreceni lapnál kezdtem az újságírást, aligha árt alaposabban utánanézni a részleteknek, hátha mégse kell csalódnom a hajdani alma materben. Kiviláglott, hogy a táborról még két cikk jelent meg a Naplóban. Az élménybeszámolót Petneházi Attila írta, a jegyzetet Ratalics László, aki összegezte benyomásait a menekültügyről. A jelenlegi szerkesztőség legjobb riportere és publicistája fejtette ki álláspontját az egész országot foglalkoztató eseményről. A három cikkből már sokkal hitelesebb kép rajzolódott ki.

A szakmai műhely iránt érzett nosztalgia megóvott tehát a túláltalánosítástól. Csakhogy eközben újabb szakmai gondra vetült fény. Egyelőre még csak feltételezés, de úgy tűnik fel, mintha Magyarországon a papírra nyomtatott újságok színesebbek, árnyaltabbak volnának, mint az online - nem jut eszembe jobb magyar kifejezés: lebutított - változatuk. Ami sok esetben azonos az állami hírügynökség leegyszerűsítő magyarázatával.