Médianapló

Médianapló - Fiatalodik-e a MÚOSZ?

2015. június 23. 10:15 - Zöldi László

A legnépesebb újságíró szervezet éppen túl van a tisztújításon. Ha az elnökök szempontjából nézzük végig a MÚOSZ legújabb kori történetét, akkor így jellemezném a legutóbbi másfél évtizedet.

Wisinger István szellemi pezsgéssel töltötte meg az Andrássy úti székház rogyadozó épületét. Eötvös Pál megszabadult a patinás romhalmaztól, arra azonban már nem maradt ereje, hogy tartalommal töltse ki az új székház termeit. A jelenlegi elnök, Tóth Károly pedig nem örökölte elődei innovációs, illetve menedzseri adottságait. Megérett a helyzet az elnökváltásra. A Népszabadság médiával foglalkozó munkatársa utánanézett a múlt hét végi közgyűlés részleteinek. Például annak, hogy Komlósi Gábor azért győzött-e, mert tanítványait, a Komlósi Oktatási Stúdió hallgatóit beléptette a Magyar Újságírók Országos Szövetségébe, és beszavaztatta magát az elnökségbe. A cikkíró idézte azokat, akik szerint az új elnök a közgyűlésen jelen lévő tanítványai nélkül is nyert volna.

Magyarország legnépesebb, bár fogyatkozó létszámú újságíró szervezete elöregedett. Tisztségviselői közül jó néhányan kerestek meg, mondván, hogy több intézményben tanítok, sok száz kommunikáció szakos főiskolást és egyetemistát ismerek, akik kacérkodnak az újságírással. Mindnyájuknak elmondtam, hogy a MÚOSZ hiába talált ki kedvezményes tagdíjat a juniorok számára, a pályakezdő újságíróknak nem éri meg élni a lehetőséggel. Beutaltathatnák magukat a tihanyi üdülőbe, élvezhetnék az olcsóbban megszámított szállodák vendégszeretetét, X százalékkal kevesebbet fizethetnének bizonyos gépkocsi-márkáért és okostelefonért, csak éppen hátrányos helyzetű családból származnak, még nincs saját lakásuk, kevés a fizetésük, és kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy olcsóbban pihenjenek, komfortosabban utazzanak és kommunikáljanak. De ha a MÚOSZ elnöksége tekintettel volna a szempontjaikra, és nekik való kedvezményeket harcolna ki, akkor boldogan javasolnám őket junior tagnak.

A tisztségviselők eltűnődtek az érveimen, majd nem történt semmi. Illetve most mégis akadt egy ambiciózus újságíró, aki kiaknázta a fiatalításban rejlő lehetőséget, és átvette az irányítást a még mindig legnépesebb újságíró szövetségben.    

komment
süti beállítások módosítása